Breaking: megfutamodott a Tisza Párt, Kulja András nem mer vitázni Takács Péterrel

Rosszul öregedett a Tisza Párt politikusának korábbi üzenete az egészségügyi államtitkárnak.

A Tisza Párt politikusa még néhány héttel ezelőtt is azt állította, hogy örömmel vitatkozik az egészségügyi államtitkárral, most mégis megfutamodott a lehetőség elől.
Élő YouTube- és Facebook-közvetítést, valamint 14 vendégbelépőt kért Kulja András, aki áprilisban, majd június végén és július elején még örömmel elfogadta az MCC Feszt szervezőinek meghívását, hogy vitázhasson Takács Péter egészségügyi államtitkárral – ez derül ki a Mandiner birtokába került levelezésből, ami tehát egyértelműen igazolja, hogy a Tisza Párt politikusa a kommunikációja alapján ott akart lenni az esztergomi eseményen.
Kulja András végül szerdán hivatalosan is tájékoztatta a szervezőket, hogy mégsem hajlandó részt venni az MCC Feszten, pedig április 23-án még ezt üzente Facebookon az államtitkárnak:
Több forrásból úgy értesültem, hogy Takács Péter megpróbálja lemondani az MCC-s vitát, mert fél közönség előtt élőben kiállni. Eddig azt hittem, hogy ez csak egyszerű pletyka, de ma hirtelen elkezdett egy másik helyszínt emlegetni, beigazolva az eddigi feltételezéseket. Egészségügyi államtitkár úr, ne menekülj, ha már gyáva vagy vállalni a felelősséget és lemondani, akkor legalább ahhoz legyél bátor, hogy élőben, a saját támogatóitok előtt kiállsz vitázni velem.
Nos, azóta sok víz lefolyt a Dunán: Kulja András előbb csúfos vereséget szenvedett Takács Pétertől az ATV-n rendezett vitán, majd Magyar Péter döntött úgy, hogy nem engedi vitázni politikusait a kormány tagjaival szemben.
Kulja András most egy Facebook-posztjára hivatkozik, amelyben azt írta, „nem pazarol több időt” az államtitkárra, a fesztivál szervezőinek pedig azt hangsúlyozta, hogy sem előadóként, sem pedig nézőként nem regisztrált a rendezvényre. Csakhogy a szervezők külön is felhívták a figyelmét, hogy a regisztráció csupán technikai jellegű kérés, a honlapra feltöltött információk miatt szükséges, gyakorlati jelentősége nincs.
Ezt is ajánljuk a témában
Rosszul öregedett a Tisza Párt politikusának korábbi üzenete az egészségügyi államtitkárnak.
Íme a levelezés:
Nyitókép: Kulja András Facebook-oldala