Szakértő a Mandinernek: az európai politikai elit a soft powerben hisz, miközben a NATO katonai erejének több mint kétharmadát egyetlen ország adja. Ha az Egyesült Államok nincs, a szövetség ereje megszűnik.
Úgy látszik, hogy megoldódni látszik a Grönland körüli felforgás és Donald Trump bejelentette, hogy sikerült megegyezni a szigettel kapcsolatban, ezért visszavonja a kilátásbahelyezett vámokat.
Mi mégis eljátszottunk a gondolattal, hogy ha ez ilyen könnyen nem oldódott volna meg és kenyértörésre került volna sor a NATO-n belül, akkor hogyan alakultak volna a globális erőviszok. Ehhez a gondolatkísérlethez Demkó Attilát, az NKE John Lukacs Intézet Stratégiai jövők programjának vezetőjét hívtuk segítségül.
A szakértő félreérthetetlenül leszámol két elterjedt illúzióval. Az egyik az, hogy az Egyesült Államok grönlandi lépései valamiféle zseniális, hosszú távú „5D sakk” részei lennének.
A másik az, hogy a nyugati világ, különösen Európa, önálló geopolitikai tényezőként képes lenne érdemben fellépni az USA nélkül.
Demkó könyörtelenül egyértelmű Európa helyzetét illetően: a politikai sértődés, morális felháborodás és soft power diskurzus irreleváns ott, ahol katonai erő számít. Az Egyesült Királyság nukleáris elrettentése amerikai technológiára épül, a Trident és az F–35 amerikai kontroll alatt áll. Ha Washington „kihúzza a dugót”, a brit nukleáris képesség gyorsan kiüresedik.
És a britek még a legjobbak Európában. Évi 90 milliárd dolláros védelmi költésük szemben áll az amerikai közel 1000 milliárddal. De a különbség nem pusztán mennyiségi, hanem minőségi. Az USA hatékonyabban költ, régebb óta, és olyan technológiai és tudásfölénnyel rendelkezik, amelyhez a teljes NATO többi része együttvéve sem ér fel.
Ha a NATO-ból „kivennénk” az Egyesült Államokat, a szövetség katonai ereje nem tűnne el, de látványosan átalakulna: kevesebb lenne a globális kivetíthetőség (stratégiai szállítás, hírszerzés, űr, nagy hatótávolságú csapásmérés), miközben Európa és Kanada sokkal inkább egy kontinensvédelmi, regionális elrettentő erővé állna össze. Pusztán pénzügyi oldalról a különbség drámai: a NATO saját adatsora szerint 2025-ös becsléssel Európa és Kanada védelmi kiadása együtt kb. 482 milliárd dollár, miközben a NATO összesen kb. 1 305 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy az amerikai rész önmagában a teljes NATO-kiadás nagyobbik hányadát adja, és a „NATO USA nélkül” pénzügyi tömege nagyjából a harmadára esik vissza.
A NATO katonai költségvetésének több mint 65 százalékát egyetlen állam, az Egyesült Államok adja.
A telepíthető katonai erők több mint 80 százaléka amerikai.
Egyes kulcsképességekben, például bizonyos drón- és műholdrendszerekben, az amerikai hozzájárulás kizárólagos.
A döntő tényező azonban a nukleáris elrettentés: Franciaország és Nagy-Britannia együttvéve sem jelent hiteles ellenpontot Oroszországgal szemben. Ez nem politikai vélemény, hanem matematikai tény – véli a szakember.
Demkó legprovokatívabb képe szerint Európa katonailag egy homokozó, ahol kis és közepes hatalmak játszanak amerikai felügyelet alatt. Amikor Amerika kemény, Európa megsértődik, majd kénytelen visszamenni „apucihoz”, mert nincs más választása.
A „katonai tömeg” szempontjából viszont a kép árnyaltabb: a NATO Európa és Kanada 2024-ben becsült aktív állománya kb. 2,114 millió fő, ami önmagában is jelentős, és papíron nagyobb, mint Oroszország jelenleg deklarált aktív célértéke. A NATO-adatsor ugyanakkor azt is mutatja, hogy az USA nélkül hiányozna a szövetségből kb. 1,3 millió amerikai aktív katona, ami nemcsak létszám, hanem kulcsképességek és „azonnali reagálás” is.
