Generációváltás: hiába Macronék mesterkedései, a francia jobboldaliak felsorakoztak Bardella mögé

2026. február 06. 22:53

Az elnökválasztáson eddig B-tervként tartogatott fiatal politikus előretörhet, miután Le Pent félig már kicsinálta a Macron-féle jogállam.

2026. február 06. 22:53
null

Addig vegzálták Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés vezéralakját, frakcióvezetőjét elsősorban jogi fortélyokkal Emmanuel Macronék, hogy beérett a gyümölcs. Bár nem feltétlenül úgy, ahogy szerették volna: a jelek szerint ugyanis előrehozhatták a generációváltást a Patrióták Európáért frakcióban a Fidesz mellett helyet foglaló francia jobboldali párton belül. 

Egy új közvélemény-kutatás szerint ugyanis a párt támogatóinak majdnem 70 százaléka úgy vélekedik, hogy annak 30 éves elnöke, Jordan Bardella akár erősebb elnökjelölt is lenne, mint az azt régóta vezető Marine Le Pen – írta meg a Politico.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ez most a reális forgatókönyv: így ér véget a Fidesz és a Tisza versenyfutása áprilisban

Ez most a reális forgatókönyv: így ér véget a Fidesz és a Tisza versenyfutása áprilisban
Tovább a cikkhezchevron

A brüsszeli lap persze ebből azt a következtetést vonja le, hogy Le Pennek lett nehezebb indulnia a jövő évi francia elnöki posztért, miközben küzd azért, hogy visszavonják az ötéves eltiltását a politikától. Ugyanakkor, írják, a Nemzeti Tömörülés mindent megtett annak érdekében, hogy világossá tegye: Bardella a párt B-terve arra az esetre, ha Le Pen nem tudna indulni. 

Most úgy néz ki, hogy a szimpatizánsok egyre inkább A-tervként tekintenek Bardellára.

A felmérés szerint 

  • a válaszadók 57 százaléka úgy vélte, hogy Bardella képes lesz „politikailag túlélni” Le Pen nélkül – vagyis nem tartanak attól, hogy pártviszály alakulna ki a helyzetből,
  • negyven százalékuk fontolgatja, hogy Bardellára szavazzon (míg Le Pen esetében ez az arány 38 százalék volt).

Sőt a jelek szerint most éppen ő a legesélyesebb elnökjelölt Franciahonban.

Ezt is ajánljuk a témában

Bardella ugyanakkor az utóbbi napokban igyekezett teljes mértékben kiállni Le Pen mellett. Csütörtökön azt mondta, hogy Le Pen „ártatlan” , és hogy reméli, hogy 2027-ben Le Pen lesz a jobboldal „zászlóvivője”.

Az ügyben feltehetőleg még a tavasszal ítélet születik.

Amúgy Bardellával mi is interjúztunk, ezt itt olvashatja el.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképünkön Marine Le Pen és Jordan Bardella. Forrás: ALAIN JOCARD / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2026. február 07. 17:31
sok sikert
Válasz erre
0
0
2026. február 07. 16:51 Szerkesztve
Bardella jelölése elveszi élét a jobb oldal elutasításának.ha nem indulhat a Le Pen. A francia nép változásokat kiván, de elnyomnák a A közakaratot annak ellenére hogy francia ország Gazdasága zuhan ezért nem várnak már változást balról!
Válasz erre
0
0
angie1
2026. február 07. 11:43
Szerintem nagyon jó Bardella! A kiállása, beszéde is. Már többször hallottam és nagyon összeszedett, jó gondolkodó. Szükség van ilyenekre! Már csak az kell, hogy elsöpörje a Macron féléket!
Válasz erre
3
0
altercat1
2026. február 07. 10:22
A piszkoskodó tetves patkányok azt hiszik, hogy egy népmozgalmat meg tudnak állítani... Ugyanez áll a németekre is.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!