Az ideológiai önteltség és az erkölcsi felsőbbrendűség-tudat nem szimpatikus tulajdonságok. A németek, különösen a baloldali liberális elitjük, mindkettőben elég jók.
Hogyan háborodtak fel a német politikusok és a média korábban amiatt, hogy „jobboldali populisták” megpróbáltak beavatkozni a legfelsőbb bíróságok működésébe? A Jog és Igazságosság vezette lengyel kormányt ugyanolyan megvetéssel kezelték, mint a magyart – amelyet mára a nyilvánosság nagy része kiközösített – vagy épp az amerikait. A baloldali aktivisták felháborodnak azon, hogy Donald Trump konzervatív jogászokkal töltötte fel a legfelsőbb bíróságot, de ez csak addig elítélendő eljárás, amíg maguk nem akarják pozícióba helyezni a saját embereiket.
A német világleckéztetés annál is furcsábbnak tűnik, hogy a kormány súlyos válság szélén billeg a Szövetségi Alkotmánybíróság három bírójának késői jelölésével. 2015-ig a bíróság mindkét szenátusának jelöltjeiről lényegében zárt ajtók mögött döntöttek a nagyobb pártok egy 3:3:1:1 arányú elosztási kulcs szerint: három főt jelölhetett a Kereszténydemokrata Unió és a Bajorországi Keresztényszociális Unió szövetsége (CDU–CSU), hármat a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), egyet a Zöldek és egyet a Szabad Demokrata Párt (FDP). Amikor egy pozíció megüresedett, az adott párt kiválaszthatott egy neki megfelelő jelöltet. Ezt a háttérszelekciót azonban ellehetetlenítette magának az alkotmánybíróságnak egy döntése, azóta a parlament választja meg a vörös talárosokat kétharmados többséggel ugyanazon képlet szerint. Az Alternatíva Németországért (AfD) és a Baloldal a mai napig nem vehet részt az „alkotmánybírósági kartellben”.
A régi pártstruktúrából fennmaradt arány ma már nem felel meg az erőviszonyoknak. Az SPD már kikerült a fősodratú pártok köréből, de ez nem számít. A napokban a CDU–CSU jelöltjei közül egy, az SPD-éi közül két bírót megválasztottak. Egy apró bökkenő: a két szocdem hátterű bíró meglehetősen nagy ideológiai teher a polgári kereszténydemokraták számára. Az elkötelezett klímaaktivista Ann-Katrin Kaufhold lehet, hogy kiváló jogász, de neomarxista is. Egy idei esszéjében például baloldali-forradalmi pózban az „alapvető változás lehetőségéről” elmélkedik, amely a klímaválság leküzdéséhez szükséges; a közösségek „társadalmi-ökológiai átalakulásáról” is álmodik. Szorgalmazza az Alternatíva Németországért párt betiltását. A CDU–CSU képviselőinek még nehezebb lehetett megemészteniük Frauke Brosius-Gersdorf jogászprofesszor jelölését, aki az abortuszreformról szóló szakértői véleményében az emberi méltóság teljes körű védelmét csak a születéstől kezdve szorgalmazta; ez elfogadhatatlan a keresztények, az életpárti aktivisták és általában sok konzervatív számára. Brosius-Gersdorf korábban az általános oltáskötelezettség mellett érvelt. Ő egyébként szintén betiltaná az AfD-t, emellett gendernyelvezettel átírná az alaptörvényt.
A konszenzusos bíróválasztás eddigi gyakorlata az volt, hogy egyik oldal sem áll elő radikális jelöltekkel. Itt két markánsan baloldali aktivista jogász szerepelt a szavazólapon. Úgy tűnik, hogy az SPD némi előrelátással feljebb akarta tolni a tisztjeit a politikai sakktáblán, hogy valamikor övé legyen a többség a nagy hatalmú bíróságban. Ráadásul Brosius-Gersdorf akár a testület vezetéséig is eljuthatott volna.
A lázadás nem a CDU–CSU szokása, de ezúttal valami fortyogott a mélyben.
Noha a három jogász megválasztásáról a párt- és a frakcióvezetők már megállapodtak, az utolsó pillanatban vissza kellett táncolni, mert egyértelmű volt, hogy a szocdem jelöltek legalább egyike elbukik. Az SPD dühöngött. A CDU–CSU új frakcióvezetője, Jens Spahn – akire amúgy is nyomás nehezedett a koronavírus-járvány idején egészségügyi miniszterként végrehajtott maszkbeszerzései miatt – nem tudott érdemi befolyást gyakorolni, Friedrich Merz kancellár pedig, mint oly gyakran, külföldön tartózkodott valamilyen csúcstalálkozón, és nem vette észre a saját bázisában uralkodó hangulatot.
Miután konzervatív médiaportálok, mint például a Nius, egyértelműen feltették a kérdést, hogy a kereszténydemokraták komolyan szándékoznak-e baloldali bajnokokat választani a legfelsőbb bíróságba, az SPD úgy reagált, hogy a CDU–CSU gyűlöletkeltő jobboldali portálokat követ, és a jobboldali populistákat erősíti. A szocdemek most petíciót indítottak a két baloldali bírójelöltért, és ragaszkodnak ahhoz, hogy ősszel újraválasszák őket. Kemény hatalmi harc várható a CDU–CSU-val szemben. A koalíció felbomlása sem zárható ki.
A beképzeltség, az erkölcsi felsőbbrendűség-tudat nem szimpatikus tulajdonságok. Ahogy az a képmutatás sem rokonszenves, hogy mások pártpolitikai indíttatású bírósági beavatkozásait kritizálják, ők maguk viszont ugyanezt a gyakorolatot követik.
A szerző a Nius hírportál politikai szerkesztője és a Schuler! Fragen, was ist interjúcsatorna vezetője
Nyitókép: Vihar a láthatáron: Lars Klingbeil SPD-elnök és Friedrich Merz CDU-s kancellár
Fotó: AFP/Odd Andersen
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Ezzel szemben az AfD tovább erősödik a nyugati tartományokban is.
G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.
Természetesen megint őket kiáltották ki félelemkeltőknek és szélsőségesnek, nem a bűnözőket.
A német kormány Damaszkusszal közösen gyorsítaná fel a visszatérések ütemét.
„Németországban idén öt tartományi választást tartanak” – hívta fel rá a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő.
Teljesen tanácstalan Friedrich Merz.
Meg a Barátság kőolajvezetéket is elzárták, meg a Török Áramlatot is támadják.
Az Orbán-kormányok vezető szerephez jutottak a mélyállami birodalmi szerveződés lebontásában.
