Nagyon fölhasítottak az utóbbi időben, de nem tudnak és nem is akarnak leállni. A Hegyalja Fesztiválon Ganxsta Zolee-val beszélgettünk a Kartelről, rapről, rockról, színházról, tévéről és azokról a zenészekről, akikért most is tinédzserként rajong. Interjú.
Mi a közös a rapben és a rockban? Mennyire játszanak bele műfaji sajátosságok, hogy a Kartellel nagyon híresek vagytok, rockzenekaraid pedig inkább csak egy szubkultúrának szólnak?
A Kartel olyan gyerekünk, amivel nagyon sokat foglalkozunk és ez a munka most már be is ért az utolsó egy évben, meg új felállás is lett. A rock és a rap tulajdonképpen egy gyűjtőműfaj. Amit mi csinálunk, ez egy attitűd meg egy életérzés: egy hozzáállás. Hogy milyen zenei stílus alá helyezzük ezt, az mindegy.
A lázadás a lényeg?
Pontosan. Az, hogy rebellisek vagyunk. Ezt a műfajt egyébként nem mi találtuk ki, a Cypress Hill az egyik nagy kedvencünk és nagy példaképünk, ők már csináltak
rengeteg olyan metál alapú dalt, ami rapzene, de mégis élő zenekarral, metál alapra volt feljátszva, tehát ez nem egy újdonság, amit mi csinálunk, ez egy létező műfaj,
mi ezt nagyon szeretjük és ezt szeretnénk csinálni.
A rockzenekaraidban először doboltál. A dobos inkább egy háttérbe szoruló figura; gondolom, ezek után más énekelni...
Nem feltétlenül, attól függ, hogy mit művelsz hátul. Én azért jöttem előre, mert úgy éreztem, hogy azt, amit szeretnék ott elöl megvalósítani, azt más nem tudná megvalósítani. Csak akkor bízhatsz magadban, ha te csinálod, én ehhez tartottam magam. A Kartellel most is nagyon jól sikerült a koncert. Minden fesztiválon és minden rangos eseményen játszunk: ez a zenekar az abszolút No. 1, ezt csináljuk úgy, hogy komolyan szeretnénk csinálni, a többi meg hobbi.
Lesz-e valami új lemez, vagy új nagy projekt?
Ősszel készítjük az új lemezt, ennek „Hatalmat a népnek” munkacíme van, szerintem ez is marad a címe. Úgyhogy készül az új lemez rengeteg vendégszereplővel, akik az underground-rap világból jönnek, úgyhogy elég nagy felvonulás lesz a lemezen: nagyon jó lesz.
Régóta benne vagy a tévés közéletben. Mi a titka, hogy nem tűntél el?
Az a titka, hogy valamit le kell tenni az asztalra. Tehát én nem csak az vagyok, akivel az emberek úgy vannak, hogy „Őt miért is szeretjük, mit is csinál?”; hanem tudják, hogy zenész vagyok, van egy zenekarom, ami elég jól működik, főleg az utóbbi időben nagyon-nagyon fölhasítottunk, úgyhogy van miből táplálkoznunk. Az, hogy emellett mást is tudok csinálni, az egy dolog. Viszont ez a fő produkció és ez a titka az egésznek.
Celebnek tartod magad?
Nem. Semmilyen körülmények között. Zenészként vagyok jelen a közéletben.
Azt rebesgetik, hogy Bruce Willis filmjében is szerepelni fogsz, igaz ez?
Még nem tudjuk, mert már ugyan beforgattak, de sose lehet tudni, hogy mit vágnak bele és mit nem. Majd ha bemutatják és ott vagyok benne, akkor tudjuk. Még én se tudok részleteket, ez benne a szörnyű.
Még nem beszéltünk a színházi szerepeidről. Milyen egy magadhoz nagyon hasonló karaktert játszani, milyen gyerekeknek játszani?
Épp most fogok gyerekeknek játszani a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Winnetou-t. De az a karakter, ami tényleg hasonlított rám, az a Popeye-ben volt, a Bluto kapitány, azt nagyon könnyű volt eljátszani. A Winnetouban az a nehéz, hogy egy kicsit pozitív a szereplő. Nem vagyok bölcselkedő.
Gonosz az imidzsed?
Abszolút. Meg kellett erőltetnem magam ahhoz, hogy olyan legyek, mint a Winnetou, úgyhogy ez nehezebb volt, de megoldottuk.
Nem vagy egy vérbeli színész?
Nem. A színészmesterséget tanulni kell; én zenésznek tanultam mindig, és azt is csinálom a mai napig. Nem nevezem magamat színésznek, mert azzal megsérteném a többi színészt, mert ők tanulták ezt a mesterséget, én meg műkedvelőként beugrottam közéjük. Tök jó, hogy befogadtak, de nem tartom magam színésznek.
Azt írod magadról, hogy belekeveredtél a filmezés csodálatos, és a televíziózás kevésbé csodálatos világába. Megvilágítanád ezt a különbségtételt?
A televíziózás akkor nem csodálatos világ, mikor hülyeséget kell csinálni, tehát ezek a bárgyú showműsorok...
Akkor miért vállaltad el?
Szerinted? Málna. Csak ezért.
Tehát színtisztán üzleti szempontból közelíted meg a tévézést, és nem csinálsz ebből elvi kérdést?
Hát igen. Ha megtehetném, akkor nem csinálnám, de nem tehetem meg egyelőre. Az a cél, hogy megtehessem, csak a zenekarból éljünk, csak azt kelljen csinálnunk, amit szeretünk.
Az előbb találkoztál Everlasttal.
Nekünk ő nagy kedvencünk, az, hogy be tudtunk menni hozzá, hatalmas megtiszteltetés volt. Úgy éreztem magam, mint egy tinédzser.
Ganxta Zolee rajongott egyet.
Abszolút. És ezt nem kell szégyellni. Ha szeretsz valakit, akkor azt ki kell mutatni és nem kell szégyellni, azért mert te is elértél valamit, attól még neked is lehetnek kedvenceid.
*
fotó: stop.hu
Továbbra is vitatéma, kivégzi-e a közösségi média a valós idejű sportközvetítéseket. A szakértők azzal biztatnak, a sportműsor élőben teljesen más élményt nyújt, így van esély a „formátum” túlélésére.
A Hogyan tudnék élni nélküled? nemcsak az egymilliós nézőszámot lépte át, de példátlan módon éppen 52. hete van műsoron országszerte a mozikban. 2026-ban előbb a színpadi adaptáció érkezik az Erkelben, majd ugyanazzal a szereplőgárdával az ugyancsak Demjén Ferenc-örökzöldekre épülő mozgóképes folytatás.
Ez a szakma természete. Interjú.
„Ugyanaz lesz, ami régen is volt” – mutatott rá a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
A miniszterelnök nem kertelt, imádja a csihi-puhit.
A tavaly a Velencei Filmfesztiválon debütált Diva Futura: A Cicciolina-sztori december 4-től látható a mozikban.
Rheinland-Pfalz egyik községe egy új szabállyal gyakorlatilag megtiltotta az AfD-tagok indulását az önkormányzati választáson, miközben az Alice Weidel vezette párt stabilan a legnépszerűbb Németországban.
„Profi” lett a jobboldal, sajnálkozott a Politico. Boris Kálnoky írása.
