Sokkoló: azt mondta, Párizsba megy egy barátjához, valójában Svájcba utazott, ahol egy klinikán halálos injekciót kapott
A negyvenhét éves kémiatanárnak nem volt betegsége, édesanyja alig tudta feltárni, mi történt pontosan.
Fordított világ ez a miénk – el fog tűnni, mert önmagát pusztítja. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne járjunk úgy, mint Kossuthnak a monarchiáról szóló jóslatában.
A 47 éves brit kémiatanár (mondjuk Christian Bale) elköszön otthon a szüleitől azzal, hogy Párizsba utazik egy barátjához. Ettől kezdve semmit sem hallanak róla a szerettei. Valójában ugyanis Svájcba készül, ahol egy úgynevezett eutanázia-klinikán súlyos pénzekért (mondjuk nagyjából négymillió forintnyi összegért) elteszik láb alól.
A halálgyári bérgyilkos (bocsánat, az intézet igazgatója, teszem azt Ed Harris) fogadja őt, és intézi a szolgáltatást. Miután a cég folyószámláján megjelent a tetemes summa, szép csendesen átsegítik a túlvilágra az egyébként testileg tökéletesen egészséges, csak kissé életunt delikvenst.
Még a rokonokat sem értesítik; látjuk a zokogó anyát (Judi Dench), aki értetlenül áll fia elvesztése előtt.
Végül persze felgöngyölítik az ügyet, a halálosztók lelepleződnek, éppen akkor, amikor a főigazgató fia (Zac Efron) is igénybe akarja venni a szolgáltatást a papa számlájáról leemelt lóvé leszurkolása után. Szóval az utolsó pillanatban megjelenik a kémiatanár apja (Donald Sutherland) által felbérelt magánnyomozó (Tom Cruise), aki megakadályozza a tragédiát, de azért a bűnösöket jól bekasztlizzák.
Ha tetszett a szkript, akkor se keressék a filmet az IMDb-n. A happy endes befejezést kivéve, amit kicsit Hollywoodhoz igazítottam, megtörtént esetről van szó.
Ezt is ajánljuk a témában
A negyvenhét éves kémiatanárnak nem volt betegsége, édesanyja alig tudta feltárni, mi történt pontosan.
Ha nem lett volna teljesen világos, akkor megismétlem egyszerűbb szavakkal:
egy svájci kórház (?) bárkit kinyiffant, ha kellően sok pénzt fizet ezért.
Teszi ezt teljesen legálisan, a Tom Cruis-os szál csak a kattintások miatt került be.
Azt remélem, lesz majd egyszer egy kor, amidőn sokkal felháborodottabb értetlenséggel szörnyülködnek azon, miféle önpusztító, ostoba világ született a sosemlátott jólét talaján a XXI. század Európájában (és Észak-Amerikájában…).
Igen, ez az a közeg, amelyben egészséges kisbabákat mészárolnak halomra, egyes helyeken már akár nyolcadik-kilencedik hónapos várandósságnál is. Miközben egyébként másutt – de akár ugyanabban a városban vagy kórházban – aggódó kismamák simogatják az inkubátor kis kerek résén benyúlva a műszerektől figyelt, infúziókra és gépekre kötött másfél kilós kisdedeiket.
Igen, ez az a hely és kor, amelyben az anya férfi, az apa nő, a gyerek felnőtt, az öreg fiatal, a halott élő, a növény állat és a cseh magyar. Állítólag.
Elborzadunk, hogy a történelemben miképpen fordulhattak elő azok az iszonyatos tettek, amikre saját felvilágosultságunk biztos tudatában a felsőbbrendűek gőgjével tekintünk: a lelkes nézők szeme láttára egymást döfködő, kibelező és lefejező gladiátorok; a középkori boszorkányégetések; az őslakos indiánok kiirtása vagy emberek százezreinek befogása, átszállítása az óceánon, hogy megfelelő árért egy másik ember rabszolgái lehessenek.
Miközben velünk egy időben, szinte a szomszédban a bérgyilkolászás egészen csúcsra járatott formában működik egy elvileg civilizált államban, mi is csak hümmögünk, elolvassuk, tovább görgetünk.
Talán így görgetett tovább Truman kortársa is a hírek között: hm, Hirosima, százötvenezer halott. Vagy Pizarróé: nocsak, hullanak az inkák.
Ők biztos nem kaptak hetes cikkelyt a nyakukba.
Fordított világ ez a miénk, el fog tűnni, mert önmagát pusztítja. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne járjunk úgy, mint Kossuthnak a monarchiáról szóló jóslatában, miszerint hozzákötjük magunkat egy haldokló, bukásra ítélt birodalomhoz, aztán vele együtt hullunk a porba. A Habsburgok 400 év diadalmenet után éppen akkor omlottak össze, amikor ezzel minket is maguk alá temettek.
Nyugat-Európa is pont ebben az elkerülhetetlen hanyatló fázisában ölelt keblére bennünket,
és végső leheletével megpróbál megfertőzni minket is a halálos kórral. Bár dolgozik bennünk a vakcina, de kérdés, elég erős lesz-e.
Ilyenkor jön persze a szokásos, efféle publicisztikák terjedelmét és mélységét meghaladó kérdés, hogy: nade van-e alternatíva? Azok a legsúlyosabb érvek, hogy a kultúra, a hagyományok a keresztény Nyugathoz kötnek, annyiban már nem érvényesek, hogy keresztény Nyugat nem létezik.
Az iszlámmal állítólag nem lehet megegyezni, mert nem tűr mást, csak a behódolást, de ennél a pillanatnyi EU sem rugalmasabb. Semmiféle gesztusra nem hajlandók (legutóbb a svédek adták ennek ékes tanújelét). A terror borzasztó, de sem a gépét az Alpoknak vezető öngyilkos merénylő Lubitz, sem Breivik, sem a prágai lövöldöző, sem a Pesten emberekre vadászó antifák nem iszlamisták. Nem iszlamisták az őshonos nemzeti kisebbségek jogaira fittyet hányók és nem iszlamisták az iszlamistáknak megágyazók, őket becsalogatók.
Ki a nagyobb bűnös: a bérgyilkos vagy a felbérlő? A besúgó vagy a tartótiszt?
Ez a húszmilliárd (befagyasztott) eurós kérdés.
(Nyitókép forrása: Hír TV)