Egy olyan közös platformot kell megteremteni, amelyben az igencsak töredezett európai jobboldal egységes hangra lelhet – hangzott el a nemzetközi konzervatív lap brüsszeli rendezvényén.
Írta: Orbán Tamás (Brüsszel)
Bár jó pár éve létezik mind rendkívül színvonalas nyomtatott, mind pedig pörgős online kiadásban, a European Conservative szintet lépett a napokban az új, brüsszeli központjának megnyitásával. Ambícióból nincs hiány, hiszen, mint kiderült, az EU-negyed szívében tartott csütörtöki nyitóeseményen, az új székház célja pontosan az, amire számítanánk egy keresztény-konzervatív, szuverenista újságtól: felforgatni Brüsszelt, a körmére nézni korrupt politikusoknak és kibillenteni sarkaiból az európai főváros balos dominanciájú sajtóparadigmáját.
A European Conservative annak idején még a (néhai Roger Scrutont is tagjai közt számláló) Vanenburg társaság pár oldalas pamfletjéből nőtte ki magát, független konzervatív írók, gondolkodók szerelemgyerekeként. A publikáció azonban mára száz oldalt is meghaladó, negyedéves periodikaként csak az elmúlt években tett szert valódi nemzetközi hírnévre, főszerkesztője, a bolíviai-amerikai Mario-Alvino Fantini gondos kezei alatt.
A nyitóesemény felvezetőjében Fantini összefoglalta a European Conservative küldetését, és elmondta, miért is van olyan nagy szükség manapság konzervatív médiára.
A European Conservative természetesen elutasít minden efféle intellektuális elnyomást. „Senki nem kérheti, hogy szégyelljük magunkat, amiért a zsidó-keresztény kultúrkör őrzői vagyunk.” Mindenekelőtt azonban a publikáció legfőbb feladata mégsem a konzervatív szólásszabadság megóvása, hanem egy olyan közös platform megteremtése, amelyben az igencsak töredezett európai jobboldal egységes hangra lelhet.
A brüsszeli iroda szintén ezt a célt szolgálja (hiszen ez az a város, ahol az egyes országok konzervatív politikusai amúgy is összegyűlnek), de emellett Fantini abban is eltökélt, hogy a folyton bővülő hírügynökségével olyasfajta sajtókontrollt állíthat az EU-intézmények és baloldali politikusok fölé, amelyet a politikai paletta túloldalán álló szerkesztőségek már évek óta profin űznek. A baloldal EU-s sajtófölényt megtörni vágyóknak azonban nemcsak történelmi lehetőségük van most betölteni a Brüsszelben tátongó jobboldali lyukat, hanem hatalmas felelősségük is a klasszikus konzervatív értékek helyes képviseletében.
Az esemény résztvevői két remek panelbeszélgetést is végighallgathattak. Az első – Fantini gondolatát továbbszőve – a „disszidens” jobboldali média fontosságát vizsgálta nemzetközileg elismert politikai gondolkodók, újságírók részvételével. A vitázok kiemelték, hogy mihamarabb meg kell törni a jelenlegi médiaparadigmát, amelyet a tömegcenzúra és az öncenzúra állandó kölcsönhatása hajt, hiszen a folyamat előbb-utóbb a szólásszabadság teljes vesztéhez vezethet.
Rengeteg a „politikai hajléktalan” Európában, akik kiábrándultak a baloldalból, de a jobb még nem nyerte meg őket magának; a védekezéssel felhagyó és értékrendjét büszkén vállaló konzervatív sajtó dolga megszólítani őket – vélte Anne-Elisabeth Moutet, a Telegraph és az UnHerd párizsi tudósítója.
Mick Hume, a Spiked kolumnistája szerint is hatalmas luxuscikknek számít védekezés, amelyet a jobboldal egyszerűen nem engedhet meg magának a kultúrharc ezen pontján. „Odáig jutottunk, hogy vezető közszereplők nem hajlandóak meghatározni olyan fogalmakat, mint például a ‘nő’. Ez egy teljes orwelli rémálom; arra kényszerülünk, hogy tagadjuk, amit a szemünkkel látunk” – mondta. „Muszáj nekünk is támadásba lépnünk.”
Witold de Chevilly, a neves New Direction think tank vezetője szerint a gond leginkább abban keresendő, hogy nincs közös terv, nincs közös vízió, ami egységesen terelgetné a jobboldali mozgalmak útját a kultúrharcban. Márpedig
hogy együtt léphessenek fel a liberális fősodorral szemben.