Az intézet vezető úgy folytatja, hogy papíron a NATO-ban minden tagállam egyenlő, a valóságban azonban soha nem volt és soha nem is lesz az. A szövetség formálisan ugyan egy asztalhoz ülteti Montenegrót, Izlandot vagy Luxemburgot az Egyesült Államokkal, de a hatalmi struktúra kezdettől fogva világos volt.
A NATO szíve, és sok tekintetben az agya is az Egyesült Államok, nem csupán a karja.
Nemcsak katonai erőről van szó, hanem hírszerzésről, információs fölényről, stratégiai irányításról és döntéshozatali központról. Ebből következik a legegyszerűbb, mégis legkellemetlenebb mondat: az Egyesült Államok nélkül a NATO nem létezik. Bármely más tagállam kiesése esetén a szövetség működőképes maradna, akár Franciaország, akár Németország távozna, de „ha az USA nincs, nincs NATO”.
Demkó hangúlyozta, hogy bár az Egyesült Államoknak is van érdeke a NATO fenntartásában, az európai érdek sokkal erősebb. Különösen igaz ez a kis és közepes európai országokra, amelyek számára létkérdés, hogy egy valódi szuperhatalom álljon mögöttük. Ez a hatalmi viszony nemcsak elmélet, hanem napi gyakorlat: hiába ülnek „egyenlő” nagykövetek az Észak-atlanti Tanács asztalánál, mindenki az amerikai NATO-nagykövetet figyeli, csúcstalálkozókon pedig egyértelműen az amerikai elnök szavai határozzák meg a kereteket.
Oroszország ezzel szemben 2024-ben és 2025-ben is a háborús mobilizáció logikája szerint alakította át a rendszerét. A SIPRI becslése szerint Oroszország katonai kiadása 2025-ben elérte a 149 milliárd dollárt, ami meredek növekedés és a gazdaságon belül is rendkívül magas terhelést jelez. Ugyanebben az évben a NATO-tagok összesített katonai kiadása ennek az összegnek a tízszeres volt. A NATO finanszírozása az USA nélkül így is többszöröse az orosznak, de a különbség nem automatikusan fordul át gyorsan bevethető lőszerre, pótalkatrészre, légvédelemre és hadrafoghatóságra, főleg ha a beszerzések széttagoltak.
Demkó Attila az Észak-atlanti Szerződés Szervezete jövőjével kapcsolatban elterjedt európai félelmeket a megszólaló kifejezetten túlzónak tartja.
Nem lát reális esélyt arra, hogy az Egyesült Államok kilépjen a NATO-ból, ezt sokkal inkább az európai média hiperventilációjának tekinti.
A valódi veszély – szerinte – nem az amerikai kivonulás, hanem egészen más: „az, hogy az Egyesült Államok figyelmét egy olyan konfliktus köti le, amely elvonja Európától”. A NATO ugyanis eredetileg is azért jött létre, hogy Észak-Amerikát Európával összekösse, és a Szovjetuniót ellensúlyozza. A kérdés ma nem az, hogy Amerika elhagyja-e Európát, hanem az, hogy
mi történik akkor, ha az amerikai erő teljes egészében Kelet-Ázsiára koncentrál egy súlyos válság miatt.
Itt válik igazán súlyossá az európai helyzet: „az elmúlt harminc-negyven év stratégiai szabadságát nem lehet néhány év alatt visszaépíteni”. Az európai hadseregek leépítése már a nyolcvanas évek végétől, de különösen a kilencvenes évek elejétől kezdve tudatos folyamat volt. Nemcsak technikai és szervezeti értelemben történt leépülés, hanem mentálisan is.
Az európai emberből tudatosan kinevelték azt a gondolatot, hogy a haza védelme fontos,
miközben az Egyesült Államokban ez a szemlélet soha nem tűnt el teljesen. Kevés kivétel akad, például Finnország, ahol a nemzeti védelem fontossága megmaradt, de Európa nagy részében ez a gondolkodásmód eltűnt. Ezt nem lehet néhány év alatt visszatanítani, és éppen ez a probléma magva.
