A gender semleges svéd óvodákban kényesen odafigyelnek a szóhasználatra: nem nevezik a gyermekeket fiúknak vagy lányoknak, kerülik a nemre utaló szavak használatát, és jelzőket. Tehát hiába – például – kedves egy kislány, ezen teljesen normális és gyakran használt szavak elől inkább kitérnek. A sors iróniája, hogy amikor egy svéd óvodaigazgató előadást tartott az „innovatív” módszereikről, akkor olyan példát hozott, hogy:
„Nem mondjuk azt, hogy: ‘Frida olyan gyönyörű, aranyos és segítőkész’, és hogy: ‘Mohammed olyan vad és durva'”.
A másik ilyen „veszélyforrás”, hogy a lányoktól elvárják, hogy hallgassanak a felnőttekre, amely később jobb tanulmányi eredményekhez vezet (ez mondjuk önmagában a lányokra biztos nem jelent veszélyt). A baj csak az, hogy az igazság egészen más: a felnőttek a fiúktól ugyanúgy elvárják, hogy hallgassanak rájuk, csak a fiúk – általánosságban – természetüknél fogva jobban feszegetik, próbálgatják a határokat. Nemtől függetlenül mindenkitől elvárjuk, hogy tartsák be a játékszabályokat, viselkedési normákat, kereteket, amelyek a közösség érdekeit szolgálják.
De térjünk délebbi régiókba, a 2024-es Olaszországba, ahol tavaly egy kisvárosban lecserélték a rózsaszín és a kék kötényecskéket egységesen zöldre:
nehogy a kislányok kislánynak, a kisfiúk kisfiúnak érezzék magukat, nehogy különbözőséget tapasztaljanak egymás között, és ez a különbség nehogy bántson valaki mást! Milyen szörnyű sztereotípiákat nevelnénk ezzel a gyermekekbe – gondolták. Azonban nem látom az intézkedésnek más hasznát, mint a szülők és a tágabb környezet irányába való kiállást az LMBTQ jogok mellett. Hiszen a gyermekeknek nem lett jobb, vagy ha igen, nem azért, mert el akarjuk törölni a velük született különbséget – lehet, hogy jobban szeretik a zöld színt, de ők nem kérnek az értelmetlen ideológiákból.