„Béke! Béke! Béke!” – Magyar sajtó a krími háború végén

1855 végén már senki sem hitt a békében, mikor az valóban beköszönteni látszott. Az elmúlt évek diplomáciai csatározásai épp elégszer keltették fel a reményt, hogy változás áll be a viszonyokban, s végül sosem következett be a béke. A krími háború körül hirtelen megforduló nemzetközi helyzetet azonban már jellegükben más lapok mutatták be, mint amelyek a konfliktus kibontakozását követték.

*

A krími háború vége felé a Pesti Napló általában Kemény Zsigmond vezércikkével indít, esetenként előre kiemelve egy-egy fontosabb táviratot. Ezt követi a „Pesti napló”, a belföldi levelezések, majd az „Ausztria” és a „Külföld” utóbbin belül az országonkénti lapszemlét megelőzően külön „Csatatér” című szekcióval. A lapot a táviratok és a hirdetések zárják. Kemény vezércikkei általában a tények tisztázását célozzák és a lehetséges folyományok racionális felvázolását célozzák meg. Ezt az irányt erősíti az is, hogy egy-egy fontosabb eseményről részletes véleményszemlét állít össze a lap: készítenek ilyet például december 18-án a török Kars orosz kézre kerülése, illetve 22-én a nyugatiak és a svédek által kötött szövetség kapcsán.

1855 és 1856 fordulóján a magyar olvasók egy harmadik napilapon keresztül is értesülhettek a világ eseményeiről. A Magyar Sajtó 1855 nyarán indult, miután Török távozott a Pesti Napló éléről és Bécsben indított magyar nyelvű lapot. Falk visszaemlékezéseiben azzal indokolja ezt, hogy még mindig könnyebb viszonyokra számíthattak a fővárosban, mint amilyen elbánásban részesültek a lapok Pesten a paranoiás hatóságok részéről. Falk vidám hangon emlékszik vissza arra, hogy a külügyi cikkeket a kormány utasításai szerint kellett volna írni, Török azonban nem igazán értette az utasítást adó hivatalnok beszédét, így Falk a maga szája íze szerint írta azokat. Mikor rákérdeztek erre a kormánynak dolgozó Kecskeméthynél, az elmondta: a külügyi cikkek fordítását nem kérték tőle, mivel az a kezdettől fogva a kormány utasításai szerint íratik.

Az éppen 1855 decemberében esti kiadásúvá alakított lap négy lapon, négy hasábba szedve jelent meg. A rovatszerkezet előtérbe helyezi a friss híreket: a lap elején rögtön a táviratok kapnak helyet, majd az általában Falk Miksa által írt, aktuális eseményeket összegző és elemző vezércikk „Politikai napiszemle” cím alatt. Ezt követi sorban az „Ausztriai közbirodalom”, a „Magyarországi ügyek”, a „Budapesti újdonságok” és a „Külföld” rovat, ezen belül az országonkénti lapszemlét megelőzve egy „Csatatér” rovattal. A Falk-féle „Politikai napiszemle” a szerzőre jellemző ügyességgel sűríti össze a napi események számbavételét, a véleményformálást és a különböző „jóslatokat” egyes ügyekkel kapcsolatban.

Új versenyző a hírpiacon

Vizsgálatunk negyedik tárgya az ismeretterjesztő, néplap-jellegű Vasárnapi Ujság testvérlapja, a Politikai Ujdonságok. A Pákh Albert szerkesztette hetilap vasárnaponként jelent meg, nyolc lapján két hasábba szedett hírekkel. A heti hírösszefoglalók sorát a „Hadi tudósítások” nyitották, majd – a napilapokban megszokott módon – országonkénti bontásban szerkesztett összefoglalók követték, a lap végén hivatalos rovattal, tőzsdeinformációkkal és hirdetésekkel. A hetilap-formátum lehetővé tette, hogy az elmúlt hét történéseinek tényszerű leírását adja a lap, „megrostálva” a hét közben beérkezett információkat.

Mivel mind a négy magyar politikai lap első sorban a Pestre, illetve Bécsbe érkező külföldi lapokból veszi a tudósításait, ezért jelen esetben a hírek pontosságával kevésbé foglalkozunk. Vizsgálatunk fókuszát inkább a véleményformálást befolyásoló saját cikkekre helyezzük.

