Így hazudik a genderpszichológia

2024. január 13. 21:10

Cinikus terápiákról: a hagyományos pszichológia képviselői bevetették tudásukat a szélsőbaloldali woke pszichológia ellen.

2024. január 13. 21:10
A Cynical Therapies könyvborítójának részlete
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Cinikus terápiák – ezzel a címmel jelent meg még 2023-ban egy igen izgalmas kötet, mely a kortárs progresszió által ünnepelt genderterápiáknak, és általában a mentálhigiénés szakmák progresszív leuralásának a kritikáját adja. A cím a pár évvel korábbi, mára legendássá vált, a posztmodernt kritizáló Cinikus elméletek (Cynical Theories) címének parafrazeálása – ami meg angolul jól hajazott kritikájának tárgyára, a „kritikai elméletekre”, joggal lecinikusozva azokat (Critical Theories – Cynical Theories). Az áthallás nem véletlen, hiszen azok a pszichológiai és pszichiátriai terápiák, amelyeket eme könyv darabokra szed, ezeken a cinikus/kritikus elméleteken alapszanak. Ha azt gondolnák, hogy mindez csak külföldi hóbort, akkor jelezzük, hogy már itthon is létezik úgynevezett – figyelem! – kritikai pszichológia (bár hogy ez fedésben van-e a Cynical Therapies által kritizált megközelítésekkel, abban nem vagyok biztos).

A kötet a legelején jelzi, hogy miért volt szükség a megírására: George Floyd halálával és a BLM, valamint a transzmozgalom térhódításával az amerikai szakmai szervezetek, például az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, APA) nyíltan elkötelezték magukat a kritikai elméletek, azaz a szélsőbaloldali woke ideológia mellett. Ettől kezdve „a terápia nem arra fókuszál, hogy az egyénnek segítsen; ehelyett politikai gyakorlatként keretezik át, amelynek feladata az elnyomónak hitt hatalmi rendszerek leépítése.”

Aki ezzel nem ért egyet a szakmában, az elszigetelve találja magát: „a kollégák becsukják az ajtajukat, és nincs több közös vállalkozás. Nem lesz tudományos lap, ami leközöl olyan tanulmányt, ami nem fogadja el ezt a status quót. Nem lesz olyan szakmai lap, ami helyet ad vitának, akár csak a levelek között is.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

A legfontosabb kérdések a kötet szerkesztője, Dr. Val Thomas brit pszichoterapeuta, a Critical Therapy Antidote plaftorm alapítója szerint a következők: „Hogyan segíti a pácienseket, ha megerősítjük bennükaz áldozatiság érzését? Mi történik akkor, amikor a terapeuta úgy diagnosztizálja a páciens problémáit, mint egy elnyomó társadalom elkerülhetetlen következményeit? Kinek tesz jót, ha a páciens személyisége gyengül? 

Hol van rá bizonyíték, hogy a páciens identitásának középpontba helyezése bármilyen módon terapeutikus hatású? 

Hogyan teszik lehetetlenné a woke aktivisták nyilvánvaló hibái – a párbeszéd elutasítása, a humor és megbocsátás hiánya – a terápiás kapcsolatokat?”

A kötet célja, hogy beszéljen valamiről, amit eddig elhallgattak, és megvédje a terápia éthoszát, elutasítva azt a kampányt, ami „a terápiát morális átneveléssé változtatja”. A mű négy nagy részre oszlik: a kritikai elméletek és a terápiás megközelítések találkozásának általános elemzését adja az első; a genderügyeket vázolja a második; és a kritikai fajelméletről szól a harmadik rész; végül a záró rész a kritikai „áltudományok” amerikai pszichológiában való jelenlétét méri fel, valamint a pszichoterapeuták „félreoktatását” mutatja be, hogy zárásként a jövő lehetőségeit mérje fel. Mi itt az első két részre koncentrálunk, tekintve, hogy a kritikai fajelmélet (CRT) itthon hála az égnek nincs jelen (bár a CEU-s szociológusdoktorandusz Kende Ágnes próbálkozik az importjával eme áltudományos divatelméletnek).

