Ez az EU gyorsított zöldítésének legsúlyosabb mellékhatása

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a háborús helyzet EU-s konzerválása sem csak az, mint aminek látszik. A Bizottság simán felhasználja ezt – többek között – a gyorsított zöldítés még gyorsítottabb folytatására, a fosszilis energiahordozókkal való „végleges leszámolásra”. „Eljött az ideje, hogy elzárjuk a csapot, és végleg lezárjuk a fosszilis energia korát Európában” – fogalmazott Ursula von der Leyen. 

A Bizottság a gyorsított zöldítést az orosz energiafüggetlenedés kulcskérdéseként beállítva tovább emeli a kibocsátáscsökkentési célokat, meg elkaszálják azokat az energia ellátási útvonalakat, melyek eddig relatíve olcsón és kiszámíthatóan látták el Európa jelentős részét kőolajjal és földgázzal. Ha ugyanis a jövőben még drágábbak lesznek a hagyományos energiahordozók, akkor a zöldenergia piaci lélegeztetőgépen tartásához már nem fog kelleni évi sok száz milliárd eurós tagállami támogatás EU szinten. 

Félreértés ne essék! A tiszta energia átmenet sikeres végrehajtása nélkül nem tudjuk elérni a törvénybe foglalt 2050-es klímasemlegességet. A szél- és a naperőművek működésének nincs üzemanyagköltsége, míg minden más esetben bizony a költségek jelentős részét képezi a fűtőanyag ára. Az üvegházgáz kibocsátás-mentes működés mellett ez is hatalmas előny lehet a nap- és a szélenergia javára. De ahhoz, hogy a jövő villamosenergia rendszereit stabilan a nap és szélenergiára lehessen alapozni dekarbonizált módon el kell tudni tárolni az időjárásfüggő termelésből adódó időnkénti áramtöbbletet, illetve szintén dekarbonizált módon be kell pótolni, amikor meg kevesebb áll rendelkezésre a szükségesnél. 

A villamosenergia rendszerek működésének ugyanis ma a megkerülhetetlen sajátossága, hogy a termelésnek (plussz az importnak, ha szükséges) és a fogyasztásnak minden időpillanatban meg kell egyeznie. Különben olyan áramszünetekkel kell szembenéznünk, mint ami a közelmúltban történt Spanyolországban és Portugáliában. Csak emlékeztetőképpen: 2025. április 28-án 12:30 magasságában leállt a teljes áramszolgáltatás Spanyolországban és Portugáliában, mintegy 60 millió embert érintve. Az optimális időjárási körülmények között maximum-közeli teljesítménnyel működő időjárásfüggő áramtermelő kapacitások (nap, szél) 70,6 százalékot reprezentáló termelését kellett volna tudni kiegyensúlyozni egy 17,4 százalékos szabályozásra alkalmas kapacitással (földgáztüzelésű és vízerőművek), ahhoz, hogy ne legyen probléma. A kísérlet – most már tudjuk – nem sikerült.

A túltermelésről beszéltünk, de mi van akkor, ha termelt árammennyiség nem elég? Az alacsony szél- és naperőművi termelés kiegyenlítésének oroszlánrészét a modern, kombinált ciklusú fölgáztüzelésű erőművek végzik, mert ezek flexibilisek eléggé ahhoz, hogy elviseljék a napi többszöri fel- és leterhelést. Teljesítményük 10-15 perc alatt 0-tól 100 százalékra növelhető, illetve ugyanígy csökkenthető. Erre a széntüzelésű erőművek kevésbé-, az atomerőművek nagy többsége pedig egyáltalán nem alkalmas. A földgáztüzelés szén-doxid kibocsátással jár, a földgáz kitermelés pedig ún. fugitív metán szivárgással. Mind a szén-dioxid, mind a metán üvegházhatású gáz, így kibocsátás-csökkentésük a klímavédelem első számú célja.

Miközben szinte naponta olvashatunk győzelmi jelentéseket a sajtóban a nap- és a szélerőművek újabb termelési csúcsairól egy napos, vagy egy hónapos átlagra vonatkoztatva, hosszabb távon valójában újra nő a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása az EU-ban.

Ennek az a magyarázata, hogy 2024-25 téli félévét hosszú borús-szélcsendes időszakok jellemezték Nyugat-Európában. Már szakmai kifejezést is kreáltak erre – „dunkelflaute” – persze németül, hiszen Németországban okozza a legnagyobb károkat. A borús, szélcsendes időszakokban sem a szélerőművek, sem a naperőművek nem termelnek, vagy nem termelnek eleget. Ráadásul a téli hó hiánya és a nyári aszályok miatt a vízerőművek termelése is alacsony volt. Ne felejtsük el, hogy a vízerőművek nem csak a tiszta áramtermelés fontos komponensei, hanem a szél- és naperőművek ingadozó termelését is tudják részben kompenzálni. Mindezek hiányában maradtak a kiegyensúlyozásra a földgáztüzelésű erőművek, melyek termelése 19 százalékkal nőtt, de még a legszennyezőbb széntüzelésű erőművek is rátettek a lapátra egy 2 százalékos emelkedéssel! Az EU tehát beragadt a földgáz-függésébe, amit paradox módon éppen a túltolt zöldítésének köszönhet. 