A várakozások: örök háború

1855. december 10-én, öt nappal az oroszoknak küldött osztrák ultimátum elküldése előtt Kecskeméthy Aurél bécsi levele a Budapesti Hirlapban kijelentette: itt az idő, hogy Oroszországnak végleg megálljt parancsoljon Európa. December 11-én Kemény Zsigmond borúlátó volt a Pesti Napló vezércikkében: „Előkészületek most, nagyobb mérvű háború tavasszal: ez a kilátás.” Ezután Kemény számba vette a szövetséges haderő stratégiai lehetőségeit: szerinte el kell dönteni, hogy megtámadják-e az oroszokat Pétervárnál, vagy sem. Ha igen, akkor az a semleges skandináv és német államokra is hatással lesz, valamint szélesebb háborús célok elérését teszi lehetővé – például Oroszország területi meggyengítését Európában. Ha nem, akkor pedig ki kell találni a krímiai stratégiát. Ez esetben szerinte nem számíthatnak az eddig semleges államok belépésére.

December 14-én Kemény Kars elestének híréről szarkasztikusan írt: „Mit nyert tehát az orosz armadia Kars capitulatiojával? Jó téli szállást.” Azt azonban így is elismerte, hogy politikai szempontból baljós a békefeltételekre nézve az esemény. Falk a Magyar Sajtóban szomorú, de nem kifejezetten fontos eseményként emlékezett meg az ostrom kimeneteléről.  A Politikai Ujdonságok szerint az erődítmény oroszkézre kerülése „igen nagy fontossággal bír” Kemény a béke legszükségesebb feltételeiről december 17-én írt: szerinte a legfontosabb azt elérni, hogy az oroszok a Fekete-tenger felől és szárazföldön se fenyegethessék Törökországot. A december 19-i Politikai Ujdonságok új rovatot vezetett be, „Békehírek” címmel, de rögtön figyelmeztette is olvasóit: ne reménykedjenek gyors békében, csak az átláthatóság kedvéért létesítették a rovatot, ahol igyekeznek a tényeket közölni a börzéken elinduló pletykák helyett.

Épp időben indult a Politikai Ujdonságok rovata. A Pétervárra küldött osztrák követ, Esterházy Bálint gróf útjáról szóló találgatásokról jellemző módon kettős áttéttel értesülnek a lapok: az angol Morning Post táviratban érkező információját az Österreichische Correspondenz után közölték december 20-án. A hírek egy „végleges békejavaslatról”, tehát ultimátumról szólnak. Mindegyik lap hozzátette az osztrák félhivatalos lap megjegyzését: az értesülésekért a felelősség a Morning Postot terheli.

Falk ugyanezen a napon a hírt kommentálva megjegyzi: „Magna petis, Phaeton! Sokat követelnek Oroszországtól, ha – csakugyan azt követelik tőle, amit a Morning Post közöl.” Az utóbbi félmondatra nézve Falk a továbbiakban kifejtette: a Globe, és egy másik korábbi lap bécsi levele ugyan ellentmond az információnak, de a Morning Post egyenesen Palmerston irodájából szerzi az információit, tehát ezt tartja helyesnek. 22-i cikkében emlékeztetett: Oroszország párszor már elfogadta a követeléseket, mégsem lett béke. A Politikai Ujdonságok is az osztrák félhivatalos lap felelősséget áthárító félmondatából vezette le az információ kétséges voltát. Mindenesetre a szerkesztő nem hitte, hogy az angol lap által – egyébként majdnem pontosan – közölt követeléseket a cár elfogadná.

Kemény szerint polgárosodást hoz a Keletnek a háború

Az év végi számokban Kemény számot vetett az elmúlt évvel, és ennek során december 25-én említést tett a pétervárra küldött békefeltételekről is, melynek pontos tartalmát nem ismerik. Kemény kételkedett abban, hogy a fekete-tengeri erődök lerombolása szerepelne a feltételek között, mivel szerinte ezt a cár nem fogadhatja el. Szerinte azt is nehéz elhinni, hogy Franciaország és Ausztria Anglia tudta nélkül egyeztek volna meg, s csak utólag keresték London jóváhagyását – pedig így volt, mint ahogy a semlegesítés is bekerült az ultimátumba. Ugyanezen a napon közölte a lap a svédekkel kötött szövetség szerződésének szövegét is.

