Milliárdos lyukat üthet a költségvetésen a Tisza adóterve
Elemzők szerint a Tisza által tervezett az intézkedéscsomag évente akár 800 és 1000 milliárd forint közötti bevételkiesést is okozhat.

Lengyelország és a balti államok több uniós pénzt követelnek a védelemre, mert szerintük Európa keleti határai aránytalanul nagy terhet viselnek a kontinens biztonságában.

Lengyelország, Lettország, Litvánia és Észtország közös nyilatkozatban sürgeti az Európai Unió védelmi kiadásainak átalakítását. A négy ország pénzügyminiszterei Vilniusban írták alá a dokumentumot, amely szerint az EU jelenlegi pénzügyi és védelmi rendszere nem veszi kellően figyelembe, hogy a keleti tagállamok jelentik a szövetség első védelmi vonalát – írta meg a Világgazdaság.
Andrzej Domanski lengyel pénzügy- és gazdasági miniszter szerint „Európának új eszközökre és új szabályokra van szüksége” a védelem megerősítéséhez.
A kezdeményezés politikai üzenete az, hogy a keleti határok egyben az Európai Unió külső határai is. Kristupas Vaitiekunas litván pénzügyminiszter szerint ezért fontos a négy ország egységes fellépése, míg Jurgen Ligi észt pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Lengyelország és a balti államok aránytalanul nagy terhet viselnek Európa védelmében. A térség aggodalmait erősíti az Egyesült Államok elkötelezettségével kapcsolatos bizonytalanság is, amelyet a lengyel politikai üzenet így foglalt össze:

Nem bízunk Amerikában.
A vilniusi nyilatkozat üdvözli a 2028 és 2036 közötti uniós költségvetésben tervezett védelmi kiadásnövelést, de a jelenlegi előirányzatot nem tartja elegendőnek a kockázatok kezelésére. A dokumentum Ukrajna hosszú távú támogatását is kiemeli, a találkozón pedig Finnország és Ukrajna képviselői, valamint az Északi Beruházási Bank és az Európai Beruházási Bank szakértői is részt vettek.
A keleti államok érvelését a NATO 2025-ös adatai is alátámasztják. Lengyelország a GDP 4,48 százalékát, Litvánia 4 százalékát, Lettország 3,73 százalékát, Észtország pedig 3,38 százalékát fordítja védelemre, miközben a NATO-átlag 2,76 százalék. A 2025-ös hágai NATO-csúcson a tagállamok vállalták, hogy 2035-re a GDP 5 százalékára emelik védelmi kiadásaikat, de a vilniusi nyilatkozat szerint az EU-nak ennél gyorsabban és célzottabban kell reagálnia.
Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Elemzők szerint a Tisza által tervezett az intézkedéscsomag évente akár 800 és 1000 milliárd forint közötti bevételkiesést is okozhat.
