Összeállt Friedrich Merz kereszténydemokrata–szociáldemokrata koalíciós kormányzata: a megválasztási gáncsoskodás után nagy fogadkozásokkal, ámde máris erős kritikák kereszttüzében kezdi meg munkáját.
Németes alapossággal, ráérősen tárgyalták végig az elmúlt hónapokban a kormánykoalíciós megállapodást a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusai úgy, hogy közben Európában és a nagyvilágban áll a bál, változik a világrend, és maga Németország is számos egymásból következő válságjelenséggel küszködik. A CDU a februárban tartott előre hozott választáson alig 28 százalékos támogatottsággal lett győztes, az SPD történelme leggyengébb eredményeként 16 százalékot ért el. Közöttük a rendszerkritikus jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt 21 százalékkal futott be a második helyre, de belőle nem kértek a kereszténydemokraták, a szocdemek pedig pláne nem. Így a két régi nagy erő fogott össze, hogy a jobboldali – és kisebb részben a baloldali – rendszerkihívókkal szemben megőrizze hatalmi pozícióit.
A CDU élén álló Friedrich Merz egy kínos kancellár-választási gáncsolás után (lásd keretes írásunkat) végül csak kezébe vette Németország irányítását és ezzel a kontinens terelgetését is. Az idén hetvenéves Merz több évtizedes politikai és üzleti pályafutás után ér a csúcsra a rég áhított kancellári poszt megszerzésével. A választást ugyan megnyerte, eddig sem kiemelkedő népszerűsége csak csökkent az eltelt hetekben, ahogy az AfD elutasításával az egyedüli partnerként szóba jöhető baloldalnak udvarolt. A kereszténydemokraták sorra adták fel választási ígéreteiket, a konzervatív politikákat elhagyva a szocdemek szája íze szerint hangolták át a tervezett kormányprogramot.
Néhány óráig tartott, mégis megrengette a német és a nemzetközi politikát: első nekifutásra váratlanul nem szavazta meg a Bundestag többsége Friedrich Merzet kancellárnak. Merz 6 szavazattal kevesebbet kapott a többséget jelentő 316-nál, valószínűleg a két kormánypárt 18 képviselője ronthatta el Merz életének egyik, ha nem a legszebb pillanatát. Mivel a szavazás titkos volt, nem tudjuk, kik voltak a renitensek. A legtöbb elemző szerint a legvalószínűbb, hogy bizonyos félreállított vagy ideológiailag elégedetlen ifjú szoci képviselők törtek igencsak csípős borsot a kereszténydemokrata politikus orra alá. Órákon át tartó tanácskozások után végül a parlament úgy határozott, hogy többnapnyi téblábolás helyett még aznap újabb szavazást tart – amelyen a kancellárjelölt már megkapta a többséget. Merz így is bukdácsoló politikai karrier-
jének nagyon kellemetlen közjátéka ezzel véget ért, és végre beülhetett a kancellári székbe.
Mindezt úgy, hogy a legrégebbi német pártnak számító SPD történelme leggyengébb eredményét érte el négyévnyi kudarcos kormányzás után. A párt hatalmi és befolyási visszakapaszkodásában nagy szerepe volt Lars Klingbeil társelnöknek. A koalíciós tárgyalások során kellő öntudattal és vastag arcbőrrel kiharcolta a kereszténydemokratákkal szemben a szociáldemokrata szempontok érvényesítését. A Merznél egy nemzedékkel fiatalabb, negyvenhét éves politikus mostantól alkancellárként és pénzügyminiszterként szólhat bele Németország legfelső szintű irányításába.
Friedrich Merz, Lars Klingbeil és a Bajorországi Keresztényszociális Uniót (CSU) vezető Markus Söder áprilisban mutatta be a Felelősség Németországért című szerződéstervezetet. A program a recessziótól sújtott gazdaság növekedési pályára állítását célozza stabil pénzügyek és a teljesítőképes állam biztosítása mellett. Kiemelten kezelik a migráció ügyét, a „biztonságos együttélésre” helyezve a hangsúlyt. Az „állhatatos demokrácia” jegyében szervezik meg a kultúra- és médiapolitikát, fellépve az internetes gyűlöletkeltés ellen. Nemzetközi szinten „felelős külpolitikát, egységes Európát és biztonságos Németországot” ígérnek a választóknak és a nagyvilágnak. Erősen fogadkoznak azzal kapcsolatban is, hogy a két erő politikusai „felelősségteljes együttműködéssel” sikeresen fognak kormányozni.
