Így örvendezett Trump a terrorvezér halálának

2024. október 18. 22:45

Lényegében gratulált Benjámin Netanjahunak a szép munkáért, és azt is elmondta, hogy mi köze ennek a békéhez.

2024. október 18. 22:45
null

Nyitókép: Donald Trump volt elnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
Forrás: Saul Loeb / AFP

***

Ismert: az izraeli hadsereg (IDF) nemrég megerősítette: Jahja Szinvár, a Hamász utolsó nagy vezetője is meghalt egy rajtaütésben a Gázai övezetben. Ennek kapcsán kérdezgették újságírók Donald Trumpot, aki közölte: üdvözli a terroristavezér meggyilkolását, mert halála megnövelte annak valószínűségét, hogy békés megoldást találjon Izrael és a gázai terrorcsoportok. A Times of Israel izraeli lap beszámolója szerint Trump azt mondta az újságíróknak Szinvár kapcsán: „nem volt jó ember… Néha ez megtörténik”.

S azt is kifejtette, örül, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök

„úgy döntött, megteszi, amit tennie kell.”

Trump, aki Michiganben kampányol, és egyébként számítana arab-amerikaiak voksaira is, hozzátette, hogy hamarosan beszélni kíván Netanjahuval. Persze, értelemszerűen a helyzet mögött az amerikai zsidók szavazataiért folyó kőkemény verseny áll. Mondjuk ebben Trump pont nem kertelt eddig sem.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindamellett Trump a maga részéről egészen biztosan önazonos, amikor Izrael teljes mellszélességgel való támogatásáról vagy a terrorellenes harcról van szó: az akkori elnök maga is örömmel vett célba olyan terroristákat, akiket aztán dróncsapásokkal szedtek le a hadsereg specialistái: Kasszim Szulejmáni vagy Abu Bakr al-Baghdadi is ezek közé tartoztak – lényegében mint most az izraeliek Szinvárt.

Trump nevéhez fűződik az Iszlám Állam (ISIS) többéves uralmának legyűrése Irakban és Szíriában; az Irán elleni maximális szankciók bevezetése.

Emellett a jelenlegi republikánus elnökjelölt ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként 2017 decemberében, nem törődve a heves tiltakozással, amit a lépés kiváltott; az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretein belül történelmi megállapodást hozott tető alá Izrael és számos arab állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek (EAE), Bahrein, Szudán és Marokkó közötti béke megteremtéséhez.

Ezt is ajánljuk a témában

A Trump-kormányzat 2019-ben egyértelműen kiállt az izraeli telepek mellett Ciszjordániában, ugyanakkor nem zárkózott el a kétállami megoldástól ekkor.

Ezt is ajánljuk a témában

A republikánus elnök volt az is, aki csökkentette a palesztinoknak szánt segélyeket beleértve az  ENSZ-hez tartozó, a palesztinokat megsegítő UNRWA-t – utóbb kiderült, a szervezetet is mélyen átitatta a Hamász szellemisége, és lényegében már gyerekkorban, az ilyen pénzekből fenntartott iskolákban uszították a zsidók ellen a palesztin gyerekeket.

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
0123456789-2
2024. október 19. 15:08
Néhány éve Sziváron Izraelben életmentő műtétet hajtottak végre, nagy hiba volt.
gyzoltan-2
2024. október 19. 07:58
"Lényegében gratulált Benjámin Netanjahunak a szép munkáért, és azt is elmondta, hogy mi köze ennek a békéhez." Trump tényleg tesz az elnökség megszerzéséért! -nem nyeretlen kezdő! Teljesen tisztában van vele, hogy csakis a zsidóság jóváhagyásával lehet elnök! Ebből Magyarországon is okulhatunk, szükségszerűen kell okulnunk..! -ábrándokat ne kergessünk..!
herden100
2024. október 19. 06:24
🇷🇺 m.youtube.com/watch?v=_1-kPcTr9rQ
stormy
2024. október 19. 04:49
"helyzet mögött az amerikai zsidók szavazataiért folyó kőkemény verseny áll." azok pont olyanok, mint az itteniek... illetve nem pont mert van közöttük aki nem balfasz és ezért fokozottabban kártékony.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!