„Ez volt a valaha volt legnagyobb Békemenet” – így értékelte az elemző a Fidesz felvonulását

2025. október 23. 17:28

Deák Dániel szerint a Békemenet világosan megmutatta, hogy a többség a patrióta oldalon van.

2025. október 23. 17:28
Október 23.

„Ez volt a valaha volt legnagyobb Békemenet, a Kossuth tér és az Alkotmány utca is teljesen megtelt, a Tisza Hősök terén megtartott rendezvényéhez képest legalább dupla akkora volt a tömeg, a Békemenet útvonala is jóval szélesebb volt, mint Magyar Péteréké” – olvasható Deák Dániel Facebook-bejegyzésében, amely szerint 

a Békemenet világosan megmutatta, hogy a többség a patrióta oldalon van. 

Az elemző úgy véli: mindez egy rendkívül nagy erődemonstráció volt, Orbán Viktor egy lelkes és elsöprő tömeg előtt tartotta meg beszédét, amelyben világossá tette, hogy a nemzeti érdekeket képviselve szembeszáll a brüsszeli háborús elképzelésekkel, nem adja fel a magyar békepárti politikát. Deák szerint a Békemenet után a kormányfő egyből az EU-csúcsra ment, ahol 

kemény vitákra és nyomásgyakorlásra lehet számítani. 

„Azonban ehhez nagy erőt adott a miniszterelnöknek a mai nap. Szintén fontos, hogy a háttérben zajlik a budapesti békecsúcs előkészítése, ami remélhetőleg a lehető leghamarabb megvalósul!” – zárta bejegyzését Deák Dániel.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. október 23. 21:02
Geciemberből nem lesz miniszterelnök!!
Válasz erre
1
0
llnnhegyi
2025. október 23. 21:01
Az SZDSZ maradványokat megint legyőztük. MP búsul. Ilike is ott hagyta az árokparton. Újra vándor útra indul.
Válasz erre
0
0
Ekrü123
2025. október 23. 19:55 Szerkesztve
zsugabubus-2 2025. október 23. 18:21 "Nos, akkor izgalmas fél év áll előttünk, mert a TiSza is elég rendesen belehúzott és ha sikerül valamit előásni a Fidesz oldalról áprilisig ÉS közben sikerül valami épkézláb jelölti listát összekapálniuk, akkor szoros meccs lesz."- Elnézve a résztvevők arányát, a Fidesznek nincs félnivalója. Tisza nemigen húzott bele...a Budapest Pride több embert érdekelt ellenzéki oldalon mint ez. A másik oldalon viszont ez volt az eddigi legnagyobb Békemenet, láthatóan a Fideszesek elszántak és stabilan támogatják a pártjukat. Ráadásul, túl sok a HA..."ha sikerül előásni"..."ha sikerül épkézláb jelölteket állítani"...A mai erődemonstrációkat nézve jön az újabb Fidesz 2/3.
Válasz erre
2
0
jetilovag
2025. október 23. 19:46
egyet értek....a libcsik megsemmisültek.....össze vissza hordanak mindent kínjukba....🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣...beszopták, benyalták......mer...kötcsögök....🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!