Összegyűjtöttük egy csokorba Ukrajna és barátai (szinte) minden hazugságát

Óriási horderejű interjút adott tegnap az 1+1 televíziónak David Arahamija, az ukrán kormánypárt, a Nép Szolgája (Szluha narodu) parlamenti frakcióvezetője. Az általa elmondottakat péntek este lapunk is összefoglalta. Most pedig azt vizsgáljuk meg, miért rendkívül súlyosak Arahamija állításai az ukrán háborús retorikára nézve –

Nem is úgy voltak Oroszország békefeltételei

Még a háború kitörése előtt hatalmas felhördülést keltettek Oroszország 2021 végi szerződéstervezetei, melyekkel egyrészt az Egyesült Államoktól, másrészt a NATO-tól kívánt biztonsági garanciákat kicsikarni. Ezek a szerződéstervezetek a NATO irányában azt is tartalmazták, hogy az 1997 előtt csatlakozott NATO-tagállamok ne állomásoztathassanak fegyverzetet az 1997 után csatlakozott tagállamokban, azaz ne lehessenek amerikai fegyverek Németországtól keletre.

Sokan ebbe az orosz javaslatba kapaszkodva próbálták megindokolni, hogy miért nem lett volna jobb ötlet a háború helyett inkább tárgyalással rendezni a helyzetet 2021 végén, 2022 elején – ez a nézet a Baltikumban és Lengyelországban uralkodó volt, de Magyarországon is voltak képviselői.

„Nagy valószínűséggel alkualap volt. Én nem mentem volna bele, de tárgyaltam volna róla. Sok mindent letettek ugyan az asztalra, de a javaslattervezetben a nagy ügy a NATO-bővítés volt. A többi kérdésben csak meg akarták nézni, meddig mehetnek el. Közelről néztem az oroszok tárgyalásait, főleg harminc éve, amikor az orosz kormány tanácsadója voltam.

– mondta akkor Sachs, aki folyamatosan az oroszpártiság vádjával szembesül.

Arahamija tegnapi interjújából azonban kiderül: igaza volt Sachsnek és mindenki másnak is, aki úgy látta, hogy Oroszország számára az ukrán semlegességen kívül minden más feltétel csak alkualap volt a nagy cél érdekében.

Az isztambuli tárgyalásokon „Oroszország célja az volt, hogy rábírjon minket a semlegesség elfogadására. Ez volt a számukra a fő: hajlandók lettek volna befejezni a háborút, ha elfogadjuk a semlegességet úgy, ahogy azt egykor Finnország tette. És ha kötelezettséget vállalunk arra, hogy nem fogunk belépni a NATO-ba” – mondta Arahamija,

Miért nem tárgyal Ukrajna?

Tavaly április eleje óta egy logikai értékét tekintve rendkívül furcsa tézis tartja magát az ukrán és a nyugati nyilvánosságban – jelesül az, hogy Ukrajna a bucsai mészárlás miatt nem folytathat béketárgyalásokat Oroszországgal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletbe is iktatta, hogy amíg Vlagyimir Putyin az elnök, nem lehetnek tárgyalások. Az elképzelés fonákságaira egy francia lapnak adott interjújában

Október végén Gerhard Schröder német exkancellár alternatív magyarázattal állt elő: szerinte nem Bucsa miatt nem történt békemegállapodás az oroszok és az ukránok között, hanem azért, mert az Isztambulban már letárgyalt megállapodás aláírását az Egyesült Államok megakadályozta. Schrödert ukrán és nyugat-európai lapok többek között az ilyen kijelentései miatt szokták Putyin-közelinek, vagy egyenesen „Putyin haverjának” titulálni. Pártjából, a Német Szociáldemokrata Pártból 17 alapszervezet kirúgatni is megpróbálta, bár ez nem sikerült.

Arahamija nyilatkozatából kiderült: Schrödernek bizony az utolsó betűig igaza volt. Arra a kérdésre, hogy miért nem írta alá annak idején Ukrajna az Isztambulban letárgyalt békemegállapodást, a frakcióvezető végül kibökte: azért,

Arahamija arról is beszélt, hogy Ukrajna nagy fegyverbeszállítói ezt a pozíciójukat továbbra is fenntartják – így azért nem tárgyalnak a békéről, mert amint ezt megneszelnék a nyugati támogatók, azonnal leállítanák a fegyverszállításokat.

Az ukrán demokráciát sem gondolták komolyan

Ukrajna feltétlen támogatását Nyugat-Európa és az Egyesült Államok legnevesebb kutatóintézetei és hivatalos helyei rendszerint azzal indokolják, hogy Ukrajna a szabad világ háborúját vívja, és a demokráciával küzd. A Stanford Egyetemen Olekszij Honcsaruk volt ukrán miniszterelnök a háború első évfordulóján aról tartott előadást, hogy 

Az Egyesült Királyság csehországi nagykövete a brit külügyminisztérium által megosztott véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy „Ukrajna minden demokrácia nevében harcol”.

Anne Applebaum Kelet-Európa-szakértő, sztártörténész, a The Atlantic állandó szerzője pedig egy írásában arról értekezett, hogy „az autokrácia és demokrácia, a diktatúra és a szabadság közötti közötti évszázados harcban ma Ukrajna a frontvonal – és a mi frontvonalunk is”, ugyanis „ha Ukrajna sikerrel járna évtizedes harcában a demokráciáért, a jogállamért és az európai integrációért, az oroszok megkérdezhetnék: és mi miért nem így teszünk?”

miután Ukrajnában a háborúra hivatkozva betiltották a politikai pártok egy részét, minden szinten lefújják a 2024-es választásokat is, sem parlamenti, sem elnöki, sem önkormányzati szinten nem élhetnek demokratikus jogaikkal az ukránok. A jelenleg hivatalban lévő tisztviselők mindenféle demokratikus legitimáció nélkül továbbra is hatalmon maradnak. A frakcióvezető szerint azért nem kívánnak választást tartani, mert „senki sem kényszerít erre minket”. 

Magára marad Ukrajna?

Először Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök az ukrán hadsereg sanyarú helyzetéről szóló írásaival, majd Arahamija interjújával Ukrajna maga rombolja le az őt másfél évig körülvevő mítoszokat és hazugságokat, s ez minden bizonnyal nem független attól, hogy az ország lassan magára marad.

A BILD értesülései szerint Németország és az Egyesült Államok most arra készülnek, hogy választás elé állítják Zelenszkijt:

„Egyre egyértelműbbé válik, hogy a kancellári hivatal nem hisz az ukrán győzelemben, és nem is akarja azt” – mondta a BILD-nek a CDU honvédelmi szakpolitikusa, Roderich Kiesewetter volt német vezérkari tiszt.

Nyitókép: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat