Breaking: megfutamodott a Tisza Párt, Kulja András nem mer vitázni Takács Péterrel

Rosszul öregedett a Tisza Párt politikusának korábbi üzenete az egészségügyi államtitkárnak.

A Tisza Párt politikusa áprilisban még nagy mellénnyel üzengetett Takács Péternek, most viszont megfutamodott az MCC Fesztre tervezett vita elől.
Szerda reggel érkezett a hír: Kulja András hivatalosan is értesítette az MCC Feszt szervezőit, hogy pénteken mégsem hajlandó vitázni Takács Péter egészségügyi államtitkárral, pedig a Mandiner birtokába került levelezés alapján áprilisban „örömmel elfogadta” a meghívást.
Magyar Péter kedden a Facebookon egyértelműen jelezte, hogy nem engedi politikusainak a vitát a kormány tagjaival, szerdán pedig érkezett is az elutasító válasz Kulja Andrástól, aki április 23-án még ezt írta:
Több forrásból úgy értesültem, hogy Takács Péter megpróbálja lemondani az MCC-s vitát, mert fél közönség előtt élőben kiállni. Eddig azt hittem, hogy ez csak egyszerű pletyka, de ma hirtelen elkezdett egy másik helyszínt emlegetni, beigazolva az eddigi feltételezéseket. Egészségügyi államtitkár úr, ne menekülj, ha már gyáva vagy vállalni a felelősséget és lemondani, akkor legalább ahhoz legyél bátor, hogy élőben, a saját támogatóitok előtt kiállsz vitázni velem.
Nos, az ATV-s vitát fölényesen megnyerő Takács Péter április 2-án elfogadta az MCC Feszt szervezőinek meghívását, és ezen azóta sem változtatott, Kulja András viszont Magyar Péter parancsára végül megfutamodott. Egy Facebook-posztjára hivatkozik, amelyben azt írta, „nem pazarol több időt” az államtitkárra, a fesztivál szervezőinek pedig azt hangsúlyozta, hogy sem előadóként, sem pedig nézőként nem regisztrált a rendezvényre.
Csakhogy Kulja András április 2-án szó szerint azt írta, hogy „örömmel elfogadom a felkérést” a vitára, arra pedig a fesztivál szervezői külön is felhívták a figyelmét, hogy a regisztráció csupán technikai jellegű kérés, a honlapra feltöltött információk miatt szükséges, gyakorlati jelentősége nincs.
Ezt is ajánljuk a témában
Rosszul öregedett a Tisza Párt politikusának korábbi üzenete az egészségügyi államtitkárnak.
Nyitókép: Kulja András Facebook-oldala