Utópiát vagy terrort hoznak a robotok?

Tudósok, fejlesztők, az infokom szektor különféle szereplői évek óta mondják, hogy robotikával, mesterséges intelligenciával tömegesen automatizálódik a munka, egy sereg állát gépek töltenek majd be. Csak idő kérdése, mikor következik be. Egy kérdés azonban akkor is felmerül, ha elfogadjuk az érvelést: milyen lesz a munka utáni világ, utópia vagy disztópia, vagy valami a kettő között?

Peter Frase, a Four Futures: Life After Capitalism (Négy jövő: Élet a kapitalizmus után) könyvében négy választ, négy forgatókönyvet ír le: az automatizáció mindet meghatározza, „csak” a politikai és a környezeti kontextus más. Nem osztja a technológusok bizakodását, hogy eljön a rengeteg szabadidőben kreatív alkotóvá, művésszé és tudóssá váló tömegek aranykora. A politika és a klímaváltozás nem tűnik el az autonóm gépekkel. A technológia csak lehetőségeket teremt, ami hiába tűnik egyértelműnek, sok jövőképből hiányzik. A jövőt a politika építi… Frase a jelent erősíti fel, „társadalmi sci-fiket” tár elénk, Marxot ötvözi Philip K. Dickkel. Kulcstézise: azért, mert a feltételek adottak, egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósul valami.

Az első forgatókönyv „kommunista” idill: mindenki egyenlő, robotok végtelen mennyiségű tiszta energiát termelnek, megteremtve a munka, nélkülözés és a széndioxid káros hatása utáni világ materiális hátterét. A második tulajdonon és bérlésen alapul, a hatalom egy szűk elité, kevés a munka, ha szellemi tulajdonjogokkal, szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, vagy ha rendőrök vagyunk, jól jártunk, máskülönben lecsúszunk. A tömeges lecsúszással nincs elég fogyasztó, stagnál a gazdaság. De legalább a környezet megtisztult.

A klímaváltozás másként hat embercsoportokra, nem mindegy, hogy hegyekben vagy túlzsúfolt harmadik világbeli nagyvárosokban élünk, és egyetlen gép sem oldja meg a széndioxid-problémát. Azért valahogy túlélünk, és a harmadik, „szocialista” forgatókönyv ez a közeget és egy unalmas világot vázol fel, ami egyébként egyenlőségen alapul, lesz általános alapjövedelem, piactervezés. Az unalomnál van rosszabb, az „exterminizmus” újfeudális lidércnyomása, robotokkal – humán munkaerőre nincs már szükség –, bőséggel, de a javak létező legegyenlőtlenebb elosztásával, hierarchikus társadalmakkal, megerősített szupergazdag enklávékkal, alkalomadtán raktárakba és börtönökbe zsúfolt „felesleges” tömegekkel.

A jelen barbarizmusából következik, hogy a negyedik a legvalószínűbb jövő. Frase azonban óva int a csüggedéstől, a politika nihilista és utópikus hazugságaitól, mert a jövő olyan, amilyennek mi építjük.