Mint fogalmazott: a tervezet „történelmi lehetőség” a palesztinok számára is az önálló államuk megteremtésére. „Elképzelésem mindkét fél számára előnyös” – szögezte le. Nyilvánvalóvá tette ugyanakkor, hogy a leendő palesztin állam megszületésének feltételei vannak. Mint mondta: a palesztinoknak egyértelműen vissza kell utasítaniuk a terrorizmus eszközét. Közvetlenül azután, hogy közölte: Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa marad, bejelentette azt is, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemban, amelyet a palesztinok leendő fővárosának nevezett.
Az elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen palesztint sem fosztanak meg otthonától, nem költöztetnek el. Közölte azt is: amennyiben Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a békét választja, az Egyesült Államok és más országok is minden erejükkel segíteni fognak. Közölte, hogy levelet küldött Abbásznak a béketervről.
Trump kifejtette: sokat kell tennie a palesztinokért is, mert egyébként a béketerv „tisztességtelen lenne”. Azt állította: a béketerv a palesztin gazdaság gyarapodását és a munkanélküliség csökkentését is lehetővé teszi. Trump szerint tíz év alatt egymillió munkahely jöhetne létre, és a bruttó hazai termék többszörösére növekedne. Az amerikai elnök arra bíztatta a muszlim országokat, hogy támogassák a béketervét. „Itt az ideje, hogy a muszlim világ korrigálja az 1948-ban elkövetett hibát” – mondta, utalva arra, hogy az 1948-ban hozott ENSZ-határozat után a muszlim világ elutasította Izrael Állam elismerését.