Nínó, nínó, büszkélkedik az OLAF: szánalmasan jelentéktelen bűnökön kaptak EU-s diplomatákat

Nyitókép: Getty Images/kali9

Az Európai Uniónak van egy kiváló ügynöksége, az Európai Csalás Elleni Hivatal, avagy az OLAF. Imádnivaló témákkal foglalkoznak: amikor épp nem Medgyessyt feddik meg korrupció miatt, akkor azt vizsgálják, hogy miképp alakulhatott át egyes emberek nyugdíja kazettás bombává, vagy hogyan lehet az, hogy az EP hivatalos utazási irodája képtelen hivatalos kiküldetést szervezni az EP-képviselőknek – spoiler: azért, mert az történetesen amerikai, és mint ilyen, az amerikai érdekeket veszi figyelembe, nem az európaiakat.

Érdekes esti olvasmányok az ügynökség friss jelentései: bepillantást nyújtanak abba, hogy mik az épp „fontos” gondok az EU-ban. Nemrég kiadták a 2023-as évről szóló átfogó jelentésüket, benne egy – a jelentés szerint – sikersztorival: 

Megrendelték a szeszeket/cigarettákat egy délkelet-ázsiai uniós kirendeltségen, éltek a diplomata privilégiumaikkal (azaz az adott ország importkorlátozásai, valamint vámjai/adóterhei alóli felmentésükkel), és eladták a termékeket jó pénzért. A gyanú elkerülése végett a küldöttség egy, egyébként már nyugdíjazott tagjának a nevét is felhasználták a rendelésekhez, de ez „mellékes”.

Persze ez a történet sokadik pillantásra is jelentősen alulmúlja a kazettás bombává váló nyugdíjak, vagy épp az amerikai érdekek kérdését. Kit érdekel pár piti EU-s diplomata Délkelet-Ázsiában? Meg merem kockáztatni: senkit. Nem túl szaftos téma, nincs köze az orosz-ukrán háborúhoz, és még csak a diplomaták származási országa sem színesíti a jelentés hírét.

Valamiért mégis igyekszik az OLAF az egész eset felgöngyölítését „sikersztoriként” eladni a kedves européer polgártársaknak: „sikersztori a sikerjelentésből”. De miért is? Naivitás lenne azt gondolni, hogy az OLAF azért hirdeti az ügy leleplezését, mert az eset tényleg „ártott az uniós intézmények imázsának és hírnevének”. Persze, ártott ezeknek, de nem igazán meglepő az,

Vizsgálhatnánk a szeszcsempésző diplomaták fontosságát abból a nézőpontból is, hogy az mennyire mutatja meg az EU-t sújtó zabhegyezési hullámot. Elvégre sikerült a szóban forgó – ismeretlen nemzetiségű – diplomatáknak annyira naplopónak lenni az apparátuson belül, hogy nemcsak idejük volt ilyen pitiáner dolgokra, de mindezt tetézve úgy döntöttek, hogy a vélhetően nem kevés fizetésük veszélyeztetése ellenére megéri nekik a csempészet. Ez a mentalitás se újdonság, főleg a nagy elánnal a munkát fel sem vevő EP-képviselőkre pillantva. Vagy épp csempészeink arra gondoltak, hogy őket úgysem fogja elkapni senki sem? Nem sokkal jobb.

Akárhogy nézzük, a legszomorúbb része az OLAF-jelentésnek a sorok között megbúvó szemtelen beismerés és arconköpés. Az eset „sikerpéldaként” való eladásával csendes összekacsintás ez az EU-s dolgozók között:

A kedves választó pedig szépen elolvassa a hírt, talán felröhög az eset piszlicsáré jellegén, aztán megy minden tovább. Piti ügyek felgöngyölítődnek, farkasokat irtó EU-s nagyasszonyok SMS-es üzenetváltásai pedig megmaradnak az apparátus számára jótékony homályban – az amerikai érdekek követése szintén büntetlenül marad, hiszen a tavalyi jelentésnek azóta se lett következménye.