Diagnosztizált betegség nélkül élt a negyvenhét éves Alastair Hamilton kémiatanár, aki bejelentette a londoni családjának, hogy meglátogatja egy barátját Párizsban – valójában Svájcba, Bázelbe utazott, ahol tízezer fontot fizetett egy „öngyilkos klinikának” – számolt be a sokkoló történetről a Daily Mail.
Hamilton halálát az intézmény is elrejtette a család elől.
Az édesanya, Judith Hamilton a lapnak nyilatkozva ezért figyelmeztet minden családot, óvakodjanak a Pegazus nevű klinikától, ahol a halálos beavatkozás előtt nem várnak el igazolást bármiféle betegségről vagy társat, aki elkísérni meghalni az érintettek. És ezt a törvényi szabályozás szerint ott meg is tehetik.
További adalék, hogy csak az édesanya hajthatatlansága, illetve a rendőrség, a külügy és az Interpol révén sikerült feltárni, mi történt a tanárral, miután tavaly nyáron eltűnt.
A klinika csak a rendőrség nyomására, jogi tanácsadóik javaslata ellenére a halál után két hónappal adta ki a családnak a maradványokat.