A szép, ámde kissé üres szólamok valóban kissé üres kormánypolitikát ígérnek karakteres és radikális irányvonalak bevezetése helyett. Ezt látják és számonkérik a kormányzat bal- és jobboldali ellenfelei is. Az AfD-társelnök Alice Weidel szerint a CDU és vezetője gyakorlatilag már a kormányprogramban kapitulált, egyik választási ígéretét sem tartja be, és a program nem foglalkozik Németország legfontosabb kihívásaival. A Baloldal párt szerint a „reménytelenség és nemtörődömség koalíciós szerződése” született meg, amely nem oldja meg az emberek problémáit. A kormányzásból ellenzékbe vonuló Zöldek szerint az új kormány „benyugtatózza” Európát energizálás helyett, és hiába lesz pénze a koalíciónak, ha nincsenek erős ötletei, mire is költse majd hasznosan.
Ha azonban közelebbről megnézzük a kormányprogramot, több területen találunk világos intézkedéseket. A nyugellátások biztosítása érdekében a 6–18 éves gyerekek után havonta 10 euró egy előtakarékossági alapba kerül majd, s az egyéni vállalkozókat is beveszik a nyugdíjbiztosítás rendszerébe. A megélhetési gondok enyhítésére a minimumra csökkentik a magasba szökött áramár adótartalmát.
A gazdaság felpörgetése céljából – többek között a meghirdetett nagy hitelfelvétel segítségével – hatalmas infrastruktúra-fejlesztéseket indítanak
a vasúti közlekedés, a lakóingatlan-építés és a digitalizáció területén. A lakásépítési hullám beindítsához adókedvezményeket is bevezetnek. A gazdaság erősítését szolgálja a vállalati adó fokozatos csökkentése, valamint a jövedelmadó enyhítése a kis- és közepes jövedelműek számára. A hagyományos német bürokratikusságnak is nekimennek: racionalizálnak a közigazgatásban: leépítik a vízfejeket, és megszüntetik a fölösleges folyamatokat.
S hogy mi lesz a társadalmat legalább egy évtizede feszélyező migrációs válságjelenségekkel? A koalíció pártjai úgy döntöttek, hogy fenntartják a határellenőrzést, az illegálisan érkező bevándorlókat visszafordítják a határon – a szomszédos országokkal egyeztetett módon –, két évre korlátozzák a családegyesítést, s emellett ígéretük szerint fokozzák a bűncselekményeket elkövető migránsok hazatoloncolását Afganisztánba és Szíriába. A már Németországban élő migránsok körében növelnék az integrációs törekvéseket, és a kisgyermekek nyelvtanulását is fokozottan támogatják majd.
A belbiztonság és a külpolitika terén a kereszténydemokrata és a baloldali ideológiai elképzelések furcsa egyvelegét láthatjuk. Egy új törvénnyel fellépnének az internetes gyűlölködés ellen, fejlesztenék a „civil ellenálló képesség” és a polgári védelem szervezeteit. A honvédelmi képességek növeléséhez svéd mintára bővítik az önkéntes katonai szolgálat lehetőségeit.
Ahogy Merz az előző hónapokban hangsúlyozta, Németország továbbra is támogatja fegyverszállítással Ukrajnát. Az államfőket és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban szorgalmazzák a minősített többség bevezetését – vagyis a vétólehetőség korlátozását – a közös kül- és biztonságpolitika terén. Felkészülhetünk: ezzel új erőre kaphat az európai uniós döntéshozatallal kapcsolatos, történelmi jelentőségű vita, hogy az országvezetők belemennek az egyhangúság elengedésébe, vagy pedig végzetes robbanás elé néz az európai közösség.
A német vezetés „visszatér”, ahogy Friedrich Merz a kormányprogram bemutatásakor fogalmazott. Az Olaf Scholz vezette hárompárti koalíció a belső torzsalkodás, Németország tartós gyengélkedése és a kancellár óvatos nemzetközi szerepvállalása – pontosabban annak hiánya – miatt alárendelt szerepet játszott az utóbbi évek turbulens időszakában.
Friedrich Merz most újra határozott német jelenlétet ígért meg a nemzetközi politikában.
Nem lehetnek kétségeink: amint ezzel megpróbálkozik az új kormány, az örök viták és sérelmek is elő fognak jönni a határozott német vezetés jelentette veszélyekről. Németország egy olyan változó korszakban kívánja felvállalni az európai vezető szerepet, amikor Emmanuel Macron francia elnök ebbéli próbálkozásai kifulladtak; amikor a Donald Trump-féle amerikai vezetés nemcsak kemény vagy akár gúnyos szavakkal, hanem tettekkel is nekimegy Európának; s amikor kontinensünk keleti felében negyedik éve tart egy végeláthatatlan háború, melyben a felek még a vezető nyugati hatalom nyomására sem függesztik fel egymás aprítását, nagyon nem.