A posztmodern kritikai elméletek és azok gyakorlati alkalmazására, a woke-ra, szóval az egész posztmodern-kritikai-woke egyvelegre a kötet következetesen a „kritikai társadalmi igazságosság” (Critical Social Justice) kifejezést használja, rövidítésként CSJ-ként hivatkozik rá, mi alább csereszabatosként felfogva használjuk az érintett fogalmakat.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

A kritikai pszichológia téves antropológián alapszik, vállalhatatlanul marxista-posztmodern előfeltevései vannak, vizsgálódása egyoldalú és aránytévesztő.

 

Hogy jutottunk ide? Kritikai elméletek és pszichológia

A nyitófejezetben Val Thomas kifejti, hogy miként temette maga alá a mentálhigiénés szakmákat a woke ideológia (azaz az „alkalmazott posztmodern”). A fordulópontot az ezredfordulóra teszi. Ennek bemutatására az APA 2003-as, illetve 2017-es, multikulturalizmusra vonatkozó útmutatóját elemzi, rámutatva, hogy idővel az APA nyíltan kijelentette, hogy az interszekcionalizmus a meghatározó látásmódja, és a teljes posztmodern nyelvezetet bevetette, például arra biztatják a pszichológusokat, hogy reflektáljanak saját „színvak faji attitűdjeikre”, valamint megjelent a szövegekben a mikroagresszió, a privilégium, a „kulturális megaláztatás”, s mindezeket kritika nélkül elfogadta a szervezet. Emellett a pszichológusokat a társadalmi változások előmozdítóinak tekintik. A képzésben a trójai faló a kötelező „sokszínűség modell” („diversity modell”) volt, emellett bátorítják a „kritikai tudatosságot”, egyben 

mindazokat, akik elutasítják ezt a posztmodern-woke szemléletet, patologizálják 

(erről szól a „fehér törékenység” tana, melyről itt írtunk), vagy nemes egyszerűséggel lereakciósozzák.

Nick Oprychal az pszichoterápiáról és új arisztokráciáról szóló fejezetben Christopher Lasch és Michael Lind munkáin keresztül rámutat, hogy az elnyomás ellen küzdő szélsőbaloldali woke-elit, azaz a forradalmárok „maguk is már eleve a nyugati elit részei, már szilárdan beágyazódtak a hatalomba”, működésmódjuk pedig antidemokratikus. Az utóbbi évtizedekben felemelkedő felsőközéposztály, amihez ezek a forradalmárok tartoznak, pedig egyre inkább olyan politikákat részesített előnyben, amelyek terápiás döntésekként kereteztek. Hozzátehetjük: ilyesmiről beszél Philip Rieff, amikor terapeutikus korról beszél.

Ráadásul „az egyetemet végzett, baloldali, felsőközéposztálybeli városi menedzserelit” által preferált politikákat elutasítók, az ahhoz képest alternatív lehetőségeket felvázolók „pszichéjét egyre jobban patologizálják”. Erre utal az egyre szaporodó fóbiák listája, például hogy a bevándorlást elutasítókat úgy állítják be, mint valamiféle pszichológiai rasszizmus és xenofóbia esetei; akik pedig nem szavaztak Hillary Clintonra 2016-ban Amerikában, azok patologikusan szexisták eme szemlélet szerint, de a különféle homo- és transzfóbiákat is ide sorolhatjuk. Ez részben annak a szemléletnek a következménye, miszerint „a személyes egyben politikai is”, ami miatt 

a politika egyre inkább „a személyes, identitárius és pszichoterápiás folyamatra redukálódik”.

Eme szemlélet nevében teljesen átalakítanák a politikai intézményeket és az etikát is. Patrick Grzanka és társai például etikailag szabályoznák nem csak a terapeuták klinikai, hanem nyilvános megszólalásait is – természetesen a woke etika lenne a meghatározó. Ilyen alapon mentek neki például Jordan Petersonnak is.