December 30-án Kemény már a háború – és az esetleges béke – hatásairól értekezett. A vezércikk szerint a Fekete-tenger megnyitása, a Szuezi-szoros „átmetszése” polgárosodást és modernizációt hoz majd a térségbe, csak úgy, mint a tervezett Zimony-Konsantinápoly vasút, mely „egész Középeurópa polgáriasodását (…) hozza szakadatlan érintkezésbe a Kelettel.” Szerinte ezek a különböző nyugati és közép-európai „kereskedelmi érdekek” szét fogják bontani a Kelet politikai és társadalmi szervezetét. „Ezt köszönjük Menzikoffnak, és azon másik orosz admirálnak, ki Synopét kegyetlen győzedelmével örök emlékűvé tette” – jelölte ki a háború felelőseit a cikk végén Kemény.

Kuriózum: bécsi szerkesztésű magyar napilap

Január elsején Falk Miksa is évet összegzett. Szerinte Oroszországban még elhiszik, hogy győzhetnek, de a győzelem már csak kármentés lehet; Törökország önálló nemzeti élete megszűnt; Franciaország sok diadalnak örvendett; Anglia pozíciókat vesztett; Ausztria számára élesebb lett a háború kérdése; Poroszország pedig „bámulatos következetességgel ragaszkodik eddigi ferde politikájához”. Január 8-án Falk ismét visszatért Poroszország makacs semlegességére: szerinte szerencsétlen lenne, ha Poroszország végleg Oroszországhoz csatlakozna, ugyanakkor szerencsés is, mivel így legalább tisztázódna a helyzet Közép-Európában.

Január 9-én a Politikai Ujdonságok összegzi, amit Eszterházy útjáról tudni lehet. A lap megállapítása szerint azonban nem lehet békére számítani. Ugyanitt írnak arról, hogy Poroszország a még 1854-ben kötött segítségnyújtási szerződés alapján nem számíthatna Ausztria támogatására, ha a nyugati hatalmak – mint ahogy az hírlik – megtámadnák tavasszal oroszpárti „semlegessége” miatt.

Oroszország: Európa vagy így, vagy úgy túloz vele kapcsolatban

Január 10-én a Pesti Naplóban is a békevágyakat oszlatta egy cikk I. J. aláírással. A cikk szerzője szerint a közvélemény folyamatosan eltúlozza az Oroszországgal kapcsolatos elképzeléseket egyszer az egyik, egyszer a másik irányban: „hogy Oroszország semmi a nyugoti hatalmak ellenében, avagy hogy Oroszország legyőzhetetlen”. I. J. szerint sosem volt kétséges, hogy Oroszország a végsőkig folytatja a háborút, ezért kellő eréllyel kell fellépni ellene. 11-én Falk hasonló szellemben írt a Magyar Sajtóban, utalva arra, hogy a hírek szerint Oroszország – megszokott taktikáját követve – alkudozni kezdett, így a háború folytatása elképzelhetőbb, mint a békekötés.

Kars ostroma

A Pesti Napló január 15-i száma elején magánsürgönyt közölt, megerősítve a hírt, hogy az oroszok ugyan részben elfogadták a javaslatokat, de alkudoznak. Udvarias, de kitérő válaszról beszél a Budapesti Hirlap „?” jelű levelezője is. Ugyanezen a napon Falk ismét arról írt, hogy a béke távol van és a háború folytatására kell számítani. A Politikai Ujdonságok 16-i száma is borúlátó volt a békével kapcsolatban. Kemény 17-én a Pesti Naplóban szintén arról írt, hogy az oroszok megint visszatértek a régi módszereikhez. A Budapesti Hirlap vezércikkeket nem közöl, viszont a Politikai Ujdonságokhoz hasonlóan külön rovatot alakít „Békemozgalmak” néven a témával kapcsolatos híreknek.