A Merz-kormánynak mindezzel akkor kell szembenéznie, amikor Németország maga is válságban van, az Európai Unió tagjai egyre kevésbé viselkednek közösségként, az uniós szervezetrendszer pedig lendületesen a megbénulás felé halad. A kabinet várhatóan gyakran lesz kétarcú: a balszárny is hallatni fog magáról és érdekeiről. Berlinológus legyen a talpán, aki megjósolja, milyen irányba mozdulnak majd el a német kormányzati politikák egy adott konfliktushelyzetben.
A német külpolitika újraindító gombja két kereszténydemokrata politikus kezében lesz: egyrészt természetesen Friedrich Merzében, akinek mindig is érdeklődési területe volt a nemzetközi politika, másrészt pedig szoros szövetségeséében, Johann Wadephul külügyminiszterében. Merz a nemzetközi üzleti életben betöltött számos pozíciója révén a látható és a háttérben maradó hálózatok ismerője és résztvevője lett. 2016 és 2020 között a BlackRock befektetési vállalat németországi felügyelőbizottsági elnöke is volt, vagyis vezető tisztséget töltött be a világ legnagyobb, amerikai központú, 10 milliárd dollár értékű vagyonmennyiséget mozgató pénzügyi befektetési vállalatában. Innen érkezett a CDU élére, majd a kormányfői székbe.
A kancellár a napokban leszögezte: „Az Ukrajnának nyújtott segítségünkkel szabadságunkat és európai értékeinket is védjük, Ukrajna harca a saját országunk békéjének és biztonságának megtartásáért folytatott harc is.” Szerinte Kijev segítése az európaiak és az amerikaiak közös ügye, s bár „nem vagyunk hadviselő fél, és nem is kívánunk azzá válni”, azért „nem vagyunk sem közönyös harmadik felek, sem közvetítők”, s nem férhet kétség ahhoz, hogy melyik oldalon áll Németország: „minden kételyt kizáróan a megtámadott ország oldalán”.
Johann Wadephul személyében hatvan év után ad újra külügyminisztert a CDU (akkori miniszteri elődjét Gerhard Schrödernek hívták – a későbbi szocdem kancellár csak névrokon). Az északnémet, schleswig-holsteini Wadephul is tizenévesen lett a CDU tagja, és Merzhez hasonlóan szintén jogász. Bár a hírhedt orosz politikai telefonbetyárok őt is átejtették februárban, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök munkatársainak adták ki magukat, s húsz percig diskuráltak többek között fegyverszállítmányokról, Wadephul azért kemény és határozott külügyminiszternek ígérkezik. Elítélte a Scholz-féle vezetés „habozó” mentalitását az ukrajnai háború ügyében, szerinte mindig minden opciót nyitva kell hagyni, Oroszországot pedig nem lehet előre informálni Németország lépéseiről. El fogja hagyni elődje, Annalena Baerbock mézesmázos emberi jogi szövegeit is, tömören és szárazon fogja megfogalmazni Németország döntéseit, javaslatait – és elvárásait. Röviden üzent Magyarországnak is: „Az új kormány még egyszer ki fogja nyújtani a kezét Budapest felé. És elvárja, hogy ezúttal bele is csapjanak.”
Nyitókép: AFP/Ralf Hirschberger
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége továbbra is kifejezetten arra készül, hogy a béketárgyalások folyamatában Budapest lesz a Trump–Putyin-csúcstalálkozó helyszíne.
Bár tagadják, de több pénzintézet ideológiai okokból tagadta meg az együttműködést a jobboldali párttal.
Egyre rosszabb a helyzet a nyugati országban.
A Nemzetközi Valutaalap felszólította világ húsz legnagyobb gazdaságát a kereskedelmi akadályok közös lebontására, valamint átlátható és egyértelmű kereskedelmi ütemtervek kidolgozására.
Washington és Moszkva egy 28 pontos javaslatcsomagon dolgozik, amelynek célja a rendezés felé terelni a háborút.
Az Európai Bizottság elnöke újabb pénzeket próbál kicsikarni a tagállamokból Ukrajna számára – mindezt Zelenszkijék legnagyobb korrupciós botrányával egy időben.
Indul a Répás Zsuzsanna Ösztöndíj Program.
Saját magukat buktatták le Magyar Péterék.
