Ismét politikai felfordulás Franciaországban: szaporodnak a szögek Macron koporsójában

Ha Franciaország, akkor közéleti válság – talán 1789 óta leírhatjuk ezt a kijelentést, ha vigyázó szemünket bármikor a nyugat-európai hatalomra vetjük. Emmanuel Macron a saját maga által jupiterinek megálmodott, az alkotmány szerint két ciklusra szabott, tízévnyi elnöksége hosszú végjátékában szerepel – és sokszor már csak statisztaként, nem főszereplőként. Bár még szűk két év van a következő elnökválasztásig, az eltelt nyolc év mérlege alapján állítható, hogy a francia valóság vastörvényein a nagy lendülettel és víziókkal érkező Macron sem tudott felülemelkedni – épp ellenkezőleg:

Nehéz is meghatározni, hol vegyük fel a mostani történések fonalát, hiszen Macron elnöksége alatt minden történés egymásba fonódik, egymást erősíti. Emmanuel Macron 2022-ben a szavazók 58 százalékos támogatásával szerezte meg az elnöki címet Marine Le Pen előtt, de a néhány héttel utána tartott nemzetgyűlési választáson pártja elveszítette parlamenti többségét, és azóta sem tudta visszaszerezni. Ez megágyazott mindannak a vesszőfutásnak, amely azóta történt. A tavaly júniusi európai parlamenti választáson nagyot nyert a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, Macron Reneszánsz nevű pártja pedig épphogy megelőzte a szocialistákat és a radikális baloldalt. A felfordulást látva az államfő gyorsan előre hozott választást írt ki, amelyen aztán a korábbinál is gyengébb eredményt ért el a Reneszánsz,

Az eredmény újból olyan parlament lett, ahol sem Macron pártjának, sem a jobb-, sem a baloldali ellenzékének nem lett többsége, a három tábor közötti ellentétek pedig kibékíthetetlenek. Franciaország ebben a patthelyzetben leledzik több mint három éve, Macron egész második ciklusában. 

Idén szeptemberben az elnök immár hatodik kormányfőjét fogyasztotta el 2017-es hatalomra kerülése óta. Francia­országban elnöki rendszer van, de

François Bayrou, Macron hetedik kormányfője decemberben került pozícióba, és háromnegyed évet bírt ki a tűzforró miniszterelnöki székben. Fő célja az volt, hogy lefaragja az ország növekvő költségvetési hiányát – a terveit azonban értelemszerűen nehéz lett volna keresztülvinni parlamenti többség nélkül, a kétoldali, kőkemény ellenzék össztüze közepette. Szeptember elején az 573 nemzetgyűlési képviselőből 364 megvonta bizalmát a kormányfőtől, ő pedig másnap beadta a lemondását Macronnak. 

A bukás előtt álló Bayrou még üzent ellenfeleinek és tán az egész országnak: „Hatalmatokban áll megbuktatni a kormányt, de nincs erőtök a valóság eltörlésére. A valóság itt marad: a kiadások csak nőni fognak, az adósság máris elviselhetetlen terhe pedig csak még nehezebbé és még költségesebbé fog válni.” Igazat mondott: a francia állam­adósság a hazai össztermék 114 százalékán áll. Bayrou 44 milliárd eurós megszorítást próbált végigvinni a nyugdíjak befagyasztásától az egészségügy drágításán át két szabadnap eltörléséig – sikertelenül. 

A vereség, a kudarc a politikai cselekvés velejárója, a francia történetben a kínos az, hogy Macron és emberei többedik nekifutásra követik ezt el:

Különösen abban a társadalmi szellemben, amelyben a kényelmetlen kormányzati törekvések elleni legkeményebb ellenállásra, akár a forradalomra, de minimum egy kiadós sztrájkra vagy zavargásra való hajlandóság a néplélek része. Ezt az utóbbi napokban is láthattuk: újabb hatalmas tömegtüntetések és sztrájkok sújtották Francia­országot a kormányfőbuktatás és az új miniszterelnök kinevezésének hetén. 

Az új választott egy 39 éves, feltörekvő politikus, Sébastien Lecornu. A mérsékelt jobboldalról indult, a ma Köztársaságiaknak nevezett gaulle-ista tábor volt az otthona, de 2017 után csatlakozott a hatalomra kerülő Macron mozgalmához. Fiatal kora ellenére sok tapasztalatot szerzett: volt már környezetvédelmi, önkormányzati és tengerentúli ügyekkel foglalkozó miniszter is, az utóbbi három évben pedig a fegyveres erők minisztereként szolgált.

 Lengyelországgal megegyezett Airbus katonai megfigyelő műholdak eladásáról, 2023-ban bemutatta a hadsereg pénzügyi forrásai megduplázásának ütemtervét, különös tekintettel a nukleáris arzenál erősítésére és a hírszerzés költségvetésének jelentős növelésére. Tavaly Német-, Olasz- és Lengyelországgal új cirkálórakéták fejlesztéséről állapodott meg. 

A szeptember 9-én kinevezett kormányfő azt ígérte: szakít a múlttal, és nekifut a jelentős kihívásnak, hogy parlamenti többséget építsen a jövő évi költségvetés mögé. Kijelentette, hogy igenis képes lesz megállapodást kötni az ellenzéki pártokkal, „kreatívabb, technikaibb és komolyabb” hozzá­állással fog tárgyalni. „Meg tudjuk csinálni, nincs járhatatlan ösvény” – mondta. 

De hogy a megszorítások politikáját hogyan viszi keresztül kisebbségből az azt ellenző jobb- és baloldali ellenzéken, a francia politika nagy kérdése, ami talán a következő elnökválasztásig megválaszolhatatlan marad.

Nyitókép: Anarchista diákok blokád alatt tartják az iskolájukat 
Fotó: AFP/Geoffroy van der Hasselt