BBC: igen, hazudtak minden hullámhosszon

„Függetlenek, pártatlanok és igazmondóak vagyunk” – olvasható a BBC honlapján a szerkesztési alapelvek között, néhány sorral lejjebb pedig egy másik alapelv, miszerint „ELSZÁMOLTATHATÓAK vagyunk, és a legmagasabb minőségű munkát végezzük” (az „elszámoltatható” – ACCOUNTABLE – így, szép naggyal szedve).  

Csaknem száz év telt el azóta, hogy egy bizonyos John Reith nevű skót úriember megalapozta a független közszolgálati média hagyományait a ködös szigetországban, miután beleült a British Broadcasting Corporation (ekkor még Company) vezérigazgatói székébe, és a királyi chartával egyetértésben létrehozta azt a hírszolgáltatási etalont a BBC-ben, amely aztán minden, magát valamire tartó hírmédium mércéje is lett.

Mi sem lehet méltóbb módja e centenárium megünneplésének, mint hogy egy tizenkilenc oldalas jelentés leplezze le azt, amit valahol egy icipicit mindenki sejtett:

A BBC-chartában külön kiemelt „igazmondást” meg hagyjuk meg a népmesei Mátyás király juhászának.

Az említett jelentést Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért és sztenderdjeiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója rakta össze, aki maga is újságíróként dolgozott legendás műhelyben. A BBC-sek két, durván átpolitizált kérdés kapcsán buktak óriásit.

– vagyis ezzel rájuk nyomták a BBC kóserpecsétjét, majd mintegy 800 alkalommal szerepeltették-idézték őket, nagyban hozzájárulva a brit közvélemény formálásához. Összesen pedig 1500 alkalommal (!) szegték meg ebben az egyetlen ügyben a saját alapelveiket, elhallgatva a palesztinokról túl negatív, az izraeliekről túl pozitív képet festő tényeket.

Másrészt fogták Donald Trump amerikai elnök 2021. január 6-i beszédét, és a BBC Panorama műsorában úgy vágták össze, hogy alátámassza a sugalmazott narratívát, miszerint az elnök a Capitolium ostromára, erőszakra buzdítana. Ehhez az elnök beszédéből az említett adásban tendenciózus módon összevágták a különböző mondatokat. Ahhoz, hogy „elmegyünk a Capitoliumhoz, és én ott leszek veletek”, egy 54 perccel későbbi részből odaszerkesztették, hogy „és pokoli módon fogunk harcolni, és ha nem harcolunk majd pokolian, mi nem leszünk többé egy ország”, majd az egészre rávágták az épület felé vonuló tömeget, összefüggésbe helyezve a kijelentéssel, és persze a későbbi, ott történt erőszakkal.

illetve „békésen és hazafiasan hallatjuk a hangunkat”, a pokoli harcról szóló rész pedig majdnem egy órával később egy metaforikus üzenet volt, olyasféle kijelentésekkel megelőzve, mint hogy „a legragyogóbb napjaink még előttünk vannak”, és hasonlók. Ismerve, hogy Trump milyen hercehurcákon kellett, hogy keresztülmenjen emiatt a hamis narratíva miatt, döbbenetes, hogy az oly’ magasra tartott brit közmédia bevállalta, hogy a valóság elferdítése kedvéért egy politikai párt összevágott videóreklámjának a szintjén végzi a munkáját.

Nos, bár nem dolgozom száz éve a médiában – és történelmi okokból nálunk azért itt-ott csorbultak az efféle folyamatok ez idő alatt, de – azt biztosan tudom, hogy a BBC mindig egyfajta mércét jelentett a köztudatban, amihez képest vagyunk ilyenek vagy olyanok, mármint mi itt, Vasfüggöny-Európában. Már ha vagyunk bármilyenek, illetve létezünk egyáltalán. Daniel Hallin és Paolo Mancini az ezredforduló környékén még nem érezte szükségét, hogy szót vesztegessen ránk, ő csak a mediterrán országokig merészkedett, amikor az európai médiarendszereket taglalta, és

Utóbb, a múlt évtized közepén Sükösd Miklós és Bajomi Lázár Péter – hogy úgy mondjam, a mai magyar médiarendszer problémáit meglehetősen egy irányból érzékelő két kutató – próbálta pótolni ezt a hiányt, és igyekeztek bebizonyítani, hogy még az olaszoknál is távolabb állunk bármiféle angolszász sztenderdtől.

