Gyűlölködni és ölni – ezt tanulják gázai gyerekek a terroristáktól

Nyitókép: palesztin gyerekek fegyverreplikákkal tüntetnek a palesztin foglyok szabadon engedéséért
egy rafahi menekülttáborban 2003-ban.forrás: AFP PHOTO/SAID KHATIB. 

Nemrég a világ nagyobbik fele ünnepelt, amikor Jahja Szinvár Hamász-vezér halálhírét meghallotta – a brutális 2023. október 7-i, Izrael elleni támadást kitervelő férfivel egy drón végzett.

akiknek igazán hiányozhat, az Szinvár három gyereke, akivel a legidősebbel, egy tízesztendős fiúval levélben is tartotta a kapcsolatot, miután a több mint ezer izraeli lemészárlása és túszok elhurcolása után a zsidó állam visszavágott, és megindult a hajtóvadászat a terroristák ellen.

Igen ám, de nemrég kiszivárgott Szinvár és a fiú állítólagos levelezése: híradások szerint a vezér még leveleiben is elsősorban Izrael ellen uszította a fiát, aki cserébe rajzain halott zsidó katonákkal örvendeztette meg a kedves papát. A gyűlölet önmagában nem meglepő; lapunk is beszámolt bő egy évvel arról a felvételről, amelyen kilenc és tizenkét év közötti srácok mondanak olyanokat teljes nyíltsággal a kamerába, hogy

S ha mindennek az okát keresnénk, legalábbis az egyiket hamar megtalálnánk abban a rövid videóban, amit a Honest Reporting nevű szervezet mutatott be nemrég: ebben arról mutattak felvételeket, hogyan tanítják Izrael és a zsidók gyűlöletére már az óvodától kezdve a palesztin gyerekeket, a meséktől a rajzfilmeken át a tankönyvekig – olyanokig, amelyeket többek között az ENSZ palesztinok megsegítésével foglalkozó szervezet pénzéből készültek.

Steve Israel veterán politikus, a Cornell Egyetem szakintézetének vezetője egyébként tavalyi véleménycikkében arról ír: bár népszerű válasz, hogy a Gázai övezetbeli totális eldurvulást és szélsőséges zsidógyűlöletet az izraeli katonai blokád vagy a palesztin frakciók polgárháborúja okozta, de valójában a folyamatok mögött a Hamász jelenlegi terrorista generációja áll, amelyet a éppenséggel a gázai oktatási rendszer nevelt ki.

Mint írja, a gázai gyerekek háromféle iskolába járhatnak:

• a Hamász kvázi állami intézményeibe,
• az ENSZ palesztinokkal foglalkozó (és nemrég kiebrudalt) szervezetének (UNRWA) iskoláiba,
• illetve a nagyon gazdagok valamelyik magániskolába.

Ez pedig nem kis tömeget jelent.

– 2005 óta pedig felnőtt egy teljes generáció, amelyet nem csak a saját háborús traumái – ami a gázai gyermekek 91 százalékát érinti – sújtanak, de az ezt hatékonyan kihasználó, szélsőségesen antiszemita oktatási rendszerük is tovább radikalizál.

Terrorpropaganda az óvodától kezdve

Ami a gyerekeknek szóló könyveket, vagy akár popkulturális tartalmakat illeti, ezek nem extrémebbek, mint ami úgy általában a mindennapi közgondolkodásban ott van – fogalmaz lapunk megkeresésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője. A szakértő szerint nem csak a Gázai övezetben probléma ez, hanem számos arab országban megvan.

Ami a palesztinokat illeti, a szakértő rámutat: 2005 volt a vízválasztó, már ami az indoktrinációt illeti: amíg nem kezdték 2006-ban építeni a falat, élénk interakció volt a gázaiak meg úgy általában a palesztinok és a zsidók között.

A fal óta azonban szinte teljes az elzártság, és felnőtt egy generáció, amelyik izraelit csak az említett módokon látott. „Őket így nagyon könnyű uszítani, szemükben a zsidókat démonizálni, mivel nem kötődik személyes élményük hozzájuk.”

Egyébként az, hogy a Hamász kvázi állami struktúrájában terroristákat képeznek az iskolák, talán nem meglepő: tankönyveikről már több mint tíz éve is születtek jelentések. Ennél sokkal kellemetlenebb, hogy az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNRWA iskoláiban is bizonyítást nyert, hogy 

az erőszakot dicsőíti, és egyértelmű az összefüggés a tananyag és az október 7-i mészárlások között.

„Minden nemzetközi szervezet azzal dolgozik együtt, akivel muszáj, meg akivel együtt dolgozva el tudja érni a céljait – például a segélyek célba juttatását –, s ha ez a Hamász, akkor a Hamász” – mutat rá ennek kapcsán a praktikus szempontokra Sayfo.

Az ügyre vonatkozó „Az UNRWA-féle oktatás: tankönyvek és terror” című jelentés szerint

s nem más, mint a Palesztin Hatóság tantervét használják, amelyet a Gázai övezetben, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben is használnak, noha a PA befolyása csak utóbbi két területre terjed ki.

Mindenesetre a jelentés leszögezi: szélsőséges nacionalizmus és az iszlamista ideológiák igen elterjedtek a tantervben, de még a természettudományi és matematikai tankönyvekben is. „Nyíltan antiszemiták maradtak, és továbbra is az erőszakra, a dzsihádra és a mártíromságra ösztönöznek, miközben a békét nem preferálják, sőt úgy tanítják, mint ami nem is lehetséges.”

