A Sunderland szurkolói elképesztő dolgot követelnek játékosaiktól – Szoboszlait is érintheti

Nagyon készülnek a derbire.

Szoboszlai Dominik távoli lövésekig jutott, Kerkez Milos csereként játszott a hajrában. Liverpool–Sunderland: megint nem tudott nyerni Arne Slot csapata.

Liverpool–Sunderland: a West Ham United elleni vasárnapi győzelem után Arne Slot arra készült a Premier League 14. fordulójában, hogy bizonyítsa, elkezdett kilábalni a gödörből. A nem éppen előkelő 8. helyről várták a meccset a Vörösök az őket meglepetésre egy ponttal előző, remek formában lévő vendégek ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagyon készülnek a derbire.

Nem meglepő módon a holland vezetőedző ismét a kezdőben szavazott bizalmat Szoboszlai Dominiknek, aki a hétvégi meccshez hasonlóan ismét Mohamed Szalah helyén, vagyis a jobb szélen kapott szerepet. Az egyiptomi labdarúgóval együtt Kerkez Milos is a kispadon kezdte a találkozót, akit vasárnap izomgörcs miatt kellett lecserélni a hajrában. Slot számára nagy a tét, hiszen sajtóhírek szerint kétmeccses ultimátumot kapott a vezetőségtől, aminek eddig a felét teljesítette.

A Liverpool kezdte a találkozót, de a vendégek ragadták rögtön magukhoz a kezdeményezést. Az első lehetőség azonban Szoboszlai előtt adódott: bő 20 méterről, középről vette célba a kaput, de Roefs éppen jó helyen állt, így könnyedén ölelte magához a labdát. Ezen kívül az első bő negyed órában semmit nem jegyezhettünk fel – a Liverpoolnak konkrétan labdaérintése sem volt az ellenfél 16-osán belül. A 19. percben már volt, de minek: Isak nagyon csúnyán fölé tüzelt.
Aztán elkezdtek éledezni a Vörösök, a 23. percben Florian Wirtz Szoboszlai passza után szépen helyzetbe hozta magát, kibújt a védők között, de végül Roefsba lőtte a labdát, akiről ráadásul visszapattant rá, így kirúgás következett. Pár perccel később a Sunderland is lövéssel jelentkezett: Alderete távoli lökete nem okozott gondot Alissonnak.
Fél óra elteltével egyre nagyobb lett a hazai offenzíva: Wirtznek is sikerült a védelem mögé játszania a labdát, de aztán felszabadítottak, majd Szoboszlai ívelte be a kapu elé a labdát, de Gakpo fejeséből sem alakult ki helyzet. A túloldalt viszont Alderete egy lepattanót ollózva küldött a kapura, Alissonnak megint védenie kellett. A brazil kapus nem unatkozott: Hume is ráküldte távolról a játékszert, elég furcsán hárított a liverpooli hálóőr, így csak a felső lécre tolta a labdát, de vele volt a vas, kifelé pattant.
A 43. percben Szoboszlai megint megunta a töketlenkedést: jó 20-ról szúrta rá, remek ívben csapódott lefele a labda, de Roefs szögletre tudta ütni.
A sarokrúgás után előbb ismét a magyar csúsztatott veszélyesen, majd Mac Allister bólintott, a bal kapufát találta telibe. Gól nélkül ért véget az első játékrész.
A szünet után a West Ham ellen végig padozó Szalah beállt Gakpo helyére, természetesen a jobb szélre. Wirtz ment ki a holland helyett a bal oldalra, Szoboszlai pedig a középpálya közepén folytatta. Támadó szellemben kezdett a hazai csapat, beszorította a Sunderlandet a kapuja elé. Egyértelműen megélénkült a változtatástól a Liverpool játéka az ellenfél térfelén, de helyzetekben ez nem mutatkozott meg.
Az 59. percben Szoboszlai megint lőtt egyet távolról, ez volt a háromból a leggyengébb kísérlete, nem talált kaput. Alderete már veszélyesebb volt: egy szöglet után vette célba fejjel a rövid oldalt, a labda a jobb kapufát kívülről súrolva hagyta el a játékteret.
A 67. percben jött a hidegzuhany: vezetést szerzett a Sunderland! Talbi vette célba a kaput 18 méterről, a labda megpattant Van Dijkon, így Alissont teljesen becsapva a kapu jobb oldalában kötött ki, 0–1.
Ment előre a Liverpool, de semmi nem jön össze a hazaiaknak. Közben a vendég táborban a hangulat a tetőfokára hágott, azt énekelték, hogy:
Slot reggel ki lesz rúgva!”
A 81. percben összejött az egyenlítés: a csereként beállt Curtis Jones szerzett labdát az ellenfél térfelén, legurította azt a 16-oson belülre Wirtznek, aki egy szép csellel tisztára játszotta magát, majd a Mukielén megpattanó lövése a kapuban kötött ki – ez volt az első liverpooli gólja a németnek.
De mégsem: a Premier League végül Mukiele öngóljának ítélte a találatot.
A 86. percben kettőt cserélt Slot: Chiesa mellett Kerkez is beállt. Teljesen beszorította a vendég csapatot a Liverpool, de a beadásokat és a lövéseket is rendre blokkolták a védők. Szoboszlai a gólpasszhoz állt közel egy jobb oldali szögletből, de Van Dijk fejese nem talált utat a kapuba, mert Kerkez véletlenül blokkolta. A hosszabbításban egy kontra végén Isidor megnyerhette volna csapatának a meccset, de Chiesa a gólvonalról mentett.
Újabb gól már nem született, a Liverpool csak egy pontot tudott otthon tartani a Sunderland ellen, így a 9. helyen áll a tabellán. Folytatás szombaton a Leeds United vendégeként – addig is nagy kérdés, hogy vajon mi lesz Arne Slot sorsa.
Premier League, 15. forduló
Liverpool–Sunderland 1–1 (0–0)
Gól: Mukiele (81. – öngól) ill., Talbi (67.)
Liverpool: Alisson – Gomez (Jones 65.), Konate, Van Dijk, Robertson (Kerkez 86.) – Gravenberch, Mac Allister (Ekitiké 74.) – Szoboszlai, Wirtz, Gakpo (Szalah – a szünetben) – Isak (Chiesa 86.)
Sunderland: Roefs – Hume, Mukiele, Ballard, Alderete, Mandava – Talbi (O'Nien 90+1.), G. Xhaka, Sadiki, Le Fée (Geertruida 80.) – Brobbey (Isidor 62.)
Nyitókép: Paul ELLIS / AFP