„Három ember játssza: egy férfi (A), egy nő (B) és egy kérdező (C), aki bármilyen nemű lehet. A kérdező a másik kettőtől elzárt szobában tartózkodik. A játék célja a kérdező számára az, hogy megállapítsa, a másik kettő közül melyik a férfi, melyik a nő. Hogy a hangszín se segíthesse, a válaszokat írásban, vagy még jobb, ha gépírással adják meg. Most kérdezzük meg: mi történik, ha A szerepét egy gép veszi át? Vajon a kérdező ugyanolyan gyakran fog rosszul dönteni, ha a játékot így játsszák, mint akkor, ha a játék egy férfi és egy nő között zajlik? E kérdések helyettesítik az eredeti kérdésünket: tudnak-e a gépek gondolkodni?” – írta Turing.
Évtizedekkel később a teszt népszerű lett, és az MI-k sorra megbuknak. Ismert változatának lényege, hogy a tesztelő billentyűzet és monitor közvetítésével változatos kérdéseket tesz fel az általa nem látott, nem hallott két tesztalanynak. Az egyik ember, a másik gép, de mindketten ember mivoltukról próbálják meggyőzni a kérdezőt. A kérdések az élet minden területére vonatkoznak, és ha a tesztelő hosszas faggatózást követően sem tudja egyértelműen megállapítani, hogy melyik az ember, a gép átment a vizsgán.
A legújabb változatokban, az optikai érzékelést vizsgálva, videojelet is használnak, és léteznek speciális, például zenei változatok is. Néhány nagyon pontosan körülhatárolható, szűk témakörre korlátozódó kérdésekkel vizsgálható szakterület legfejlettebb képviselőit kivéve, egy gép sem ment át rajtuk.