Merz még nem is kancellár – de máris felsejlik a bukása

„A baloldalnak vége. Nincs többé baloldali többség, és nincs többé baloldali politika Németországban” – mondta Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje a hivatalos kampányzárón a müncheni Löwenbräukellerben. Ha most néhány hét távlatából visszatekintünk a választásra, valamint a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciós tárgyalásaira, azt láthatjuk: Németország egyértelműen a jobboldalra voksolt – a Kereszténydemokrata Unióra és a Bajorországi Keresztényszociális Unióra (CSU), valamint az Alternatíva Németországért (AfD) pártra –, mégis baloldali kormányt kap. Ha meg akarjuk érteni, miből fakad a választói elégedetlenség, és miért azok a pártok erősödnek meg, amelyeket ki akarnak szorítani a politikai színtérről, elég, ha végigkövetjük, mi történik Németországban.

Friedrich Merz zsákutcába került. Mindjárt az elején sok milliárd eurós adósságcsomagot vállalva kedveskedett a szociáldemokratáknak (és a zöldeknek), minden biztosíték nélkül beleírva ezt az alaptörvénybe, most pedig a baloldal jóindulatától függ, illetve attól, hogy milyen engedményeket tesznek az Európai Uniónak. A szocdemek azonban mit sem törődnek ezzel, támadásba lendülnek a politika minden területén. És mi történik, ha valakinek csak egy koalíciós partnere van? Kiszolgáltatott helyzetbe kerül, kérnie kell. Még a munkaadók hatalmas szövetsége is megírta a kancellárjelöltnek, hogy most teljesítenie kell, éspedig három területen: a nuk­leáris energia, a migrációs politika és az adók terén – e három fogja eldönteni Friedrich Merz sorsát.

Az energiaügy meghatározó a gaz­daság szempontjából. Az atomerőművek nemcsak a klímasemleges energia­termelés egyik lehetőségét jelentik, hanem a német ipar mentő­övét is. Az atomenergia-ipar vezető vállalatai közölték a Welttel és a Bilddel, hogy 2030-ig több német atomerőmű újraindítása lehetséges. A koalíciós tárgyalásokon az alacsony ipari áram­árról beszélnek, amit a szocdemek (és a zöldek) szerint csak milliárdos támogatásokkal lehet elérni, az azonban eurómilliárdok elégetésével járó gazdasági őrültség lenne. Az áramárakat csak a kínálat bővítésével lehet fenntarthatóan csökkenteni. Eddig negyvenmilliárd eurót terveztek új gáztüzelésű erőművekre, ami belátható időn belül nem lesz elegendő, ráadásul szén-dioxidot bocsátanak ki.

Ha a rettegő zöldek szeszélye folytán Merznek nem sikerül az atomenergia ügyét a gazdaság kiemelt témájává tennie, akkor adóeurók milliárdjai mennek a lefolyóba, és folytatódik a cégek elvándorlása. A dekarbonizáció és a megújuló erőforrások bevonása önmagában új terheket jelent, de ez csak akkor járható út, ha az alapvető energiaellátás biztosítva van.

Merznek sürgősen véget kell vetnie a migrációs krízisnek. A bevándorlás korlátozása nemcsak a választási kampányban volt a fő téma, de Friedrich Merz személyes ügye is. A parlamentben ja­nuárban az AfD szavazataival átvitt ötpontos tervéből alig maradt valami. Merz állítólag titokban tárgyal a szomszédos országokkal arról, hogy önként vissza­fogadnak-e migránsokat Németországból. A kancellárjelölt máris defenzívában.

A kérdés azonban messze túlmutat Merz választási kampányán: Német­ország túlélheti néhány választási ígéret kisebb-nagyobb megszegését, de azt nem, ha folytatódik az eddigi migrációs politika. Még ha nem történne is újabb támadás, a német városok és falvak már nem tudnak lépést tartani a migránsok elhelyezésével, iskoláztatásával, ellátásával, nem beszélve az integrálásukról.

A szövetségi költségvetés ötvenmilliárd eurót különít el a migrációs költségekre, de növekedő tendenciát láthatunk. Ha Merz nem akarja, hogy a költségek tovább szaporodjanak, és nem akar még nagyobb lendületet adni a felfelé ívelő AfD-nek, fel kell mutatnia valamit. Gyorsan és főleg keményen, észrevehetően. A már az országban tartózkodó migránsokról való gondoskodás is nagy kihívást jelent. Rossz hír a kancellárjelöltnek, hogy Lengyelország az EU-ra és a szomszédaira való tekintet nélkül kilép a menekültügyi rendszerből, ami növeli a Merzre és az unióra nehezedő nyomást, egyúttal csökkenti annak valószínűségét, hogy a lengyelek partnerek legyenek a németországi kitoloncolásokban.

Az adóügy többé nem a liberálisok vesszőparipája („egyszerű, alacsony és igazságos”), hanem a harmadik olyan terület, amelytől Németország jövője függ. Ha újra akarják indítani a gazdaság motorját, elkerülhetetlen a társasági adó drasztikus csökkentése. Egyfajta „aranyláz-mentalitás” nélkül az állami bevételek nem nőnek, és a szociális rendszer sem marad meg­fizethető. Ördögi kör fenyeget.

Merzet és a kereszténydemokratákat eddig az orruknál fogva vezette a baloldal, amely adócsökkentés helyett adóemelést szorgalmaz. Programjában a felső adókulcs megemelése és a 250 ezer euró feletti éves jövedelmet sújtó „gazdagadó” további növelése szerepel. Ha azonban valamire nincs szüksége Németországnak, az a tőke elmenekülése. Ami a kereszténydemokraták és a szocdemek tárgyalásain eddig terítékre került, az nem csupán elégtelen, de az ország helyzetét tekintve egyenesen abszurd.

A nukleáris energia, a migráció és az adó nem egyszerűen választási hívószavak. Ezek kulcskérdések, amelyek eldöntik Németország jövőjét. Ha Merz kudarcot vall az energiaügy, a migrációs politika és az adóztatás terén, nem csupán a politikai karrierjének mondhat búcsút, de a CDU–CSU-t és még rosszabb esetben Németországot is magával rántja. Gorbacsov szavaival élve: az élet megbünteti azt, aki túl későn lép.

A szerző a Nius hírportál politikai szerkesztője és a Schuler! Fragen, was ist interjúcsatorna vezetője

Nyitókép: Friedrich Merz a szocdemek új vezetőjét, Lars Klingbeilt hallgatja
Fotó: AFP/Odd Andersen