Hogy persze, a maga nyugati szemüvegétől nem szabadul úgysem, de legalább a szándék, a megértés szándéka valahol ott van a mélyben. Hogy persze, megpróbálják félinformációk ismételgetésével zavarba hozni a magyar külügyminisztert, hogy meglehetősen egyoldalú cikket írnak a magyar Trianon-traumáról, hogy előfordulnak újságírók, akik csúnyán átcímkézik a nekik megszólaló magyar szakértőt, meg kiforgatják a szavait, de ezek bizonyára csak elszórt esetek, vagy legalábbis nem az egész kosár alma rothadt. Hogy intézményesítik mindezt, hogy megróják, aki terrorszervezetnek nevezi a Hamászt, vagy hogy diverzitás és LMBTQ-irányadásokkal torzítják az anyagaikat 150 állítólagos genderről,

A brand sok mindent kibírt. Igazából kibírná a két palesztin terrorpropagandistát (akiket – miután kiderült, hogy az egyik szerint a zsidók „csak” ördögök, a másik viszont Hitler mintájára el is égetné őket – ahelyett, hogy kirúgtak volna, nemes egyszerűséggel átcímkézték „szemtanúnak”, és így folytatták a dezinformációt), meg a Trump-ellenes nemzetközi médiaösszeesküvést is túlélte volna, azonban volt itt két apró bökkenő. Az egyik merőben elméleti, mégpedig a független-objektívek örök csapdája:

A másik teljességgel gyakorlati: miközben ezeket a problémákat a felsővezetés is tudta, ahelyett, hogy érdemi lépéseket tett volna a hangzatos sztenderdek védelmében, inkább igyekeztek eltusolni az egészet. Végül egy szép nyugati mesében jönne a happy end, hogy a Panoramás botrány után lemondott posztjáról a BBC vezérigazgatója és a BBC News ügyvezető igazgatója Tim Davie és Deborah Turness (megjegyzés: utóbbi annyira független volt, hogy a volt miniszterelnökségi biztonsági és titkosszolgálati főnök felesége).

Egy biztos: a közszolgálatiság jó magas piedesztálra emelt bálványa – amire kicsit még azok is felnéztek, akiket amaz mélységesen lenézett – ledőlt, és jókorát puffant. S a kérdésre – hogy süllyedhetett a BBC idáig – a választ is tudhatnánk: valójában mindig itt voltak. 

A botrányra reagált például Liz Kershaw, a BBC korábbi rádiós műsorvezetője, aki közölte, egyáltalán nem lepték meg a történtek. Ő maga négy BBC-csatornánál dolgozott kiemelt pozícióban 1993 és 2011 között, és „az újságírók körében tapasztalható elfogult csoportgondolkodás felháborító volt, és minden nap harcolni kellett ellene, és újra meg újra ellensúlyozni kellett.”

És érdemes ide még beidézni Rácz Zsuzsa baloldali-feminista írónő esszéjét, megmutatva azt a véleményakolt, ahol ez természetes és üdvös dolognak tűnik, ugyanebből az időszakból.

Az objektivitás, az előítéletmentesség, sőt a végtelen empátia tehát évtizedek óta bizonyos csoportoknak járt, másokat pedig akár az igazság elhallgatásával vagy akár meghamisításával is igyekeztek lenyomni. A nemes alapelvek csupán máz. S egyre vékonyabb. Persze, biztos voltak jobb időszakok – vagy csak azokról még nem készült leleplező jelentés? – de elég csak megnézni a közszolgálati média születésének körülményeit.

A fentebb emlegetett John Reith nevű úriember BBC-ügyvezetői karrierjének ugyanis korai, ám ikonikus pillanata volt, amikor 1926-ban, az általános sztrájk idején elnyomta a tiltakozók hangját, elhallgattatta a szakszervezeteket és szövetségeseiket, majd utólag az egészet elismerte, mondván, tovább nem mehetett el a kormánnyal szemben, ha egyszer ez volt az elvárás velük szemben. Hiába, a máz.

***

Nyitóképen a BBC egyik épülete előtt várakozó médiamunkások. Forrás: HENRY NICHOLLS / AFP

***