A migráció mint fegyver – új könyv született, ami nem fél a következtetések levonásától

Az irányított migráció korunk hadviselésének eszköze, ami rendkívül veszélyes, hiszen az állam alapvető funkcióit veszélyezteti – vallja a szerző.

370 ezer illegális bevándorló érkezett csak tavaly, egekben a migránsprobléma.

2025-ben legalább 370 ezer, Európai Unión kívüli országból érkező bevándorló érkezett Németországba különböző jogcímeken,
azaz menedékkérelem, családegyesítés és egyéb befogadási programok révén.
A hivatalos kormányzati adatok szerint ez a létszám egy nagyobb német város teljes lakosságának felel meg.

Az AfD élesen bírálja a fejleményt, hangsúlyozva, hogy a kormány által ígért „migrációs fordulat” a valóságban nem valósult meg, sőt a bevándorlás továbbra is rendkívül magas szinten maradt.
Sebastian Münzenmaier, az Alternatíva Németországért párt (AfD) Bundestag-képviselője szerint a belügyminiszter által hirdetett irányváltás „puszta szemfényvesztés”. Mint fogalmazott,
évente 300–400 ezer szociális migráns és menekült érkezése semmiképpen sem nevezhető fordulatnak, és aki ezt annak állítja be, az a választókat próbálja megtéveszteni.
Véleménye szerint valódi változásról csak akkor lehet beszélni, ha többen hagyják el az országot, mint ahányan érkeznek.
A kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy a menedékkérelmek száma csökkenő tendenciát mutat. 2025-ben 113 236 első menedékkérelmet regisztráltak, ami a legalacsonyabb érték 2020 óta. Ezzel szemben a teljes bevándorlási szám továbbra is magas, főként a legális migráció miatt.
A családegyesítés keretében 110 400 vízumot adtak ki, elsősorban török, szíriai, indiai, koszovói és albán állampolgároknak.
A két évre felfüggesztett családegyesítési szabály a gyakorlatban alig csökkentette az érkezők számát.
A migrációs adatokhoz jelentősen hozzájárultak a humanitárius programok és a háborús menekültek is.
2025-ben több mint 145 ezer ukrán érkezett ideiglenes védelem alatt, emellett Afganisztánból és áttelepítési programokon keresztül további több mint kétezer fő lépett be az országba.
A közvélemény mindeközben egyre kritikusabb: egy friss felmérés szerint a németek többsége túlzottnak tartja mind a legális, mind az illegális bevándorlást, és egyre nagyobb arányban támogatnák a bevándorlás ideiglenes felfüggesztését.
Ezt is ajánljuk a témában

Az irányított migráció korunk hadviselésének eszköze, ami rendkívül veszélyes, hiszen az állam alapvető funkcióit veszélyezteti – vallja a szerző.

Nyitókép: AFP/SEBASTIAN WILLNOW