A Bizottság ebben a helyzetben tervezi a 18. szankciós csomagban az orosz földgázról való teljes leválást a szerződések felmondatásával. De ha minden annyira klappol Nyugat-Európában, hogy további szankciókon gondolkodunk, akkor miért ilyen magasak az európai tőzsdei gázárak? A holland TTF mutatója 35 EUR/MWh körül jár – ez a háború előtti 15-18 EUR/MWh ár duplája. Ennek köszönhető, hogy az EU-s gáztárolók töltöttségi szintje nem fogja elérni a november 1-re kitűzött 90 százalékos feltöltöttségi szintet, a 80 százalék elérése is több, mint kérdéses, mert orosz gáz nélkül kb 70 százalék a realitás. Költői kérdésem, hogy az ilyen magas áron betárolt gázt, vajon mennyiért fogják eladni a kereskedelmi tárolók a fűtési szezonban? Ráadásul a németek 50 új földgáztüzelésű erőművi blokk megépítését tervezik 2028-as határidővel, 25 gigawatt (GW) beépített teljesítménnyel és nagyjából 25 milliárd m3 plussz földgáz igénnyel, éppen a nap- és a szélerőművek kiegyenlítésének igénye miatt.

Az időjárásfüggő áramtermelésre alapozással nem csak az energia ellátásbiztonság és az árak váltak időjárásfüggővé, hanem még a CO2 kibocsátás is. Ráadásul úgy, hogy közben a klímaváltozás miatt nőtt az időjárásunk szélsőségessége és úgy tűnik tartósan beragadtunk az import fölgáz-függésbe.

Egyszerű paraszt ésszel azt hihetnénk, hogy szükségszerűen kell jönnie egy racionalizálásnak, egy újratervezésnek, már csak azért is mert a Draghi jelentés is rámutatott arra, hogy a magas energiaárak lényegileg járulnak hozzá az EU versenyképességének a csökkenéséhez. De szó sincs erről, sőt! Hamarosan érkezik majd a Bizottsági bejelentés a 2040-es ÜHG kibocsátáscsökkentési cél 90 százalékra emeléséről, aminek a velejárója, hogy a 2030-as 55 százalékos célt is emelni kell 60-65 százalékra, hogy ez tartható legyen. Ráadásul az EU Bizottság közleménye alapján a nagy ipari kibocsátók mellett a közlekedési szektor és az épületekhez köthető energiafelhasználás is része lesz a CO2 kvótakereskedelemnek, azaz karbonadó lesz beépítve az üzemanyag- és rezsiszámláinkba, ha fosszilis energiát használunk. Mint, ahogy egyfajta karbonadóval – határmenti karbonvámmal (Carbon Border Adjustment - CBAM) – sújtják az EU-n kívülről importált nagy karbonlábnyomú termékeket (olyan termékekről van szó, amelyek gyártása magas üvegházgáz kibocsátást eredményez).

Az EU-ban –a Bizottság elvárásai nyomán - az az energiapolitika a trendi ma, amibe Németországban belebukott a Scholz kormány. Friedrich Merz, hogy kifogja a jogos elégedetlenség vitorlájából a szelet, az Energiewende (német tiszta energia átmenet terve) teljes revízióját ígérte, hogy Németország ne szoruljon áramimportra, hogy olcsóbb legyen az energia, és hogy meggátolják a német ipar külföldre vándorlását. A választási győzelem után mindebből semmi nem maradt. A vesztes SPD visszakerült a hatalomba, és a Zöldekkel is megállapodások rögzítik a legfontosabb klímapolitikai célok érvényben maradását. Így persze az EU Bizottság sem érzi már szükségét egy versenyképességi felülvizsgálatnak.

Az EU elődje az Európai Szén- és Acélközösség 1955. júniusában elfogadta az ún. Messinai Határozatot, mint a közös európai energiapolitika első dokumentumát. Ebben kinyilvánították, hogy „az Európai Uniónak bőséges és olcsó energia nélkül nincs jövője." Miután Európa akkor sem volt önellátó az energiahordozók terén, szinte az első kapavágásokkal egyidőben körvonalazódott két alapvető felismerés: az első, hogy az importforrások-, a tranzitútvonalak és az energiatermelési technológiák terén elengedhetetlen a diverzifikáció és ennek része az orosz import is. A második, hogy amennyire csak lehet, a saját forrásokra kell támaszkodni. Ekkor indult meg az Északi-tengeri olaj- és földgáz kitermelés, az atomenergia nagyobb arányú hasznosítása, és az európai palagáz tartalékok felmérése. Mi a mai helyzet? Az EU egyik függőségből a másikba esik, a lakossági energia ára – legalábbis Nyugat-Európában - a legmagasabb a világon, az ellátásbiztonság, miként a termelés is, időjárásfüggő. Innen kell újrakezdeni. A mellékhatások tekintetében meg forduljon orvosához, gyógyszerészéhez.

A szerző az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója. 

Nyitókép: Pexels