Variációk a népirtásra

2025. február 21. 15:30

Eszerint ha úgy vesszük, a zsidók sem különbek a náciknál.

2025. február 21. 15:30
Index

„A népirtás vagy genocidium a nemzetközi jog viszonylag új keletű, és eltérően interpretált, számos magát áldozatnak tekintő nép érzékenységét érintő fogalma. Nevesebb magyar politikusok, jogászok és történészek mindeddig nem foglaltak állást a genocidiumok különböző formáiról, egészen mostanáig. Az történt ugyanis, hogy holokauszt a neves hazai történésze, Karsai László 2025. január 18-án egy, az interneten hallható hozzászólásában kijelentette: az Izraelt sújtó 2023 október 7-i támadást követő, a gázai övezet ellen irányuló válaszcsapás népirtás volt. És ezt nem akárki, hanem a számos díjjal elismert egyetemi tanár, több tucat könyv szerzője, az MTA doktora, a magyarországi Jad Vashem kutatócsoport vezetője állította.

Vagyis a hivatalos tudományosság minősítette a második világháború alatt végrehajtott, mintegy hatmillió zsidó elpusztítását követően létrejött Izraelt genocídiumban bűnösnek.

Eszerint a történelem legnagyobb népirtásának túlélői és utódaik maguk is népirtást hajtottak végre, vagyis ha úgy vesszük, a zsidók sem különbek a náciknál. És ezt nem Novák Előd, a Mi Hazánk nevű párt képviselője mondta, aki többször hangoztatta ezt a felháborító ostobaságot. Nem a Mérce című balos internetes portál munkatársa állította ezt, hanem egy holokauszt-történész. Érdemes feltenni a kérdést: mit szólnak ehhez a Jeruzsálemben, a Herzl hegyen, a Jad Vashemben?

(...) Ha azonban a józan paraszti ésszel ítéljük meg az egész problémát, fel lehet tenni a kérdést: bár Izraelt sok esetben vádolták már népirtással, hogyan lehetséges, hogy az egykori brit Palesztina mandátum, és a később Izrael területén élő arabok száma, mely az 1940-es években 400 000 főt tett ki, napjainkra meghaladja a három milliót?”

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: Fadel ITANI / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baronet
2025. február 22. 07:56
És igen, nem különbek a zsidók a náciknál. Tanulékony népség.
Válasz erre
5
1
Chekke-Faint
2025. február 22. 06:39
Ezért a cikkért 20 éve felakasztottak volna Jánosom.
Válasz erre
4
0
Boogie85
2025. február 21. 22:29
Állami szinten csak Irán deklaráltan népirtó a mai világban. Szervezetileg pedig a HAMASZ, HEZBOLLAH és a többi fanatikus iszlám szervezet. Izrael csak arra támad, aki a létét veszélyezteti. Sajnálom az irániakat, saját vallásuk, nyelvük, kultúrájuk volt, elvette az eszüket az iszlám.
Válasz erre
3
3
MaBaker
2025. február 21. 20:53
"Eszerint a történelem legnagyobb népirtásának túlélői" Meg egy nagy lószart! Még ha igaz lenne a 6milliós szám és nem csak a nürnbergi perre kitalált szenzációhajhász hoax lett volna mint a belőlük főzött szappan hoax vagy a napjainkban terjesztett lefejezett csecsemő hoax, még akkoris eltörpülne mind a Sztálini, pláne a Mao által végrehajtott népirtás mellett. Csak a kommunisták és a cionisták hajlamosak elfeledkezni ezekről a tényekről, és ráadásul ennek a két halmaznak a metszete elég népes...
Válasz erre
6
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!