Az oroszok elfogadják a feltételeket, de senki sem hisz a békében

Január 18-án a Magyar Sajtó kiemelt helyen közölte a táviratot, mely szerint a békefeltételeket az orosz cár feltétel nélkül elfogadta. Falk meglepő fordulatnak nevezte a hírt, mellyel kapcsolatban „mély és őszinte örömét” fejezte ki és kiemelte: a világ Ausztria erélyének köszönheti az eredményt. A Magyar Sajtó szerzőjének öröme tényleg átüt sorain: „A gyermeket a szeretet zálogának nevezik a költők. Legyen a béke zsengéje is, melynek megjelenését ma üdvözöljük először – legyen ez is a népek kölcsönös szeretetének záloga; legyen olyan, mint a hajnalcsillag, mely a nap fölkeltét hirdeti és mindaddig fénylik, míg a nap teljes pompájában fel nem virradt.” 18-án arról ír Kemény is a sürgöny alatt: Oroszország az időt akarta húzni, de elszámította magát.

A Budapesti Hirlap nem kiemelt helyen, csak a „Békemozgalmak” rovatban ír a hírről, 19-én pedig a „?” jelű bécsi levelező azt írja: az esemény nem csak politikai körökben „szül roppant hatást”, mivel a börzén hatalmas volt a tolongás. A levelező szerint annyiszor csalódtak már a békereményekben, hogy a „higgadtabb elméjű emberekre” nem tesz olyan örvendetes hatást a hír. Pedig szerinte most tényleg békét jelent a békealap elfogadása, ami „roppant diadala” Ausztriának. Január 20-án Pesti Naplóban Kemény Falknál egy fokkal kevésbé túláradóan nyilatkozva történelmi fontosságúnak nevezi január 16-át és teljes egészében újraközli az osztrák ultimátumot. Így tett 23-án a Politikai Ujdonságok is, magyarázó jegyzetekkel ellátva a dokumentumot. Kiemelik: ez még nem a béke, csak egy jelentős lépés a béke felé.

Az első felindulás után Falk is feltette a kérdést 19-én : „vajjon a jövő teljesítendi-e a tegnapi hírhez kötött nagy reményeket?” Szerinte a béke egyelőre még csak remény és nem bizonyosság. Kemény 21-én tette hozzá a magáét a Pesti Naplóban. Szerinte az előzetes békefeltételekhez ragaszkodni kell, ezenkívül pedig a béke pontjait világosan kell megfogalmazni; eszközlésére egyszerű módszereket kell alkalmazni; ragaszkodni kell a megoldandó feladatokhoz, valamint kerülni a nemzetközi jog bolygatását, mely éket verhetne a szövetségesek közé. 24-én Bécsből „?” arról írt a Budapesti Hirlapnak, hogy Ausztria a döntőbíró szerepét kapta meg, középen áll a nyugati hatalmak és Oroszország között. A Politkai Ujdonságok 30-i száma felhívja a figyelmet arra, hogy a határozatlan „további feltételekről” szóló ötödik pont Anglia követeléseit takarja, melyek még gondot okozhatnak a békekonferencián. Február 6-án azt kérdezi a lap: megoldja-e a béke a keleti kérdést, tehát „biztosítva lesz-e Európa az orosz tulterjeszkedés ellen?”

Karikatúra: már senki sem hisz az oroszoknak

Ez érdekli Kemény Zsigmondot is. Fent említett elképzeléseit a január 22. számtól kezdve Előre- és visszatekintések című hétrészes sorozatában fejtette ki. Nem szabad a béketárgyalások során Szerbiával foglalkozni, akkor sem, ha az így orosz befolyás alatt marad (január 27.). A román fejedelemségek kapcsán azt írta: egyesítsék ezeket az országokat, és a törököknek továbbra is adót fizető új állam Svájchoz és Belgiumhoz hasonlóan legyen katonailag és diplomáciailag semleges ország (január 29.). A Fekete-tenger kapcsán eddig is a semlegesítés pártján volt, de 30-án hangsúlyozta: ennek keretében a Boszporuszt is semlegesíteni kell, ezzel együtt pedig külföldi segítséggel modernizálni kell a szorosokat, hogy minél gördülékenyebben folyjon a kereskedelem.

