„Ha egy nyugdíj közelében járó valaki végiggondolja, hogy igen, eltelt az életem, megnézem, mit sikerült elérnem, hol hibáztam, vagy éppen csak megcsap a szele annak, hogy holnaptól talán a fizetésemhez képest igen kevés nyugdíjból kellene megélnem, azért átértékelnék én is ezt-azt” – igyekszik megfejteni az ANO-szavazók motivációit, akik között, bár ezt így nem mondja ki,
a rendszerváltás vesztesei is szép számmal ott vannak.
„Ebben a Vencel téri generációban is ott van, aki nagyon magasra tört, és aki épphogy összehozott egy alsóközéposztály-beli életet, amit most veszélyeztetve lát”, és ilyenkor a szociális szlogenek és a megszorítások elutasítása igencsak be tud találni – szemben a fiatalokkal, akik például a középiskolásoknak tartott alternatív, tét nélküli választásokon kétharmad fölött szavaznak a jobboldali, mondhatni neoliberális kapitalizmusra, s ez idővel fordul azok felé a pártok felé, amelyek az anyagi biztonságot ígérik – vagyis
valahol itt van a lényege a szavazói életkornak, amin például a diplomások aránya sem sokat változtat, vagy a tény, hogy egyébként a cseh gazdaság korántsem áll olyan rosszul, mint azt a jelenlegi ellenzék lefesti.
Ugyanakkor van egyfajta rajongás is Babiš irányába – ami egyébként sem idegen Közép-Európától. „Itt is a társadalomnak kell egy erélyes személyiség, de ez végigvonul a Cseh Köztársaság történelmén, visszamehetünk Tomáš Garrigue Masarykig, Edvard Benešig, aztán jött Klement Gottwald, vagy akár Antonín Zápotocký, Gustáv Husák, Vacláv Havel, Miloš Zeman, majd Vacláv Klaus, most pedig egy ilyen üregben éltünk, amit Babišnak sikerült kitöltenie, mert kell egy erős személyiség, akit lehet követni, megbízni benne, mint mondjuk Magyarországon volt Bethlen István” – foglalja össze a történész.