A Hamász rabjai

Sayfo árnyalja a képet valamelyest: „A palesztinok általában tagadják, hogy antiszemiták lennének. Gyakran hivatkoznak arra, hogy ők is szemiták, és állítják, hogy nem a zsidókkal, hanem csak a cionizmussal van problémájuk. Ugyanakkor az Izraellel való szembenállás számukra egy mindennapi szinten megélt konfliktus, ezért az indulatok tombolnak és gyakori a zsidók dehumanizált ábrázolása” – mondja. Vagyis, teszi hozzá, ezek az anyagok nem véletlenül hasonlítanak egy háborúban álló ország propagandaanyagaira. Hiszen

emellett ott van az idealizált „aranykor” elvesztésének legendája, Izrael állam létrejötte előttről.

Persze léphetünk egyet hátra is, és rákérdezhetünk arra a számunkra nyilvánvalóan idegen tényre is, hogy mégis mit keres óvodás gyerekek kezében fegyver, rajtuk pedig terrorszervezetek jelképei. Sayfo szerint ennek megítélésében fontos szempont, hogy Európában individualista társadalmak vannak, ahol a politikai lojalitás és preferencia alapvetően egy személyes döntés, ezzel szemben a Közel-Keleten jellemzően kollektív társadalmak vannak, vagyis a család dönti el, ez milyen irányba mutat. „A gyerek itt csak a szülők meghosszabbított végtagja, emellett egy fegyveres, fejpántos képpel a gyerek esetében jelzik azt, hogy a kollektívához tartozik, családja pedig elkötelezett, például adott esetben a Hamász mellett. Ezt a demonstratív elkötelezettségét később a család egyéb tőkére tudnak aztán váltani, így ez teljesen természetes része az ottani életnek”.

két fő munkaadó van Gázában, az egyik a Hamász kvázi állami kliensrendszere, a másik a különböző nemzetközi szervezetek; a látszólag ezektől független vállalkozások is együttműködnek ezekkel, hiszen ki voltak szolgáltatva a Hamász terrorjának.

Az említett, terjedelmes leleplező jelentés szerint több mint 30 iskola mintegy 82 UNRWA-delegált tanára és egyéb alkalmazottja vett részt a masszív iskolai terrorpropaganda megalkotásában.

A riport számos bizarr esetet felsorol: az UNRWA-féle szövegértési gyakorlatban például egy zsidó utasokat szállító busz elleni palesztin gyújtóbombás támadást „grillpartiként” ír le, egy másik esetben pedig az ötödik osztályos tanulókat arra tanították, hogy az 1978-ban az izraeli tengerparti úton robbantó Dalal Mughrabi nevű terroristát éltessenek.

A szervezet enélkül is igen sáros (pontosabban: véres). Az említett IMPACT-SE jelentés szerint több mint száz, UNRWA-iskolát végzett, az október 7-i támadásban részt vevő, a Hamasz által „mártírként” elismert személy szerepel. Az egyik terrorista autójában UNRWA-oklevelet találtak.

Sőt: az UNRWA munkatársai és tanárai csatlakoztak a mészárlás ünnepségéhez, s legalább 14 UNRWA iskolai alkalmazott nyilvánosan dicsérte a támadásokat a közösségi médiában.

Az sem feltétlenül elválasztható a fejükben, szögezi le a jelenség kapcsán a szakértő, hogy 

Az áldozati narratíva a palesztin identitás része. „Innentől kezdve, hogyha valaki áldozatként tekint magára, akkor szükségszerűen igaza van, bármit is csinál az ő logikája szerint”.

Propagandarajzfilmek a legkisebbeknek

Sayfo egyébként doktori disszertációját az arab gyermekeknek szóló médiatartalmak témájából írta, így kérésünkre több, szintén a gyermekek indoktrinációját célzó rajzfilmet is küldött, már a nyilvánosan elérhetőek közül.

Közös jellemzőjük volt a kidolgozatlanság és a nyugati szemmel nézve olcsó, bumfordi hatásvadászat, de ha főként csak ezek elérhetőek a gyermekek számára, a hatásuk megkérdőjelezhetetlen.

Ilyen például egy Hamasz-rajzfilm Ahmed Jászinról (a Hamász alapítója);

A Hamász által „Izrael-bábnak” tekintett, mérsékeltebb Palesztin Felszabadítási Szervezetet kigúnyoló propagandarajzfilm;

S végül egy „A fiú és a megszálló” című iráni rajzfilm, amit a Hamász és a Hezbollah televíziói is vetítettek, és ami a Tom és Jerry, vagy a „No, megállj csak” mintájára mutatja be a furfangos palesztin gyerekek és a kegyetlen, de buta izraeli megszálló katona „kalandjait”.

Az arab antiszemitizmus egyébként is olyan, mint egy svédasztal, ahonnan mindenki irányzattól függ, hogy mit vesz magához, magyarázza a szakértő: van rajta a 19. századi európai antiszemitizmus még a Dreyfuss-per és a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei idejéből, amelyeket nem sokkal megjelenésüket követően fordítottak franciáról arabra a közel-keleti missziós iskolákban. Vannak ott második világháborús náci propagandaanyagok, ezek hatottak egyébként az iráni iszlám forradalmi antiszemitizmusra is; aztán ott vannak a különféle vallási eredetű szövegek, mert noha a Korán javarészt pozitívan nyilatkozik Izrael népéről, 

S végül a hidegháborús időkből az antikolonialista palesztin narratíva, ami a zsidókat gyarmatosítóknak tekinti – ha megnézzük például az arab propagandarajzfilmeket, nem annyira a görbe orr jelenik meg, hiszen az araboknak is lehet sztereotipikusan nagy orruk, hanem például az izraeliek „fehérsége” is, ezzel is azt erősítve, hogy idegenek a térségben.