Már a sorozaton kívül, de értekezett február 4-én arról is, hogy a keleti keresztények feletti vallási főséget is el kell venni Oroszországtól, még ha ebbe az nem is akar majd belemenni. Február 11-én a lap – korábbi szokását követve – összefoglalja az európai lapok reakcióit az osztrák ultimátum elfogadásáról. Február 17-én Kemény arról írt, hogy ugyan szerinte az iszlámban is benne rejlik a polgárosodás lehetősége, de az Oszmán Birodalom hanyatlásával megszűnt az egyéni út esélye, a nyugat-európai polgárosodás pedig szét fogja rombolni a tradicionális társadalmat. A lap a Triester Zeitung után február 25-én közli az egy héttel azelőtt a szultán által elfogadott, nyugati szellemű reformrendeletet.

Ki akarja a békét, és ki nem?

Február 13-án a Politikai Ujdonságok számot vetett azzal, hogy ki akarja, s ki nem akarja a békét az európai hatalmak közül. Szerintük Ausztria a kezdetektől fogva a békét akarja. Oroszország most hajlandó lesz rá az európai béke érdekében, de később küzdeni fog, hogy megkötéseit felbontsa. Franciaország elég hadi dicsőséget szerzett, pénze viszont fogytán, s egy párizsi kongresszus megfelelő elégtétel lenne az 1815-ös bécsiért. Anglia békevágyában kevésbé bízik a szerkesztő. Piemont szerinte háborúzna tovább, mert nem érte el céljait, Törökországnak viszont mindegy, hogy béke, vagy háború, sorsa az angol-francia szövetségtől függ. Ebben a számban a lap – év végi ígéretéhez híven – térképet is közölt a Fekete-tenger vidékéről.

A február 25-én megnyíló párizsi konferenciáról csak találgatott úgy a magyar, mint a nyugati sajtó – ezeket a találgatásokat azonban híven közölték a lapok. Falk Miksa szinte erőn felül teljesítve igyekezett érdekessé tenni a legkisebb információmorzsát is a Magyar Sajtóban, írásait törökpártiság és a végig semleges Poroszország elleni gúny jellemzi leginkább. A konferencia előtt nehéz tárgyalásokat jósolt, melyek egy brit-török-szárd és egy francia-orosz-osztrák blokk között zajlanak majd. Falk – szokásához híven – tudósításaiban mindig megemlíti a hírek, pletykák és álhírek börzére gyakorolt hatását is.

Párizsi tárgyalók Edouard Louis Dubufe festményén…

A Budapesti Hirlapban februárban jelentős változás történt: a lap társszerkesztője lett Nádaskay Lajos, aki ezután – a „Békemozgalmak” rovatot megszüntetve – egy Falkéhoz hasonló „Politikai szemle” című rovattal indította a lap nem hivatalos részét. Február 22-én a lap a Párizsba utazott követek életrajzát ismertette. A Politikai Ujdonságok is változtatott: „Békehírek” rovatát „A párisi congressus”-ra átkeresztelve igyekszik összegyűjteni az ülésekről szóló, hitelesnek tűnő információmorzsákat.

Oroszország: Európa védelmezője, vagy agresszor?

Kemény egy időre elhallgatott a Pesti Naplóban, helyette fő helyen a magyar ügyek mellett Illucz Oláh János Béke, vagy háború? című négy részes sorozatával jelentkezett a lap. Illucz a háború okait az angol-orosz ellenségeskedésre vezette vissza: szerinte a bécsi rendezés után Oroszország egyedüli vetélytársa maradt Angliának, viszont hogy versenyezhessen vele, szüksége volt a Dardanellákra – ennek birtokában végleg kikezdhette volna Anglia vezető pozícióját (február 26.). 28-án a háború fontos vonásairól szólva Illucz éleslátóan mutatott rá az angol-francia szövetség, és azon elv kimondásának fontosságára, hogy a háború a „civilizáció érdekében” folyik. Szerinte egy ilyen szövetséggel szembeni fellépés Oroszországot Európa védője szerepében tüntette volna fel 1848 előtt, ez után viszont támadóként jelent meg.

