Németország a legrosszabbra számít: már a háborúra készítenék fel a kórházakat

A bajor egészségügyi miniszter országos programot szorgalmaz.

A bajor egészségügyi miniszter országos programot szorgalmaz.
A kommentelők szerint a CDU a kampány során szándékosan félrevezette az embereket.
Friedrich Merz a szocdemekhez kötötte kancellárságát – de hogyan lesz ebből irányváltás?
Mind a külpolitikát, mind a gazdaságpolitikát ők vitték eddig, ami kifejezetten rossz hatással volt a magyar–német kapcsolatokra és a magyar gazdaságra.
Az nagy bizonyosság, hogy Németországban minden stabilan, precízen, megbízhatóan működik, az már rég a múlté, mondta el Bauer Bence a Mandiner műsorában az exit poll eredmények után.
„Harmadik politikai erővé váltak, igaz, hogy az elsőből, életben maradtak, és kulcsminisztériumi posztokat fognak megkapni” – értékelte Nógrádi György.
Megjöttek az első adatok.
Nehéz éveken van túl Olaf Scholz kancellár. Németország gazdasága történelmi mértékű recesszióban van, szétesett az egyébként is gyenge lábakon álló koalíció, és év végén még legnagyobb nemzetközi szövetségesét, az USA-t is elveszítette Biden bukásával. Vajon van-e még számára kiút, vagy egy politikai karrier csúfos kudarcának lehetünk épp tanúi?
Markus Söder szerint nem elég egyszerűen csak támadásról támadásra bukdácsolni.
Nagy változásra kevés az esély, vagy ahogyan Metternich herceg mondta: „Sok apró dolgon kell ahhoz változtatni, hogy a nagy dolgok ne változzanak!”
„Jó, hogy a klub tagja lehetek!”
Súlyos politikai és gazdasági kérdéseket vet fel az AfD új kampányígérete.
Tombol a baloldal.
Friedrich Merz vissza akarja állítani az országban a határellenőrzést, miután a migráció már a mindennapok biztonságát veszélyezteti.
A kampány az álvalóságok és elferdített igazságok bizarr tárházává vált. Ralf Schuler írása.
A német politikai vezetők élesen reagáltak a támadásra, amelyben egy 41 éves férfi és egy kétéves gyermek is életét vesztette.
Miközben Friedrich Merz német kancellárjelölt egy amerikai-európai szabadkereskedelmi megállapodásban reménykedik, egy osztrák közgazdász szerint Brüsszelnek Orbántól kéne segítséget kérnie.
A november óta kisebbségben kormányzó Scholz-kormány immár végérvényesen megbukott.