A müncheni biztonsági konferencián elhangzott beszéde után, valamint a német parlamenti választások eredményét látva sokan párhuzamot vontak JD Vance amerikai alelnök üzenete és az 1989-es kelet-európai kommunista rezsimek bukása között.
Vance figyelmeztette az európaiakat, hogy a Trump-kormányzat ellenük fordulhat, de az üzenet váratlan hatást váltott ki: nem a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), hanem a radikális baloldali Die Linke profitált belőle – írta meg a Financial Times.
A választások másik meglepetése Friedrich Merz volt, aki egyetlen éjszaka alatt alakult át klasszikus atlanti hídból szuverenitáspárti európai vezetővé.
A szavazás után azonnal bejelentette, hogy harcolni fog Európa függetlenségéért az Egyesült Államoktól. Az amerikai politika forradalmi átalakulása már most átrendezte az európai politikai színteret, amely egyre inkább Trump-szövetséges forradalmárok és Trump-ellenes nacionalista liberálisok csatájává válik.
Trump nem csupán Ukrajna ügyében tárgyal Putyinnal, hanem egy teljes világrend-átalakítást ajánl az orosz elnöknek: újratárgyalná Amerika jelenlétét Európában, a Közel-Keleten és az Északi-sarkvidéken, valamint Oroszország teljes visszaintegrálását ígéri a globális gazdaságba.
Célja, hogy Moszkvát elszakítsa Peking szövetségétől. Az ENSZ-ben tartózkodott az Ukrajna elleni orosz agresszió elítélésétől, ami még saját hívei között is meglepetést keltett, de egyértelmű jelzés volt a Kreml számára: Trump hajlandó radikálisan újraszabni a világrendet.
Trump céljai még homályosak, de
egyértelmű, hogy gyors és nagyszabású megállapodást akar Putyinnal.
Az európai vezetők számára azonban felmerül a kérdés: hogyan lehet ezt a helyzetet a saját előnyükre fordítani? Ha Trump sajátjaként akarja eladni a nagy béketerve megvalósítását, vajon Európa érdemesebb stratégia-e ellenállni, vagy inkább kihasználni az átalakulás lehetőségeit?