A harmadik részben Piemontról értekezve elmondta: az olasz állam háborúba lépésének politikai fontosságát Ausztria megfelelő fellépése elhalványította. Ugyanitt értekezett ő is a törökökről: szerinte hiba, hogy azt gondolják, hogy egy „idegen kéz” nem nemzeti szellemből fakadó műveltsége szolgálhat mást is, mint idegen érdekeket (március 3.). 7-én a záró epizódban azért a török reformok pozitív oldalát is taglalta: szerinte ez bizonyítja, hogy a modern korban már minden nemzet előtt nyitva áll a polgárosodás, a fejlődés útja. Illucz összegzése szerint az eredménybe a keleti ügy szempontjából Anglia belenyugodhat, míg Franciaország elégtételt szerezhet 1815-ért: tehát valószínű, hogy tényleg eljött a béke ideje.

„Angliáé a haszon nagy része, Francziaországé a dicsőségé”

A békét azonban még meg kellett kötni. A konferenciáról március elején sem érkeztek biztos információk. Március 6-án a Pesti Napló egy Napóleon-beszéd, illetve a korábban már ismertetett török reformrendelet teljes szövegét közölte. Március 15-én Kemény is csak két biztos tényt tudott említeni: a felek fegyverszünetet kötöttek és meghívták Poroszország követeit a konferenciára. 20-án így ír: „A békeokmány aláírása után más stádiuma kezdődik az állandó keleti kérdésnek, más viaskodása a Kelet fölött Európának. (…) Angliáé a haszon nagy része, Francziaországé a dicsőségé. Közép-Európa kereskedelmileg és befolyásilag is tetemesen nyert. Piemont nemzetjogi előnyöket és hatalmas pártfogókat kapott, Törökország szinte pártfogókat és reformokat. Oroszország a külterjeszkedés helyett a belerősödés szükségének érzetét nyerte hademlékül.” Március 27-én Falk is összegez: szerinte az események alakulásával egyedül Franciaország lehet elégedett: Anglia tovább harcolt volna, Szardínia semmit nem kapott szolgálatiért cserébe, Törökországnak pedig még kisebb önállóság lesz az osztályrésze. Franciaország viszont „régi sasainak fejére uj babért tűzött”.

A március 30-i békekötés híre már másnap megjelenik a magyar lapokban. „A béke megköttetett” – szögezte le Kemény, majd rögtön fel is tette a kérdést: „Mit nyert mart. 30-ával Európa és a polgáriasodás?” Kemény sejtése szerint sokat: „Minden áru, mely felénk vagy Ázsia felé tart, heves propagandistája leend a szabad kereskedés tanának s a népeket, melyek életrevalók, gazdagítani, a melyek pedig az uj viszonyokba magokat jól betalálni nem tudják, sülyesztni fogja. (…) Európa az orosz-félelemtől megmenekült, vagy ha nem is, legalább Konstantinápoly az orosz foglalástól.” A Budapesti Hirlapban Nádaskay kommentált: szerinte a béke Ausztria közreműködésének és Ferenc József bölcsességének köszönhető, „a cs. k. kabinet ép oly szilárd, következetes [volt], mint minden irányban egyenlően méltányos”.

„Béke! Béke! Béke! Hanem minő béke? Meddig tartó béke?” – kérdezi Falk, aztán meg is mondja: nehezen szült béke. A Politikai Ujdonságok április 2-i számában a békekötésről szóló cikk végén kiemelte: az Ausztria és Oroszország közötti feszültség nem enyhült a békekongresszuson. Ugyanitt május 7-én a béke szövegét, 21-én pedig a kongresszus üléseinek jegyzőkönyvét közölték.

Meglepetésként érte az európai sajtót és közvéleményt a béke

A négy vizsgált lap több viszonylatban is eltérő jelleget mutat. A hírek pontosságát vizsgálva első helyen a hetente megjelenő Politikai Ujdonságokat kell említenünk, mely azzal a hatalmas előnnyel indult, hogy a naponta szállingózó híreket letisztult formában tárhatta az olvasóközönség elé. Nem kis érdeme, hogy ezekhez igen gyakran magyarázó jegyzeteket fűzött, valamint jelezte az idegen nevek kiejtésének helyes módját is. A többi lap annyira volt pontos, amennyire a külföldi lapok összevetését használva támpontul pontos lehetett – ritka alkalom, hogy például Falk egy-egy saját bécsi értesülést is beleszőne napi szemléjébe.

