1956, te csillag

2016. október 22. 12:09

Ezerkilencszázötvenhat, te csillag, oly könnyű volt a nehéz út veled!

2016. október 22. 12:09
Faludy György

Faludy György

1956, te csillag


 

„A terrible beauty is born.” (Yeats)

 

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –
 
péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.


(Toronto, 1986) 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 12. 15:27
A költő sokat tett azért, hogy Rákosiék regnáljanak. Amikor becses személyét is inzultus érte már nem tetszett neki a dolog.
Szergej Csagajev
2017. január 27. 21:38
És még szarul is trollkodsz. Nem a te tereped ez!
Bokros Birka
2017. január 27. 21:38
Egy helytartóhoz 25 év után Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják. Megszelídültél. Naftalinba tetted a kötelet s előkerült a kolbász. Azt hallom, hogy szeretnek. Trézsi anyánk! jó öreg Ferenc Jóska! Tisza István: esze mint a borotva! bölcs vezetőnk, Rákosi! Ha az ember meg nem szökik, megszokja. Szabad utazni, csendesen morogni s lopni – várhatsz-e helytartótól többet? Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotny: mind elmarad mögötted. Álnok vagy, szkizofrén, provinciális s hazug. Opportunizmusod csigája hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel! Rendszerint nem hiába. Erős vagy. Néked a hatalom minden, más nem számít. Ezért, hogy alkirályi székedből még legjobb barátaid sem tudtak kiintrikálni. Egy népet segítettél megalázni az orosznak. Függetlensége álmán tipródsz fölényes közönnyel mint Pálffy, Bach Sándor, Tisza Kálmán. A szabadság csodaszarvasát űztük négyszáz éve. De ki fut most utána? Te érted el. Szívós vagy. Egy országot toltál át Ázsiába. Tiéd a jelen. Agyoncenzúrázott múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben hallod-e újra, ahogy Rajk barátod nyakcsigolyája reccsen? Ha altatóval sem tudsz már aludni: Tóth Ilonka sóhaja utolér-e, s Losonczy hörgése, akinek kását töltettél tüdejébe? Mint víz alatti, elmerült harangok: hintáznak-e hajnal felé ágyadnál a tizennyolc esztendős iskolások, kiket felakasztattál? És a jövő? Aki még el nem gárgyult, az ismeri a kilövőpályákat, miket a ruszkik szerte a Dunántúl gyér erdeibe vágtak. Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld olajfestéke hámlik. Izzó szőre leperzselődik. A Balaton fölforr, gázfelhő lesz belőle, a városok rizsporrá kenődnek szét, halálsugarak csapnak fel az égre, és nem marad se sír, se rom, sem emlék. Más nem lehet a vége. Mit bánod ezt? Amíg élsz, zsíros torkok csámcsognak körül és ha meghalsz, tested dísz-sírba kerül. És hol vannak ők már, akik utat kerestek, hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya közt magunkat békésnek és szabadnak tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta. Őt is felakasztattad. (Toronto, 1981)
Bokros Birka
2017. január 27. 21:36
Látod mennyire hülye vagy, libsi párizs környéki kis féreg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!