Erős üzenet az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől: kioktatás helyett elkezdtük meghallgatni Magyarországot

Robert Palladino biztosította hazánkat arról, hogy új fejezet nyílott a két ország történetében.


Robert Palladino biztosította hazánkat arról, hogy új fejezet nyílott a két ország történetében.


Varga Endre László munkája során azt kutatta, hogy a lengyel–magyar két jó barát miként harcolt együtt az első világégés idején.


De holnapután lehet olyan katonai helyzet, hogy ez akkor már idillien jónak fog tűnni még nekik is.


Palladino szerint a legutóbbi Trump–Orbán találkozó „történelmi fordulópont volt a két ország szövetségében”.


Fegyir Sándor azt is elárulta, teljesítik-e a magyar kormány összes feltételét az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.


Várhatóan fokozott katonai és a rendőri jelenlét lesz tapasztalható azokban a napokban a fővárosban.


A Transzparens Újságírásért Alapítvány összeállításában több ellentmondásra is rámutatott a Szőlő utcai botrányben érintett férfi karrierútját illetően.


A Biden-kabinet politikai bosszúból vezette be a vízumkötelezettséget is a magyar állampolgárokkal szemben – mutatott rá lapunknak nyilatkozva Kiss Rajmund, korábbi diplomata.


Nem filozofál és emberijogozik, hanem cselekszik. Csak mosolygok azokon, akiknek illúzióik voltak.


Egy moldovai biztonsági exfőnök volt ráadásul a belorusz kémsztori vezéralakja.


Kisebb pánik alakult ki Alaszka után!



A külügyminiszer szerint a légtérzárak és a háborús állapotok ellenére sikerült végrehajtani az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar evakuációját.


A világ vezetői között is égnek a vonalak a pénteken ismét kipattant közel-keleti konfliktus miatt.


Az Egyesült Államok a növekvő izraeli–iráni feszültség miatt megkezdte több közel-keleti missziójának kiürítését, elsősorban nem létfontosságú személyzetet érintve.


Nem aprózzák el.


A Politico pedig már arról ír, hogy Magyarország aláássa Kijev esélyeit.


Az ukrán elnök a Donyeck megyei Dobropilja elleni orosz csapást példátlan brutalitásúnak minősítette.


Palladino a Trump-kormányzat és a külügyminiszter képviseletében fogja irányítani a budapesti nagykövetség kapcsolattartását.


Már most jobban érti Magyarországot, mint ameddig Nepop eljutott a megértésben.