…és Auguste Blanchard rézkarcán.

Mind a négy lap elsősorban az egyre gyakoribb távirati hírekre és az 1853-hoz képest gyorsabban befutó külföldi lapok tudósításaira támaszkodik, s egyre ritkábban közli ezeket áttételesen, helyi levelezők tárcalevelein keresztül. A Pesti Napló és a Magyar Sajtó kiemelt helyen foglalkozik a fontosabb távirati sürgönyökkel, illetve a fontosabb eseményeket egy-egy jó tollú szerző foglalja össze. A Magyar Sajtóban Falk Miksa, a Pesti Naplóban Kemény Zsigmond igyekszik értelmezni a napi hírek gyakran egymásnak ellentmondó kakofóniáját. Keményt a szinte tudományos rendszerezés, az alaposság, a tények letisztázása jellemzi, míg Falk különös figyelmet fordít a börzére, és gyakran tesz jóslatokat az események kimenetelét illetően. A Budapesti Hirlapban sokáig hiányzik az ilyenfajta értelmező egyéniség, de Nádaskay Falk rovatának mintájára kialakított napi szemléje pótolja ezt a hiányosságot – ha nem is olyan kiemelkedően, mint a fenti szerzők.

A keleti háború, majd a békekötés eseményei kiemelt helyen szerepelnek a lapokban. A konfliktus kirobbanásával kapcsolatban tiszta képet alkottak a kortársak. A Politikai Ujdonságok első számának első cikke például „Miért van most háború?” címmel összegezte a háború addigi éveit. A konfliktus okaként egyértelműen „az orosz hatalom határtalan dicsvágyát” és birodalmának szélesítésére való törekvését jelölve meg, első helyen kiemelve a melegtengeri kijárat fontosságát, mely a szorosok elfoglalására ösztönözte az oroszokat. A Pesti Naplóban Illucz Oláh János is erre az orosz törekvésre, illetve kontextusba helyezve az angol-orosz vetélkedésre vezette vissza az ellenségeskedés kirobbanását.

A véleményformálók nem számítottak békére. A háború évei alatt folytatott különböző béketárgyalások alatt kiismerték az orosz politika természetét, amely általánosságban elfogadja az ajánlatokat, majd kis részletekbe kapaszkodva addig csűri-csavarja azokat, amíg végül elmarad a megegyezés. A hírlapírók 1855 végén nem érezték legyőzött országnak Oroszországot, leginkább azt latolgatták, hol indul majd a szövetségesek tavasz offenzívája. Így a decemberi osztrák ultimátumot is kétkedve fogadták a lapot. A követeléseket túlzónak érezték és biztosak voltak benne, hogy Oroszország nem fogadhat el egy ilyen ajánlatot. Várakozásaik beigazolódni látszottak, mikor Oroszország jó szokása szerint „általánosságban” elfogadta a javaslatot.

Az ultimátum elfogadása tehát meglepetésként érte a lapokat. Az első öröm után azonban mind kétségeket fogalmaztak meg: lesz ebből béke? És ha lesz, tartós lesz-e? A háború értékelésében nagyjából egyetértettek a lapok: III. Napóleon visszaszerezte Franciaország régi dicsőségét; Anglia hadi sikereket nem, de stratégiai sikereket aratott a békekötéssel; Törökország megszűnt önálló államnak lenni; a békekötés pedig egyértelműen Ausztria, mint közvetítő sikere lesz. Az általános hangvétel általában ellenséges a semlegesség mellett végig kitartó, oroszpárti poroszokkal szemben, szimpatizál viszont a törökökkel, miközben hangsúlyozza a szabad kereskedelem nyomán Oroszországba és Törökországba beáramló modernizálódás és a polgárosodás fontosságát.

*

A cikksorozat Pintér Bence 2015-ben, a Krími háború a magyar sajtó tükrében címmel az ELTE BTK Történelmi Intézete számára készült mesterszakos szakdolgozatának szerkesztett változata. A sorozat korábbi részei egyben itt érhetőek el.