Levágatta a haját, majd azonnal Kijevbe rohant a Magyar Péternek kampányoló liberális politikus (FOTÓ)

Sikerült rálelnie az igazi szövetségeseire Ukrajnában.

Gelencsér Ferenc szerint szerdán egy órán keresztül beszélgetett Ukrajna elnökével a U4U delegáció részeként.

Mint arról a Mandiner is beszámolt, Gelencsér Ferenc a Facebook-oldalán megírta, hogy kedden megérkezett Kijevbe.
Az ember az utastársait nem mindig tudja megválogatni, a szövetségeseit azonban a legtöbb esetben igen...”
– írta a Tisza Pártnak kampányoló bukott momentumos politikus.

Ezt is ajánljuk a témában

Sikerült rálelnie az igazi szövetségeseire Ukrajnában.

Gelencsér úgy tűnik, hogy nagyon felbátorodott a háború sújtotta országban, mert csütörtökön már Orbán Viktor miniszterelnöknek is üzent. Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Miniszterelnök úr, ha valóban érdekli Magyarország energiabiztonsága és valóban aggódik a Barátság kőolajvezeték állapota miatt, akkor
Facebookon való üzengetés helyett utazzon el Ukrajnába és beszélje ezt meg Zelenszkijvel. Várja Önt”
– utalt ezzel a miniszterelnök azon nyílt levelére, melyben azt kérta az ukrán elnöktől, hogy „azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket!”.
A liberális politikus hozzátette, ha az ukrán elnök őt tudta fogadni szerdán, és az elmúlt egy évben összesen háromszor, akkor a magyar miniszterelnöke is egész biztosan szakítana időt. „Feltéve ha a szándék komoly, és nem csak a választási kampány része” – fűzte hozzá.
Gelencsér Ferenc posztjából az is kiderült, hogy szerdán egy órán keresztül beszélgettek Ukrajna elnökével a U4U delegáció részeként. Gelencsér felhívta arra a figyelmet, hogy meglepő mód, ebből 20 percet Magyarországnak és a Barátság kőolajvezeték helyzetének szenteltünk. „A vezetéket az oroszok bombáztak le, az ukránok próbálják megjavítani. Zelenszkij azt mondta, ő bármiben partner, de a kicsinyes politikai játszmázásaiból hagyja ki, mert egy háborúban álló országot kell vezetnie” – idézte az ukrán vezetőt és egyben az ukrán narratívát a Momentum hajdani vezetője.
A Tisza Párt mellett teljes mellszélességgel kiálló politikus végül arra is kitért, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert – akit „Pjotr Szijjártóvicsnak” nevezett – is érdemes lenne elküldeni Moszkvába, hogy „ugyanmár legyenek szívesek az oroszok nem veszélyeztetni a magyar energiaellátást, ami miatt Ön most látványosan aggódik, pedig tegnap óta folyik a nem orosz olaj az Adria-vezetéken keresztül” – zárta a kormányfőnek célzott üzenetét Gelencsér Ferenc.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
A Mandiner még tavaly nyáron foglalkozott azzal, hogy a Magyarországról kémkedés miatt kiutasított ukrán Tseber Roland az elmúlt időszakban leggyakrabban Magyar Péterrel, valamint a Tisza Párt egyes tagjaival – többek között Kulja Andrással – találkozott, de korábban más ellenzéki politikusokkal mutatkozott.
Tseber különösen gyakran tárgyalt momentumosokkal. A lila párt tagjai 2022 novemberében büszkén számoltak be arról, hogy „első magyar delegációként” Kijevbe látogatott három országgyűlési képviselőjük, Tompos Márton, Bedő Dávid és Gelencsér Ferenc, mondván, morálisan elfogadhatatlan, hogy Magyarország az egyetlen ország, ami még nem tette meg azt a gesztust, hogy az ukránok melletti kiállás szimbólumaként parlamenti delegációt küldjön a szomszédos országba.
Ezt követően nem sokkal 2023. január 25-én posztolta ki egy fotó kíséretében Tseber Roland, hogy Gelencsér Ferenc, Tompos Márton, Cseh Katalin ismét a társaságát élvezhette. Az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztje azt írta ki a közösségi oldalára, hogy
a momentumosok az orosz invázió első napjai óta támogatják Ukrajnát, nemcsak nyilatkozva, hanem fontos döntésekért is lobbiznak az Európai Parlamentben, valamint támogatást is gyűjtenek polgártársaiknak;
ezúttal több mint 12 millió forint értékű generátorokat hoztak Ukrajnába.
Gelencsér Ferenc egyedül is szerepel Tseber Instagram-oldalán. A Momentum volt elnöke június elején büszkén számolt be arról, hogy Kijevben találkozott az ukrán politikussal.
Ekkor egy poénkodó megjegyzést is fűzött a fotóhoz: „Most akkor Rolikám vagy RoliKÉM?”.
Ezt is ajánljuk a témában

Bedő Dávid parlamenti frakcióvezető a Facebook-oldalán kénytelen magyarázkodni, hogy nem ukrán kém, és bár már semmin nem döbben meg, kicsit meglepte, hogy ezúttal nem svéd kémnek titulálták.

Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala