Nicola Sturgeon nyolc évig vezette Skóciát és a brit országrészt uraló baloldali-nacionalista Skót Nemzeti Pártot – most pedig hangos transzgender viták közepette lép le a porondról.
Meglepetés erejével hatott szerdán, amikor Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere – a brit országrész vezetője – bejelentette, hogy lemond posztjáról, és egyben a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetéséről is.
Az 1970-es születésű Sturgeon már tizenévesen a nukleáris leszerelés melletti mozgalom aktivistája lett, és 16 évesen belépett a Skót Nemzeti Pártba is. Korai indíttatásáról nemes egyszerűségéről így vallott:
A kilencvenes években Sturgeon a balos-nacionalista SNP vezetésébe emelkedett, 1999-ben lett belőle skót parlamenti képviselő. 2007-től Alex Salmond skót első miniszter jobbkeze lett annak helyetteseként, 2014-ben pedig Salmond a párt történetének legnagyobb feladatával és történelmi léptékű tettek megvalósításával bízta meg őt: Sturgeon lett a 2014-es skót függetlenségi népszavazási kampány, illetve a függetlenedési tervek jogi procedúrájának felelőse.
De mint ismeretes, a 2014 szeptemberében tartott népszavazáson a skót szavazók 55 százaléka nemet mondott a függetlenedésre, és csak 45 százalék támogatta az SNP ügyét. Alex Salmond lemondott, de Sturgeon természetes utódjelöltként, a párt egyöntetű támogatásával át is vette az SNP vezetését, és nem mondott le a skót függetlenedés ügyéről se. Az elbukott népszavazás után Sturgeon azt hangoztatta: a függetlenség felé vezető út a további devolúció – a további jogkörök és hatalom átadása Skóciának –; és fenntartotta azt is, hogy a skót függetlenség csak idő kérdése, nem pedig kétséges dolog.
Nicola Sturgeon skóciai kormányzása 2014-ben indult, 2015-ben pedig behúzhatta az SNP valaha volt legjobb parlamenti választási eredményét: az 59 skót parlamenti körzetből 56-ban nyert az SNP.
2016-ban viszont új szakítópróba következett London és Skócia között: a Brexit-népszavazáson a brit összlakosság 52 százaléka az EU-ból való kilépésre, 48 százalék pedig ez ellen szavazott;
Ez egy egyszerre világos és lehetetlen helyzet volt, ami a mai napig rányomja a bélyegét a londoni brit-angol vezetés és Skócia viszonyára: Nagy-Britannia úgy lépett ki az EU-ból, hogy a skótok egyértelműen az EU-ban maradás mellett voltak. Sturgeon ki is jelentette: demokratikusan elfogadhatatlan, hogy Skóciát a saját akarata ellen viszik ki az EU-ból.
Sturgeonék mindent megpróbáltak a helyzet rendezésére, még külön tárgyalásokat is terveztek az EU képviselőivel, hogy miként tudnák megoldani Skócia maradását az európai közösségben – de végül London ezeket a próbálkozásokat lesöpörte az asztalról. Ahogy az újabb függetlenségi népszavazási próbálkozásokat is, bár Sturgeon kitartóan kampányolt a függetlenség majdani elnyerésének eszméje mellett.
Az elmúlt évek már így teltek a brit-skót viszonyban: a bukdácsolásai és egyre gyakoribb vezetőváltásai ellenére 2010 óta kitartó brit konzervatív kormányok lenyomták a skótok próbálkozásait, miközben
Sturgeon kormányzásának legutóbbi éveiben meghatározó vitává vált a transzgender identitás kérdése. A skót nacionalizmus mellett a legvadabb balos-progresszív ügyeket is keblére ölelő Skót Nemzeti Párt keményvonalasai már évek óta azt akarták elérni, hogy a magukat transzgendernek valló személyek bemondásra is hivatalosan bejegyezhessék nemváltásukat, orvosi, fizikai beavatkozások nélkül is. A 2016 óta tartó próbálkozásokat többször is felfüggesztették, Sturgeon maga is hűteni próbálta a genderradikálisok törekvéseit.
Mostanra viszont a legvadabb botrányok kerekedtek az egész ügyből – az Isla Bryson-botrány megrázta Skóciát. Ennek során kiderült, hogy egy korábban férfiként nőket megerőszakoló személy magát nőnek kezdte vallani, és a büntetőügyének tárgyalása során már hormonterápia alatt állt.
– ami aztán óriási politikai botrányt váltott ki Skóciában. Az ügyben Nicola Sturgeon nem volt hajlandó egyértelmű állásfoglalást tenni. A transzgender személyt végül átszállították egy férfi börtönbe.
A vitákat tovább fokozta, hogy a skót parlament végül csak elfogadta a transzgender személyek nemváltását megkönnyítő törvényt – amit viszont a londoni brit konzervatív kormány blokkolt, mondván, hogy a törvény megkönnyítené a rosszban sántikáló férfiak nőknek fenntartott helyekre való bejutását. Sturgeon kikelt a londoni kormány döntése ellen, szerinte a kormány a skót demokráciát támadja, miközben kultúrharcot indít a kérdésben.
Ez az ügy volt Sturgeon utolsó botránya skót első miniszterként: hirtelen és meglepetésszerűen bejelentett távozása most új fejezetet nyit a skót és a brit politikában. Elmondása szerint a döntését nem rövid távú nyomások hatása alatt hozta meg – utalva ezzel a transzgender vitákra –, hanem régóta fontolgatta már döntését. Sturgeon szerint egész felnőtt életében politizált, de most ideje kilépnie ebből és a magánéletére is fókuszálnia.
Annyi bizonyos: Alex Salmond és Nicola Sturgeon a skót és a brit közélet meghatározó alakjai voltak az elmúlt két évtizedben.
amit mind ők, mind lehetséges utódaik is napirenden fognak tartani.
A Skót Nemzeti Párt pedig marad, ami eddig is volt: a nacionalista érzelmek és a balos-progresszív, woke törekvések harcias pártja.
Nyitóképen: Nicola Sturgeon (MTI/EPA/Robert Perry)
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A nyíregyházi kölcsönjátékos újabb fontos gólt rúgott.
Franciaország és Nagy-Britannia is a kardcsörtetők között volt az elmúlt években. A NATO-hadgyakorlatok viszont szomorú valóságot tükröznek.
Al Carns szerint „a háború árnyéka kopogtat Európa ajtaján”.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A Fradi edzőjének megnyilvánulásai téma volt Skóciában is.
Televíziós üzenetben szól a nyilvánossághoz III. Károly király.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
Az amerikai alelnök egy rövid ideig visszatért eredeti foglalkozásához.
