„Spanyolországban a baloldali kormány bukása miatt kellett előrehozott választásokat kiírni, amely előtt sokáig úgy tűnt, hogy egyértelmű a kormányváltás, az emberek ugyanis nem kérnek többé abból, hogy a baloldal irányítsa országukat. A választásokon így nem meglepő módon a jobboldali Néppárt nyert, konzervatív lehetséges szövetségese, a VOX ugyanakkor nem szerzett annyi szavazatot, hogy közösen kormányt alakíthattak volna. Ki tudja milyen nyomásra a parlamentbe bejutott kisebb pártok többsége ugyanakkor mégsem a legtöbb voksot kapott jobboldali erővel, hanem a bukott szocialista vezetővel, Pedro Sanchezzel kezdett alkudozni. Így jöhetett létre a választók akaratát teljesen nélkülöző szövetség, amely ráadásul azért is sokba került a spanyoloknak, mert a katalánok támogatásáért cserébe Sanchez amnesztiát ígért a katalán függetlenségi mozgalom vezéralakjainak, nem kis felháborodást kiváltva ezzel országszerte.
Nem Spanyolország az egyetlen hely, ahol nem érvényesült a választáson kinyilvánított népakarat. Ez történt Lengyelországban is, ahol hiába nyert meggyőző fölénnyel a PiS, az emberek véleményét teljesen figyelmen kívül hagyva senki nem volt hajlandó a párttal a kormányalakításról tárgyalni. Ehelyett az országot hamarosan egy 3 pártszövetségből álló, valójában 9 párti (!), ideológiailag teljesen sokszínű koalíció irányítja majd. A leendő kormánypártok itt már a látszatra sem figyeltek, hiszen lehetőséget sem adtak a megegyezésre azzal a politikai erővel, amelyre a legtöbben szavaztak. Hasonló volt a cél Szlovákiában is, ahol a brüsszeli balliberális erők azt próbálták megakadályozni, hogy Robert Fico alakítson kormányt. Itt azonban Fico talált olyan pártokat, amelyek tiszteletben tartották a szavazók döntését és hajlandóak voltak megegyezni a Smer vezetőjével a közös kormányzásról.