Lerántották a leplet a Tisza játszmáiról: nem a véletlen műve, hogy Kulja András hirtelen nem mer vitázni

2025. július 30. 16:22

„A párt politikusai nem képesek szakpolitikai kérdésekben érdemben megnyilvánulni” – mondta az elemző.

2025. július 30. 16:22
Fotó: Purger Tamás/MTI

Bár sokáig úgy tűnt, hogy Kulja András, a Tisza Párt egészségpolitikusa leül vitázni szakpolitikai kérdésekben az MCC Feszten, a Mandiner birtokába került levelezés szerint ez nem fog megvalósulni. A TikTokkerből lett EP-képviselő ugyanis „meggondolta” magát és eredetileg – bár feltételekkel –, de vállalta volna a vitát, már visszakozik. A korábbi ATV-s vita utána Takács Péter azt mondta Kuljának, hogy majd legközelebb találkoznak az MCC esztergomi fesztiválján, ahol újra ringbe léphetnek, ez ellen pedig akkor Kulja még nem ellenkezett, nem mondta, hogy nem megy el. 

Ezt is ajánljuk a témában

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Mandinernek elmondta, információi szerint az ATV-s vita másnapján Magyar Péter rendkívül ideges és csalódott volt Kulja András ATV-ben nyújtott teljesítménye miatt, és közölte,

a jövőben tiszás politikus nem mehet vitázni és nem nyilatkozhat. 

Ezt is ajánljuk a témában

A politológus szerint ennek bizonyítéka többek között, hogy Magyar Péteren kívül más tiszás politikus nem nyilatkozik és nem jár televízióba, ráadásul Gerzsenyi Gabriella sem mert a Mandiner riporterének nyilatkozni, amikor egy nyilvános rendezvényen próbáltuk kérdezni. 

Látszódik, hogy van egy ukáz, Kulja András esetében sem merik már bevállalni, hogy még egyszer olyan helyzetbe kerüljön, mint a Takács Péterrel folytatott vitán

– közölte a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

Deák Dániel kiemelte, az ellenzéki véleményformálók szerint is rosszul szerepelt a júniusi vitán Kulja, ezért eltiltotta Magyar Péter a korábbi TikTokkert, hogy az MCC Feszten vitázzon, mint mondta, ennek hátterében áll az is, hogy 

a Tisza politikusai nem képesek szakpolitikai kérdésekben érdemben megnyilvánulni. 

Mint ismertette, hiába próbálja Magyar Péter a kormányzóképesség látszatát felmutatni, a párt politikusai nincsenek abban az állapotban, hogy kormányzóképes alternatívaként megjelenjenek, ezért nem engedi Magyar a vitát, hogy a választók számára ne legyen ez egyértelmű. 

Nyitókép: Purger Tamás/MTI

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vicuska-4
2025. július 31. 09:00
Nekik nincsennek szaK politikusaik, csak szaG politikusokat tudtak begyűjteni. Nekik aztán van mit szaglászni Peti gatyája körül.
kissjani
2025. július 31. 08:33
najó nem megy a szakmai vita, de árad belőlük a szeretet, meg a tiszTYelet! :)
Tippmann-M4-223
2025. július 31. 07:30
Petyuska vezetési módszereit ismerve Kulja örüljön, hogy nem húskampóra lett állánál fogva élve felakasztva...............................
5m007h 0p3ra70r
2025. július 31. 05:01
Egy pillanatig sem tűnt úgy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!