Zelenszkij Brüsszelben fakadt ki: esze ágában sincs engedni, és sosem lesz béke, ha rajta múlik

2025. október 23. 11:20

Ha Oroszország nem fogadja el feltétel nélkül Ukrajna és az EU feltételeit, akkor részükről – úgy tűnik – tárgytalan lesz bármilyen béketárgyalás.

2025. október 23. 11:20
null

Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el – jelentette ki az ukrán elnök Brüsszelben, az egynaposra tervezett uniós csúcstalálkozóra érkezve csütörtökön.

Volodimir Zelenszkij újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: 

mivel Oroszország nem akarja megállítani a háborút, nyomást kell gyakorolni további, még szigorúbb szankciós csomagok elfogadásával, valamint nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek felállítása és pénzügyi támogatás formájában.

Ukrajna készen áll bármilyen formátumban folytatott tárgyalást támogatni, ugyanis nagyon fontos azok kimenetele a nemzetünk számára: tartós békére van szükségünk” – fogalmazott.

Az ukrán elnök üdvözölte az Oroszország elleni immár 19. szankciós csomag tanácsi elfogadását, amit kulcsfontosságúnak nevezett Ukrajna számára, különös tekintettel arra, hogy – mint kiemelte – az összhangban van Donald Trump amerikai elnök kormányzatának energiaügyi és szankciós döntéseivel.

Az ukrán elnök szükségesnek nevezte az orosz energia kivezetését, hozzátéve, hogy azt kiváltják a cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről szóló megállapodások.

António Costa, az Európai Tanács elnöke érkezésekor azt mondta, a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezései által keltett nagy várakozások ellenére egyértelművé vált, hogy azok nem találkoznak Vlagyimir Putyin orosz elnök jóindulatával.

Oroszország fokozza a csapásokat a civilek és civil létesítmények ellen, ami azt jelenti, hogy továbbra is támogatni kell Ukrajna küzdelmét az igazságos és tartós béke eléréséért”

– hangoztatta.

Közölte, a tagállamok jóváhagyták az Oroszország elleni 19. szankciócsomagot, amely Oroszország árnyékflottáját, banki és energiaszektorát célozza meg. Az Európai Tanács továbbá politikai döntést fog hozni Ukrajna 2026-os és 2027-es pénzügyi szükségleteinek biztosításáról, beleértve a katonai felszerelések beszerzését is.

Ez egy nagyon erős üzenet Oroszország számára arról, hogy mindaddig támogatni fogjuk Ukrajnát, ameddig szükséges, bármibe is kerüljön” 

– tette hozzá.

Oroszországnak meg kell értenie, hogy le kell állítania a háborút, meg kell állítania a civilek leöldöklését és a civil létesítmények lerombolását Ukrajnában. Oroszországnak el kell fogadnia a diplomáciai megoldásokat, nevezetesen Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a béketárgyalások megkezdésére.

„Már mindenki számára világos, hogy Zelenszkij elnök elfogadja a tűzszünetet, Zelenszkij elnök elfogadja a béketárgyalásokat. Amire szükségünk van, az az, hogy Oroszország is elfogadja” – tette hozzá az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő érkezésekor „az erő fontos jelének” nevezte, hogy az EU és az Egyesült Államok egyetértenek az Oroszországra gyakorolt nyomás szükségességében. Az európai bankokban tárolt, majd az uniós szankciók nyomán lefoglalt orosz vagyonból Ukrajnának fizetni tervezett jóvátételi kölcsönnel kapcsolatban azt mondta, vannak még megoldásra váró jogi kérdések, de alapvetően fontos üzenetet kell hordoznia arról, hogy Oroszország felelős az Ukrajnában okozott károkért.

Közölte, Európa számára fontos, hogy a védelmet a tagországok közös érdeknek tekintsék, és közös projekteket indítsanak a védelmi képességek javítása érdekében.

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy a tagországi vezetők találkozzanak Zelenszkij elnökkel és megerősítsék Európa határozott támogatását Ukrajna iránt.

Közölte, mivel Oroszország nem fogad el semmilyen tárgyalási meghívást, fenn kel tartani a katonai és politikai támogatást is Ukrajna számára.

Európának aktívnak kell lennie ebben a konfliktusban, ami azt jelenti, hogy vezető szerepet kell vállalnunk az ukránok megsegítésében, 

és azt is el kell mondanunk amerikai barátainknak, hogy amikor Ukrajnáról beszélünk, Európáról beszélünk. Európa a mi kontinensünk, ezért le kell ülnünk egy asztalhoz, hogy megoldást találjunk a tartós békére” – fogalmazott a luxemburgi kormányfő.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök „nagyon fontosnak és régóta vártnak” nevezte Washington legújabb, orosz olajtársaságokkal szembeni szankcióit, és időszerű kiegészítőjének nevezte azokat az EU új szankciós csomagjához.

Kristersson szerint az intézkedést „pont a megfelelő pillanatban” hozták, és szorosabb transzatlanti koordinációt jelez Ukrajna kérdésében. Üdvözölte továbbá, hogy egyelőre nem kerül sor egy „egyoldalú amerikai-orosz találkozóra” az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A svéd vezető arra biztatta a tagországokat, hogy maradjanak egységesek, és összpontosítsanak Ukrajna védelmének megerősítésére, valamint a Moszkvára nehezedő gazdasági nyomás fokozására.

Mette Frederiksen, az Európai Unió Tanácsának féléves elnökségét betöltő Dánia miniszterelnöke üdvözölte az Egyesült Államok és az Európai Unió Oroszország elleni új szankcióit.

Christian Stocker osztrák kancellár szerint fontos, hogy a migráció témája felkerült az Európai Tanács napirendjére. Az a kis csoport, amely korábban nem kapott kellő figyelmet a migráció kérdésével, mára szinte az összes uniós országot magába foglalja – mondta a sajtónak. Hangsúlyozta: Ausztria „mindig is élen járt” a migráció jelentette kihívás megoldásában, és – mint fogalmazott – „mi voltunk az első és egyetlen ország, amely migránsokat toloncolt vissza Szíriába, most pedig Afganisztánba”.

Brüsszeli találkozójukon a tagállami vezetők egyebek mellett áttekintik az Ukrajnának nyújtott további támogatás lehetőségeit, a migrációs, valamint a közel-keleti helyzetet, foglalkoznak a versenyképességgel, továbbá megbeszélést folytatnak a lakhatás kérdéséről és az európai védelemről.

(MTI)

Nyitókép: Jonathan Nackstrand / AFP

***

 

 

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2025. október 23. 14:03
Nem probléma: nem rajtad fog múlni Azovos náci führer!
Válasz erre
2
0
Gintonic68
2025. október 23. 14:01
"Ha Oroszország nem fogadja el feltétel nélkül Ukrajna és az EU feltételeit, akkor részükről – úgy tűnik – tárgytalan lesz bármilyen béketárgyalás." Ez világos beszéd...korrekt békeajánlat!!! Akkor az oroszok haladása következik!!
Válasz erre
3
0
Bobek5
2025. október 23. 13:52
Nem túl meglepő, hogy a drogos kis bibsi számára az "ukránok" élete feláldozható (éppenséggel van mit törlesztenie). De honnan jött az ötlet, hogy egy háborúban a vesztes diktálja a feltételeket?! Vagy az aláírása kerül a kapitulációról szóló dokumentumra (amit az oroszok szövegeznek meg), vagy a szétloccsantott koponyatartalma. Harmadik lehetőség nincs.
Válasz erre
6
0
jetilovag
2025. október 23. 13:39
megdöglötök fukrajna!...a ruszki letarol....a medve nem játék!.......orosz-magyar határ lesz ebbű!...
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!