Ezt is ajánljuk a témában

Kritikai fajelmélet és más kamutudományok: a marxizmus betámadja Amerikát

Még el sem indult igazán az amerikai Black Lives Matter-mozgalom, amikor Köztes-Európa népe már meghúzta a passzoló párhuzamot: ezek bizony marxisták, akárki meglássa. Összefoglalónkból kiderül: a máig tartó lázongásoknak a legkülönbözőbb „kritikai társadalomtudományok” tudósainak évtizedes politikai munkája ágyazott meg. Ha a józan ész nem avatkozik közbe, az Újvilág lakói is ízelítőt kaphatnak abból a Foxi-Maxiból, amiről szüleinknek és nagyszüleinknek bőséggel vannak tragikomikus történeteik.

 

Ben Harris pszichoterápiás perspektívából elemzi a CSJ-t. Elsőként leszögezi, hogy a posztmodernnek szerinte vannak jó meglátásai, az egyik például az, hogy minden tudás kontextusfüggő és részleges. Csakhogy szerinte a woke ideológia abszolutizálta magát, azaz szembe megy ezzel a meglátással.

A woke hívők szerinte két mentális konstrukció között ingadoznak: az egyik a sötét, disztopikus valóság, a másik egy csodálatos utópia. A kritikai elméletek és a woke így szerinte egy szekuláris vallást jelentenek. Vagy jól jellemezhetőek azzal is, amit Nietzsche ressentimentnek, a frusztrációnk tágyával szembeni neheztelésnek nevezett (és amely fogalom nagy karriert futott be a társadalomtudományokban). Ezért aztán 

a woke hívők a filozófiai, világnézeti egyet nem értést „brutális személyes támadásként” élik meg, mivel az veszélyezteti az ő hívő ideológiai konstrukciójukat. 

Ez a nárcisztikus morális-ideológiai bizonyosság pedig „félelmetes merevséget” takar.

Kirsty Miller szerint a kritikai elméletek szerint kialakított terápiákban kezelt pácienseket  a gyűlölet és a destruktív kapcsolatok felé terelik, a kritikai elméletek és a woke ugyanis valójában a gyűlöletet szítja azzal, hogy baráti és ellenséges csoportokat kreál (mondja még valaki, hogy nincs igaza Carl Schmittnek, mikor felállítja a barát-ellenség elméletet!). Miller felvázolja eme szélsőbaloldali gyűlöletkeltés ötlépcsős modelljét is: csoportidentifikáció, mások kizárása a csoportból, a kizártak veszélyként való feltüntetése; a saját csoport kiemelkedőjen jóként (morálisként) való kezelése (erényfitogtatás), és végül az ellenséges csoport rombolásának ünneplése. Különösen fontos, hogy ez a megközelítés nem egyénekre, hanem csoportokra koncentál, például ilyen a nőkre, akiknek az ellenséges csoportja automatikusan a férfiak lesznek. Ha a páciens egy ilyen „elnyomott” csoportnak a tagja, akkor bátorítják az „elnyomó” csoport irányába kifejeződő haragot és frusztráltságot. Ha a páciens „elnyomó” csoporthoz tartozik, a csoporttagság szimbolikus megtagadására és az elnyomottakkal való szolidaritásra buzdítják.

Bret Alderman Jung nyomán kifejti, hogy 

a kritikai elméletek egy pszeudovallás karakterisztikumait mutatják. 

Főleg az archetípusok általi megszállottság szempontjából közelít, ami szerinte különösen is jellemző a kritikai társadalmi igazságosság megközelítésére. Többek közt arra mutat rá, hogy az ilyen szemlélettel dolgozó, jóindulatú terapeuta, elfelejtvén utánajárni a páciens magyarázata mögött meghúzódó, sokrétű valóságnak, a pszichológiai állapotot elnyomott identitássá fogja alakítani: a személyes szenvedés performatív szenvedéssé válik, és értékessé. Így járnak a nemi identitászavarban szenvedők, akiket transzneműként erősítenek meg, főleg, hogy a kortárs pszichoterápia a fiatalok öndiagnózisának azonnali megerősítésére épül. A megerősítés (affirmation) pedig azt jelenti, hogy akármilyen megalapozott módon is kap kritikát az illető, eme kritikát fóbiaként (ezesetben transzfóbiaként) kell azonosítani.

Kapcsolódó vélemény

null

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

Vajon mi történne, ha gyűlöletbeszédnek minősítenénk a heterók, keresztények, európaiak, fehérek sértegetését, sőt bármiféle kritizálását?

 

Genderügyek

A kötetben három fejezet foglalkozik a transzneműséggel, közelebbről elsősorban a hirtelen kifejlődő kamaszkori nemi identitászavarral (Rapid-Onset Gender Dysphoria, ROGD). Mint írják: a téma nagyon kényes, bárki a szélsőbaloldali ideológiai keretrendszeren kívül foglalkozik ezzel, rögtön az eltörléskultúra és az online zaklatások alanya lesz, hacsaknem az szakma is kitagadja, és elfogy körülötte a levegő. Ráadásul egyre több országban (illetve amerikai tagállamban) tiltja törvény azt, hogy a terapeuta ne automatikusan megerősítse transzságában a páciensét, hanem esetleg körüljárva azt más megoldást keressen.

Sasha Ayad és Stella O’Malley a nemi identifikációs zavartól szenvedő gyermekek kutatásának és a genderidentitások kitalálásának történetét vázolják fel (például queer-elmélet), különös tekintettel a „holland protokollra”.

A holland protokoll az az eljárásrend, ami a transzneműnek mondott, nemi identitászavaros (nemi diszfóriás) gyermekek esetében a sztenderdként kezelt „gender megerősítő” eljárásrend a nyugati világban. A kilencvenes években dolgozták ki és 2006-ban fogadtatták el holland tudósok – tegyük hozzá, hogy egy olyan tanulmány által, amit a triptorelin nevű, pubertásgátlóként is használt gyógyszer gyártója, a Ferring  Pharmaceuticals támogatott. Mindenesetre Ayad és O”Malley rámutat a holland protokoll hibáira, valamint arra is, hogy annak „kifejlesztői” mindig is figyelmeztettek annak kísérleti jellegére, és a kutatások hiányára, valamint saját kutatásaik félremagyarázására.

Ezt is ajánljuk a témában

Hozzáteszik: a gender- és queerelméletek szerint – s ez  szemlélet átszivárgott a pszichológia világába is – mindenki az, aminek mondja magát, és az önmagunk által deklarált identitásunk bármilyen megkérdőjelezése a „status quo megőrzésére törekvő elnyomás” aktusa. Végül megjegyzik: a genderidentitás aktivistáit nem érdekli, hogy később mi lesz a gyerekkel, változik-e a szexuális orientációja vagy nemi identitása, nekik addig érdekes a gyerek, amíg annak önképe nincs harmóniában a teste nemével, azaz „transz”.

A következő fejezetben ugyancsak eme két szerző a nemváltoztató gyermekekre vonatkozó adatokat mutatnak be. Mint írják: azt feltételeznénk, hogy ilyen durva beavatkozásokat azért mernek bevállalni orvosok és páciensek is, mert nagyon magas a sikerességi ráta. Holott ez nagyon nincs így. S hogy mivel jár a beavatkozás? Terméketlenséggel, az agyfejlődés megváltozásával, akár csontritkulással, visszafordíthatatlan külső és belső elváltozásokkal („férfivá váló” nők esetében például melleltávolítás, szőrzetkinövés, hangmélyülés, stb.).

Arra is rámutatnak, hogy teljes tévedés „konverziós terápiának” hívni mind a szexuális orientáció, mind a transz nemi identitás megváltoztatására irányuló terápiát, mivel a kettő teljesen más dolog. Rámutatnak, hogy a nemi identitászavarral küzdő gyermekek többsége kamaszkorra kinövi azt, és sokuk meleg vagy leszbikus lesz. Leszögezik:

nincs hosszú távú, bizonyíték-alapú kutatás, ami alátámasztaná a „transz” identitást megerősítő, affirmatív modell léltjogosultságát.

Lisa Marchiano azt vizsgálja, hogy két fontos posztmodern ügy, a határok elmosása, valamint az egyetemes és az egyéni szint negligálása hogyan hat negatívan a terápiában, minthogy elvágja a pácienseket azoktól a belső erőforrásoktól, amelyek segíthetnének számukra a szenvedésben, nehéz helyzetekben. Szerinte az identitás-megerősítő modellnél sokkal jobbak azok, amelyek a páciens ellenállóképességét (rezilienciáját) erősítik meg.

Tim Courtois bemutatja, mik a (nem túl jó) terápiás következményei annak, ha a queer-elmélet nyomán a szexuális preferenciák nem olyasvalamik lesznek, amit csinálunk, hanem identitássá válnak.

Ezt is ajánljuk a témában

 

John Barry és Dennis Relojo-Howell azt vizsgálják fejezeteikben, hogy milyen hatással van a férfiakra az, hogy a CSJ démonizálta őket a „toxikus maszkulinitás” és „patriarchátus elleni harc” elképzeléseivel. Szerinte 

a terápiás szakma kritika nélkül fogadta be az ezekről szóló elképzeléseket. 

Bemutatják, hogy a terapeuták személyes nézetei ezügyben miként hatnak a páciensre, s rámutatnak, hogy a férfiabarátabb megközelítések eredményesebbek a terápiában. Relojo-Howell külön figyelmet fordít a férfiak nőkénél nagyobb öngyilkossági statisztikáira.

Átugorva a kritikai fajelméletről szóló részt érdemes még megemlíteni, hogy a zárófejezetben Nina Silander és Robert Mather azt mutatja be, hogyan politizálódtak át a terápiás szakmák, és miként szűnt meg a világnézeti sokszínűség az Amerikai Pszichológiai Társaságban. Végül Christine Sefein mutatja be, hogy magában az egész amerikai terapeuta-képzésben miként vált dominánssá a szélsőbaloldali CSJ-ideológia, és ez miként lehetetlenítette el a hagyományos terapeuta-képzést.

Minden szerző szakmájának professzionális művelője, életrajzukat röviden bemutatja a kötet.

Val Thomas (szerk.): Cynical Therapies: Perspectives on the Antitherapeutic Nature of Critical Social Justice. Ocean Reeve Publishing, 2023.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

A gyerekeknek tizenéves kor előtt nincs egyértelműen kialakult nemi öntudatuk. Egyértelműen fiú vagy lány testük viszont van.

Kapcsolódó vélemény

null

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

A jólétbe való belekényelmesedés is okozhat mentális problémákat, például az elpuhulást. Mentális problémákat ne politikai-kormányzati-anyagi programokkal akarjunk megoldani.

 

Nyitókép: A könyvborító részlete

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2024. január 14. 15:13
Ugyebár, 1930 körül az úgynevezett frankfurti iskola azt találta ki, hogy a totális világuralom megvalósítása érdekében meg kell valósítani az ember és az emberi társadalom teljes átalakítását, ami a természetes emberi közösségek és kapcsolatok teljes szétverését és az eredeti emberi értékek megsemmisítését jelenti. Ezt követően vette kezdetét a tömeges pszichiátriai manipuláció és a kíméletlen ember- és társadalomszabászat, amely egyszerűen a tényleges valóság és a neuronstruktúra összhangjának a megbontására és elpusztítására épít, s ennek révén a természetes emberi mozgásformákat hamis és téves utakra irányítja.
Chardonnay99
2024. január 14. 12:39
A genderelmélet a 21. század fajelmélete. A "transz" lesz az új felsőbbrendű faj, ők lesznek jogosultak vezetésre, a társadalom irányítására, persze kellő agymosás után.
Hajnóczi Kristóf
2024. január 14. 09:46
Gergely nekiveselkedik a fordításnak?
EJP1
2024. január 14. 07:47
Genderpszichologia? Ez legalább akkora "tudomány", mint az aranyhalak zeneelmélete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!