5 furcsa pillanat, amire senki nem számított Trump és az EU-s vezetők találkozóján

A legnagyobb meglepetés ráadásul éppen az ukrán elnökhöz kapcsolódik.

Az EU, bármilyen gazdasági erővel is bír, politikailag nem képes kiharcolni magának az egyenrangú bánásmódot a nagyhatalmi színpadon – jelentette ki Sebestyén Géza.
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője is közölt egy rövidebb elemzést a hétfői washingtoni eseményekről Facebook-oldalán.
Bejegyzése felütésében felidézte, hogy a Párizsi békekonferencián 1919-ben Japán ugyan a győztesek oldalán ült az asztalnál, de a székét szándékosan az asztal végéhez tették. Ez a látszólag apró protokolláris gesztus mély üzenetet hordozott:
nem vagytok egyenrangúak velünk”.
„A történészek egyetértenek abban, hogy ez a mellőzés hozzájárult ahhoz a keserűséghez, amely később az imperializmus felé sodorta a keleti országot” – írta a közgazdász.
Majd reflektált a Fehér Ház-beli eseményekre is. Sebestyén felhívta arra a figyelmet, hogy hétfőn Washingtonban egy hosszú asztal körül úgy foglaltak helyet a „nagyok”, hogy középen ült az amerikai elnök, és a sarokban, szó szerint a periférián pedig Ursula von der Leyen.
Ez egy egyértelmű diplomáciai üzenet, hogy az EU vezetőjét nem tekintik a fő döntéshozók között egyenrangú partnernek”
– húzta alá.
A közgazdász hangsúlyozta, hogy „ez különösen fájó, mert
az Európai Unió a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalma, mégis újra és újra háttérbe szorítják, ha a nagy geopolitikai játszmák kerülnek napirendre”.
„Ursula helyzete a fotón nemcsak róla szól, hanem rólunk, európaiakról is. Arról, hogy mennyire veszik komolyan a közösségünket” – mutatott rá.
Sebestyén Géza emlékeztetett, hogy nem ez az első alkalom, hogy az EU Bizottság elnökét protokollárisan megalázták. 2021-ben Ankarában történt meg a hírhedt „sofagate”, amikor Erdoğan fogadta Charles Michelt és Ursula von der Leyent, és csak két karosszéket helyeztek ki.
De Ursula von der Leyen és António Costa legutóbb Kínában sem részesült hivatalos fogadtatásban. Egy egyszerű busz vitte őket a tárgyalások helyszínére.
Ez pedig egyértelmű jelzés volt Peking részéről, hogy Európát nem tartják elsőrendű tárgyalópartnernek.
Ezek a jelek mind ugyanabba az irányba mutatnak, hogy az EU, bármilyen gazdasági erővel is bír, politikailag nem képes kiharcolni magának az egyenrangú bánásmódot a nagyhatalmi színpadon.
Ha valakit félreültetnek, azt nem veszik komolyan”
– szögezte le a műhelyvezető.
Sebestyén Géza gondolatait azzal zárta,
Európának olyan vezetőkre van szüksége, akik megtalálják a hangot az amerikai, a kínai és a török elnökkel is.
„Akiknek megvan a megfelelő politikai súlya. Mert ha a világ újraosztja a lapokat, és közben mi a sarokban ücsörgünk, akkor előbb-utóbb már az asztalnál sem lesz helyünk” – zárta a szakértő a bejegyzést.
Nyitókép: Sebestyén Géza Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában
A legnagyobb meglepetés ráadásul éppen az ukrán elnökhöz kapcsolódik.
Ezt is ajánljuk a témában
Mao Ning szerint gond van az EU vezetőinek fejében.