Az is kiderült, hogy lehet-e egyáltalán konzervatív tudósításról beszélni, hiszen a hírközlés mint műfaj alapvetően csak a tények objektív felsorolását jelentené. Mark Ganza, az IM—1776 alapítója szerint azonban nem létezik semleges híradás. A konzervatív sajtó képviselőinek fel kell ébredni és végre engedni, hogy az objektivitás megőrzése mellett a politikai állásfoglalás is helyet kapjon a sorok között, hiszen, mondta, minden más publikációnak is megvan a saját agendája.
A vitát a European Conservative főszerkesztő-helyettese, Ellen Kryger-Fantini zárta, aki kiemelte, hogy pusztán politikai úton nem tudjuk megmenteni a nyugati civilizációt;
A Spectator sokak által kedvelt kolumnistája, Anthony Daniels (Theodore Dalrymple) vitaindítója után – amiben elhangzott, hogy kulturálisan a szovjetek nyerték a hidegháborút, de rajtunk múlik, hogy teljes lesz-e a győzelmük – megkezdődött a második panelbeszélgetés is, melyben a publikáció veterán szerzői igyekeztek megfogalmazni, hogy miben is rejlik az EuCon titka.
Az újságírók úgy vélték, hogy az igényes angol nyelvű publikálás igen fontos összetevő, hiszen általa az EuCon képes hidakat teremteni a számos európai kultúra által kinevelt, gondolatiságukban különböző szerzők és olvasók között. Az írásaiban kifejezetten magas színvonalat képviselő magazin emellett vizuálisan is megnyerő, a scrutoni konzervatív esztétikai hagyományt tartva szem előtt.
Legfontosabbként azonban a publicisták kiemelték, hogy a European Conservative mára olyan erővé lépett elő, amely a politikailag megfáradt európai tömegek számára a valódi kulturális hazatérés jelképe is egyben.
„Létezik egy másik Európa is Brüsszelen kívül, amit tudat alatt mind ismerünk”
– mondta Hélène de Lauzun, a European Conservative párizsi főmunkatársa. „Ez a szabadon áramló gondolatok és értékek Európája. Ez a European Conservative.”
Sebastian Morello, az EuCon kiváló esszéistája szerint viszont az újság legfőbb erénye, hogy – már-már egyedülállóan – ideológiamentes. „Tömegek döbbennek rá” – mondta, „hogy szép lassan belefulladunk az ideológiák korába.” Ez ellen vagy sajátot gyártunk, vagy pedig inkább visszatérünk a jól bevált, régi korok eszméihez, gondolataihoz, hiszen csak a hagyományok garantálhatják a közösségeink fennmaradását. Ezért olyan átütő a European Conservative, mondta,
Hogy miként lehet elkerülni, hogy egy ilyen újságot szélsőjobbosnak tituláljanak (mert például kritizálja a tömeges bevándorlást), vagy akár összeesküvés-hívőnek, mert szót emel Soros növekvő NGO-hálózata vagy éppen a Vatikánban folyó progresszív hatalomátvétel ellen? Nos, nem lehet, de nem is kell.
Az EuCon kitart amellett a nézet mellett, hogy a bevándorlás nem faji vagy etnikai vonalon mozgó kérdés, hanem történelmi, civilizációs probléma, amivel kapcsolatban tehát kötelességünk párbeszédet indítani. Hasonló az elképzelés az „összeesküvésekkel” is: egy magát valamire is tartó konzervatív hírforrásnak muszáj tudósítani ellentétes érdekek mentén végbemenő, európai léptékű folyamatokról, akár beismeri létezésüket a mainstream, akár nem.
A minikonferenciát végül a European Conservative régi pártfogója – és nem mellesleg Margaret Thatcher egykori szövegírója és a budapesti Danube Institute elnöke – John O’Sullivan zárta, aki kiemelte, hogy a mindenkori konzervatív mozgalmak mindig azután virágoztak fel a történelemben, hogy egy-egy sarkalatos újság megreformálta a szabad gondolatok áramlását az addig elszigetelt politikai erők között. A European Conservative-nak már minden lehetősége megvan rá, hogy hasonló reformkort teremtsen.
Az esemény videója
Az uniós tagállamok belügyminiszterei csütörtökön szavaznak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról. Ha megszavazzák, a történelmi döntés az EU magyar elnöksége idején születik meg.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Szalay Dániel a Magyar Márton nevéhez köthető kontroll.hu kapcsán megjegyezte, hogy „zavaró az álfüggetlensége”.
„Történelmi eredményt ért el az ország” – mondta a pénzügyminiszter.
A lengyelek szerint az Európai Unió számára a biztonság minden lehetséges dimenzióban kiemelt jelentőséget kap majd.
Sean Pennt nagyon aggasztja az, hogy a két politikus hasonlóan gondolkozik számos fontos geopolitikai kérdésben.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
