Picasso nem jött ide '56 után – maradt ugyanaz a „cinikus kommunista”, aki volt

Az amerikai James Lord, Picasso fiatalabb barátja és több róla szóló könyv szerzője 1956. november 11-én levelet intézett a művészhez. Picasso akkor már a Francia Kommunista Párt tagja volt, ő is megünnepelte Sztálin 70. születésnapját, sőt a halála után portrét is készített a zsarnokról. Lord megkérdezte tőle: 1956 budapesti forradalmát látva elhiszi-e még, hogy a szabadság és méltóság ügye a kommunisták oldalán áll? „Az elvtársaid keze, melyet te magad is oly gyakran szorongattál, ma vértől csatakos […] így jár mindenki, aki még ma is megszorítja a kezüket: az övé is örökre beszennyeződik.” Majd feltette a kérdést, hogy képes-e még ezek után is a zsarnokság szolgálatába állítani a művészetét, mert ha igen, „akkor azt kell mondanom, hogy az utókor ítélete fel fogja fedezni e művészetben azokat a fogyatékosságokat, melyek ilyen mértékű cinizmus mellett elkerülhetetlenek”.

1956 decemberében Czóbel Béla is megszólította Picassót: „A pokolból jövök, amit a szovjetek csináltak Magyarországból. Az első gondolatom, hogy írjak neked, és elmondjam, tudtodon kívül banditák szövetségéhez csatlakoztál…” Levelében megkérte barátját, jöjjön el Budapestre, és fessen „egy új Guernicát, az előzőnél sokkal borzalmasabbat”. Mint tudjuk, Picasso nem jött ide, nem festett új Guernicát, s maradt az a cinikus kommunista, aki volt. Lord a levelében egy lényeges kérdésre tapintott rá: át fogja-e értékelni az utókor Picasso művészetét, ha nemcsak a művek esztétikai, hanem az alkotó emberi kvalitásait is mérlegre teszi majd? A kérdés örök: lehet-e nagy művész egy hitvány ember?