Megvan a baj: Orbán Viktor sikerei alternatívát mutatnak fel Von der Leyen elképzeléseivel szemben – és ez megengedhetetlen

Mindig izgalmas, ha egy fajsúlyos politikus mély elemzésbe kezd, csak hát ilyet ritkán látunk, mivel elemezni inkább a pálya szélén állók, szakértők és újságírók, esetleg a pályáról már lejövő volt tanácsadók és játékosok szoktak. Aki még játékban van, nem szereti kiteregetni a lapjait, felfedni a taktikáját, a gondolatait. 

A baloldal nem tud mit kezdeni ezzel, általában gúnyolódik rajta, professzoros megfejtésekkel „vádolja” őt egyfajta lenéző keretezéssel (az egyik idei szalagcím szerint „Tusványos arról szól, hogy Orbán érti legjobban a világot”).

Ezzel szemben a hozzánk látogató nyugati érdeklődők, például a CPAC-­delegációk arról szoktak beszámolni, hogy rendkívül izgalmas találkozójuk volt Orbánnal, a miniszterelnök nemcsak öt percre fogadta őket tessék-lássék módon, hanem érdemben beszélgetett velük, és mély válaszokat adott valódi kérdéseikre, ilyet Nyugaton még nem tapasztaltak.

Ha Orbán Viktor elemez, azt persze utána elemzik az elemzők is, így a Mandiner is. Orbán Viktor évek óta lényegében két szempontot érvényesít a beszédeiben Tusványoson, Kötcsén és a békemeneteken. Van egy nemzeti szempontja, amely arról szól, miért vagyunk a világban, mit akarunk, s ehhez mit kell csinálni (családpolitika, védelmi felkészülés), és mit kell elkerülni (migráció, gender, eladósodás stb.). Ez a stratégiai vízió. Lényege 

Erre épülnek a másik, a geopolitikai szempontrendszerhez tartozó meglátások: azok a belpolitikai és külpolitikai lépések, irányok, amelyeket az első, nemzeti vízió megvalósításához meg kell lépni. Idetartozik a világpolitika elemzése: milyen veszélyek leselkednek ránk (föderalizmus, bevándorlás, ukrán EU-csatlakozás stb.), hogyan lehetne ezeket elhárítani, milyen akadályai vannak, illetve miként tudunk több teret kimozogni magunknak gúzsba kötve táncolva is (például a keleti nyitással). 

e kettő mentén fogalmazható meg a válasz a mit kell tenni kérdésre. A kettő együttese megfelel az amerikaiak szóhasználatában a „principled realismnak”, vagyis az „elvhű realizmusnak”, amelynek lényege, hogy nem cinikus hatalmi realizmusról van szó, hanem olyanról, amely ötvözi a realizmust a nemzeti elvekkel és értékekkel. Ezzel elkerüli mind az elvtelen cinizmust, mind az idealista liberális internacionalizmust. Az egész szuverenitásharc, keleti nyitás, EU-s csaták, illetve az ukrajnai háborúval kapcsolatos orbáni meglátások ezen keretrendszerben érthetők meg a leginkább.

Direkt nem foglalom össze itt a tusványosi beszédet, sok „elemzés” elköveti azt a hibát, hogy pusztán újramondja az elemzés tárgyát. Az orbáni beszédeknek, így a mostani tusványosinak is a külön feszültségét az adja, hogy a magyar kormányfő homlokegyenest ellenkezőképp látja a világot, mint az Európai Unió vezetése és a magyar baloldal. Egyértelmű, hogy a háború ügyében, a föderális unió felé való elmozdulás kérdésében és a bevándorlási politika tekintetében

hiszen az orbáni sikerek alternatívát mutatnak fel a Von der Leyen-i elképzelésekkel szemben, márpedig az megengedhetetlen.

***

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)