A létszámnál sokszor fontosabb a hadrafoghatóság és a haditechnikai fenntarthatóság. Oroszország előnye, hogy egyetlen hadszíntérre fókuszál, rövidebb belső ellátási vonalakkal, és a teljes állami-gazdasági rendszerét képes háborús célokra „ráfeszíteni”. A 2024. szeptember 16-i elnöki döntés Oroszország aktív állományát 1,5 millió főre emelné, ami a mennyiségi elrettentést erősíti. A NATO az Egyesült Államok nélkül viszont akkor lesz igazán hiteles elrettentő erő Oroszországgal szemben, ha a pénzt gyorsabban alakítja át konkrét képességekké: integrált lég- és rakétavédelem, tüzérségi lőszertermelés, drón- és elektronikai hadviselés, haditengerészeti tengeri helyzetkép, illetve nagy volumenű haditechnikai javítás és utánpótlás.
Ezért a konklúzió a szakember szerint is egyértelmű:
nem az a veszély, hogy az USA otthagyja a NATO-t, hanem az, hogy nem tud egyszerre két helyen jelen lenni.
Egy súlyos távol-keleti konfliktus esetén Amerika erőforrásai és figyelme szükségszerűen máshová összpontosulnának, és Európa ott maradna a saját, évtizedek alatt leépített képességeivel. A Grönland körüli Trump-féle felvetések ebben az összefüggésben nem a NATO szétverését jelentik, hanem egy nem konvencionális, nyers amerikai gondolkodásmód megnyilvánulásai. Nem normális két NATO-szövetséges között, de nem a NATO végét jelenti, különösen akkor, ha léteznek technikai, jogi kompromisszumos megoldások.
Az egész megszólalás lényege végső soron az, hogy a NATO körüli vitákat sokan érzelmi, Trump-ellenes szemüvegen keresztül nézik, miközben
a valódi kérdés a globális erőelosztás és Európa saját felkészületlensége.
Nem Amerika távozására kell készülni, hanem arra a helyzetre, amikor Amerika máshol lesz elfoglalva. Ez a realitás, és ez az, amire Európa jelenleg nincs felkészülve.
A legpontosabb összkép ezért így foglalható össze: USA nélkül a NATO továbbra is „nagyobb”, mint Oroszország, különösen összesített pénzügyi és ipari potenciálban, és aktív létszámban is versenyképes, de kevesebb lenne a stratégiai gerinc és a gyors reagálás. Oroszország ezzel szemben kisebb pénzből, de háborús ütemben, centralizáltan próbál tömeget és tűzerőt előállítani, miközben a tartós magas költés komoly gazdasági kockázat. A döntő kérdés tehát nem az, hogy Európa és Kanada „elég erős-e” Oroszországhoz mérten, hanem az, hogy mennyi idő alatt tudja a papíron meglévő erőt összehangolt, közös logisztikára és közös műveleti tervre épülő, tényleges harcképességgé konvertálni.
Demkó tehát nem „mosdatja” Trumpot, hanem a realitásokat rögzíti.
És a végső paradoxon az, hogy Trump többet tett az európai NATO-tagok védelmi költéseinek növeléséért, mint bárki más.
Nélküle a szövetség fele ma is a 2 százalék alatt lenne. Putyin ebben a versenyben csak a második helyezett. Trump az „edző bácsi”, aki durva módszerekkel, de eredményt kényszerít ki. A valódi kérdés pedig nem a GDP-arányos százalék, hanem az, hogy az európai országok végre érdemben költenek-e eszközbeszerzésre és képességekre.
Ezt is ajánljuk a témában
A globális elit Davosban találkozik, a figyelem középpontjában Donald Trump. Míg a mainstream a káosszal riogat, a mélyben zajló folyamatok egy új világrendet körvonalaznak.
Nyitókép: Michael Nguyen / AFP
Az a hajó már elment, amelyre a tiszás politikusok szerettek volna felkapaszkodni – mutatott rá az elemző.
Az amerikai elnök korábban hangsúlyozta: bízik benne, hogy nem kerül sor a fegyveres erők bevetésére.
A NATO-főtitkár üdvözölte az Európai Unió szerepvállalását, külön kiemelve a 90 milliárd eurós ukrajnai hitelcsomagot.
A hóvihar az Egyesült Államok csaknem teljes keleti felét érinti.
Míg európai vezetők egy része már a következő háborúra készül, az észt hírszerzés és magyar elemzők szerint Oroszország inkább visszafogja magát.
A miniszterelnök szerint minderre csak a Fidesz képes.
Emberek kerültek a romok alá.
75 részes sorozatban mutatjuk be a Tisza elnökének legnagyobb hazugásait!
Olvasom a kommenteket azokban a dögkutakban, ahová a „jobb emberek” járnak anyázni.
