Izrael hivatalos közlések szerint célzott légitámadást hajtott végre kedden a Hamász iszlamista terrorszervezet több vezetője ellen. Először a hadsereg és a belbiztonsági szolgálat (Sin Bet) jelentette ezt be, majd a miniszterelnöki hivatal megerősítette, hozzátéve hogy a támadás egy teljesen független izraeli művelet volt.
Médiajelentések szerint kedden délután robbanások hallatszottak Katar fővárosában, Dohában.
A feltételezett rakétabecsapódások egy olyan találkozó elején érték a Hamász Katarban tartózkodó vezetőit – Halíl al-Hajját, a Hamász politikai irodájának igazgatóhelyettesét, valamint Hálid Mesált, Muhammad Darvist, Rázi Hamadot és Ízzat ar-Risákot –, amelyen a cél Donald Trump amerikai elnök javaslatának megvitatása volt a gázai háború lezárásával kapcsolatban. A találkozón jelen volt Zaher Dzsabarin, a szervezet ciszjordániai vezetője is.