„Unió, de Ukrajna nélkül” – itt van Orbán Viktor 12 pontja!

A miniszterelnök összefoglalta, mit kíván a magyar nemzet Brüsszeltől.

A miniszterelnök összefoglalta, mit kíván a magyar nemzet Brüsszeltől.
Miután Zelenszkij kizárta a gáztranzit újraindítását, a szlovák miniszterelnök egy homályos ígéretért adta el a vétóját.
Aggódnak, hogy a Bizottság elnöke visszaél a válsággal.
Az új terv már a Bizottság felállításakor egyértelművé vált, hogy ezt a jogállamisági köntösbe bújtatott pénzügyi zsarolást folytatni szeretnék.
Ahogy az egy állami vezető esetében, például egy miniszterelnöknél vagy miniszternél szokás, ha valamilyen egészségügyi probléma miatt kórházba kerül és nem tudja normál rendben ellátni a feladatait, akkor arról tájékoztatják a közvéleményt.
Olyan szavakat használ az Európai Bizottság feje, amiket korábban nem.
Az új Európai Bizottságban nem akarnak vezető helyen ECR-est látni, ha mégsem teljesíti ezt Von der Leyen, nem szavazzák meg a testületet.
Néhány napon belül bejelentik, mely tagállamok milyen portfóliókat kapnak Ursula von der Leyen második Európai Bizottságában. Nagy a verseny a zsírosabb tárcákért.
Úgy tűnik, az eredeti menetrend túl optimistának bizonyult.
Az EU vezetői hétfő este nem támogatták Ursula von der Leyent.
Az újraválasztási ambíciók fontosabbak, mint a sajtószabadság: a Bizottság elnöke saját érdekéből próbálja késleltetni az olasz sajtószabadságról szóló, negatív hangvételű jelentés megjelenését.
Az Európai Tanács elnöke szerint a Bizottság sokszor kettős mércét alkalmaz.
Az Európai Bizottság elnökének megkopott varázsáról ír publicisztikájában a The Economist.
Egyre több szakértő szerint az EU már nem hagyhatja figyelmen kívül a helyreállítási alap meghosszabbításának sürgető kérdését.
A szakértő szerint a mostani csúcs eredménye, hogy a támogatás módja – még ha továbbra sem tökéletes, de – már jóval kevésbé hátrányos az unió és benne hazánk számára.
A döntés tényleg az európai választók kezében van: választhatják a rézfarkú baglyot is.
Ez az állásfoglalás nem csak a magyar kormánynak szól, hanem az Európai Bizottságnak is.
Nem kellett rá sokat várni.
Közel 4000 milliárd forint európai uniós forrás felhasználása nyílt meg Magyarország előtt – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter.