Békekonferencia: Orbán Viktor egyiptomi szerepe egyedülálló volt
Jelzésértékű, hogy az uniós intézményrendszerből egyedül az Európai Tanács elnökét hívták meg. Ki, miért vett részt az egyiptomi békecsúcson?

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Több mint 100 milliárd euróba, és akár 80 évbe is telhet a Gázai övezet teljes újjáépítése.

Egy arab hírügynökség felmérte, mekkora költségekkel járhat a Gázai övezet infrastruktúrájának és épületeinek újjáépítése. A jelentés szerint a keletkezett károk értéke meghaladja a 100 milliárd eurót. Az Európai Unió már jelezte, hogy hajlandó átvállalni a költségek egy részét, valamint szerepet vállalna a nemzetközi segítségnyújtás koordinálásában is.

Az Aram News nevű arab hírportál szerdán közölt jelentésében részletesen bemutatta, hogy mekkorára becsülik a Gázai övezetben keletkezett anyagi károkat, illetve mennyi időbe telhet a térség újjáépítése.

A jelentésben megszólaló szakértők szerint már önmagában a romok eltakarítása eltarthat 10–15.
Hozzáteszik azonban, hogy ha Izrael fenntartja a nehézgépek behozatalára vonatkozó korlátozásokat, akkor az összes lakóépület helyreállítása akár nyolcvan évbe is telhet.
A jelenlegi becslések szerint mintegy 60 millió tonna törmeléket kell eltávolítani az övezetből, melynek egy része fel nem robbant lőszereket is tartalmaz. A takarítás várható költségét 1,2 milliárd dollárra becsülik. A jelentés szerint mintegy 300 ezer lakóépület semmisült meg, ami Gáza teljes lakásállományának 60 százalékát jelenti.
Az Aram News által idézett arab diplomaták megerősítették, hogy a sharm el-sheikh-i nemzetközi találkozót követően azonnal megkezdődtek az egyeztetések a közel-keleti és európai vezetők között Gáza jövőjéről. A további tárgyalások középpontjában
az újjáépítés finanszírozása és megvalósítása, valamint a térség békéjének és stabilitásának biztosítása áll.
A cél, hogy a Hamász eltávolítása után egy stabil, nemzetközileg elfogadott kormányzati struktúra vegye át az irányítást az övezetben.
A Jewish News Syndicate szerint az Európai Unió – különösen Franciaország – vezető szerepre törekszik Gáza újjáépítésében. A francia külügyminiszter, Jean-Noël Barrot múlt csütörtökön találkozót hívott össze, amelyen több európai és közel-keleti külügyminiszter vett részt. A felek megállapodtak abban, hogy továbbra is anyagi támogatást nyújtanak a palesztin hatóságoknak.
Az EU vállalta, hogy 2027-ig évente 400 millió euróval támogatja a palesztinokat, feltéve, hogy teljesítik az uniós feltételeket, és nem juttatnak további pénzeket terrorszervezeteknek.
Franciaország szerint ezek a feltételek már teljesültek, Izrael viszont ezt cáfolja, és azt állítja, hogy a kifizetések továbbra is folytatódnak, csupán új módszerekkel.
Összességében az Európai Unió nagyjából másfél milliárd eurós támogatást nyújt Palesztinának 2027-ig, amivel a legnagyobb nemzetközi donor szerepét tölti be. Az Európai Bizottság alelnöke, Kaja Kallas szerint ez feljogosítja az EU-t arra, hogy kulcsszerepet játsszon a háborút lezáró és Gáza újjáépítéséről szóló tárgyalásokon.
Ezt is ajánljuk a témában
Jelzésértékű, hogy az uniós intézményrendszerből egyedül az Európai Tanács elnökét hívták meg. Ki, miért vett részt az egyiptomi békecsúcson?

Nyitókép: Doaa Albaz / ANADOLU / Anadolu via AFP