Itt a bizonyíték: Kulja András hazudik, egyszer már „örömmel elfogadta” a vitalehetőséget Takács Péterrel

2025. július 30. 15:34

A Mandiner birtokába került levelezés egyértelműen igazolja, hogy a Tisza Párt politikusa elfogadta a meghívást, hogy az MCC Feszten Takács Péter egészségügyi államtitkárral vitázzon, most viszont egy technikai jellegű regisztráció elmaradására hivatkozik.

2025. július 30. 15:34
null

A Mandiner birtokába jutott egy levelezés, amely nyilvánvalóan bizonyítja: Kulja András hazudik, amikor azzal az érvvel próbál kibújni a Takács Péter egészségügyi államtitkárral tervezett vita alól, hogy ő nem is regisztrált az MCC Fesztre.

Mint megírtuk: a Tisza Párt politikusa hivatalosan is értesítette az MCC Feszt szervezőit, hogy pénteken mégsem hajlandó vitázni Takács Péterrel, pedig korábban elfogadta a meghívást. Kulja egy Facebook-posztjára hivatkozik, amelyben azt írta, „nem pazarol több időt” az államtitkárra, a fesztivál vezetőinek pedig azt hangsúlyozta, hogy sem előadóként, sem pedig nézőként nem regisztrált a rendezvényre.

Csakhogy Kulja András április 2-án szó szerint azt írta, hogy „örömmel elfogadom a felkérést” a vitára, arra pedig a fesztivál szervezői külön is felhívták a figyelmét, hogy a regisztráció csupán technikai jellegű kérés, a honlapra feltöltött információk miatt szükséges, gyakorlati jelentősége nincs.

 

A döntés persze finoman szólva sem váratlan: a párttársait agyhalottnak tartó Magyar Péter kedden a Facebookon egyértelműen jelezte, hogy nem engedi politikusainak a vitát a kormány tagjaival – pláne azt követően, hogy Kulja András csúfos kudarcot vallott az ATV-n az államtitkárral szemben. Ezzel viszont nevetséges helyzetbe hozta párttársát, hiszen Kulja András áprilisban még ezt írta Takács Péternek az MCC Feszt kapcsán:

Több forrásból úgy értesültem, hogy Takács Péter megpróbálja lemondani az MCC-s vitát, mert fél közönség előtt élőben kiállni. Eddig azt hittem, hogy ez csak egyszerű pletyka, de ma hirtelen elkezdett egy másik helyszínt emlegetni, beigazolva az eddigi feltételezéseket. Egészségügyi államtitkár úr, ne menekülj, ha már gyáva vagy vállalni a felelősséget és lemondani, akkor legalább ahhoz legyél bátor, hogy élőben, a saját támogatóitok előtt kiállsz vitázni velem.

Takács Péter mindenesetre elfogadta a szervezők meghívását, ő ott lesz az MCC Feszten.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kulja András Facebook-oldala

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hoked_ly
2025. július 31. 06:55
Ez nem buzi? Mert nagyon úgy néz ki, úgy mozog beszél hazudozik mint a buzik!
pandalala
2025. július 31. 02:25
Az a jó ebben a "Tisztelet és Szabadság Pártban", hogy rendkívül sok benne a jó káder .... :-DDDD
Unknown
2025. július 31. 00:14
Az összes tiszatrollnak: kretének vagytok.. mit szóltok ahhoz, hogy kula professzor megfutamodott? Hogy korábban ő vízionálta Takács menekülését? Inkább a témára reagáljatok apadó trollok! na ezek vagytok ti. Amikor a témában már nem tudtok mit hazudni, akkor gyorsan mással támadtok. Átlátszó szánalmas taktika! A gyengék fegyvere. Apadjatok máshol tisza szipisek!
Hohokam
2025. július 30. 22:19
.... és itt a klón is.... :-DDD felcsuti-zebra Összesen 16 komment
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!