„Ezzel szemben Nyugat-Európában vannak ilyenek, és vannak hozzá emberek, akik helyeslik az ilyen akciókat. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy nekünk 2015-ben helyén volt az eszünk, és megépítettük a kerítést” – jegyezte meg a kormányfő.
„A magyar kormánynak meg kell védenie a zsidó magyar állampolgárokat, és nem szabad, hogy veszélyben érezzék magukat. A veszélyek korában is helyt kell állnia a magyar kormánynak” – fogalmazott, ezért is akadályozzák meg a terrorizmus melletti tüntetéseket.
„Minden tiszteletem mellett azt kell mondanom, hogy vakok” – mondta az uniós migrációs csomagról, amit a magyar kormány ellenez. Az unió meghívja a migránsokat Európába Orbán szerint, és szét akarja osztani a menekülteket a tagállamok között. „Egy rossz dolgot akarnak ránk erőlteti, a helyzet abszurd” – tette hozzá. Egyetlen modell vált be Európában a migrációs politikában szerinte: a magyar.
Orbán ezt követően kijelentette, hogy politikailag kell védekezni, mert az EU politikai döntéssel és jogi erőszakkal ránk erőltet egy új migránsrendszert, félretolva a korábbi megállapodásokat. „Brüsszelben változás kell” – hangoztatta a miniszterelnök a jövő júniusi EP-választásra utalva. Hozzátette: erre azért is van szükség, mert „Brüsszel nem segít, hanem rombol”.
„Az uniós vezetők szembemennek a saját népükkel, amikor meghívják a migránsokat” – mondta Orbán, aki szerint Magyarország az egyetlen józan hely Európában, ahol megkérdezték az embereket, akarnak-e menekülteket beengedni. (Vasárnap ez megtörténik Lengyelországban is, ahol a választással egybekötött népszavazást tartanak a migránskérdésről.)