Az egyszeri nézőnek minden oka megvan arra, hogy fenntartásokkal kezeljen egy 2022-es BBC-mockumentaryt. A szigetország közéletében egyre több a tabutéma, egyre kevesebb dologgal lehet általánosságban viccelni, ennek megfelelően rengeteg, humorosnak szánt produkció csap át unalmas jóemberkedésbe, esetleg a végletekig kitolt ingerküszöbű, ráadásul ideológiailag is képzetlen társadalmi rétegek, például a fehér emberek, az apák vagy a templomba járók „felvilágosult” fikázásába.
A Netflixen január vége óta nézhető Cunk on Earth („Philomena Cunk szerint a világ”, de a magyar interpretációt inkább érdemes hanyagolni) nagy vállalása az, hogy
öt részben „bemutatja” az emberiség történetét egy reménytelenül buta, tudatlan és bunkó riporternő,
a Diane Morgan által megformált Philomena Cunk vezetésével.
Cunk Morgan állandó karaktere, aki a korábbi, brit belpiacra szánt sorozatokban Shakespeare korát és a szigetország viselt dolgait is „bemutatta” már. Az univerzálisabb tartalmú Cunk on Earthnél sem változtattak a formátumon, vagyis a műsorvezető elismert tudósokkal beszélget, akik többé-kevésbé jól reagálnak Cunk néha egészen szürreális kérdéseire.
A műfajban nyilvánvalóan nem könnyű újat mutatni, főként a fentebb vázoltakat tekintve – húsz éve Sacha Baron Cohen
Ali G-ként még megkérdezhette egy feministától, hogy a feminizmuson kívül milyen hobbijai vannak még,
de hasonlóval ma már nem lehet viccelni, ami talán nem is mindig akkora baj.
A Cunk on Earth nem is akar annyira megosztó lenni, mint Cohen karakterei egykoron, a műsor viszont így is szórakoztató, s talán nem is csak azoknak, akik egyébként szeretik ezt a fajta angol humort. A „buta, de öntudatos műsorvezető beszélget az okos tudósokkal” önmagában is komikus alapállás, a Cunk on Earth viszont öt rész alatt sem válik kiszámíthatóvá vagy sablonossá, ami legalább annyira köszönhető Diane Morgan kitűnő alakításának, mint azoknak a megszólalóknak, akik annak ellenére is komolyan veszik a szerepüket, hogy természetesen tudják, hogy egy mockumentary szereplői.
A sorozat kellemes paródiája azoknak a fontoskodó dokumentumfilmeknek, amikből végül semmi új nem derül ki, s persze oda-odaszúr a műfaj kliséinek, mint a David Attenborough-féle szóvirágoknak is. Philomena Cunk gyakran egészen közönséges kérdései
teljes természetességgel piszkálnak bele „A Tudomány” és a „tudományvallás” körül napjainkra kialakult, ünnepélyes légkörbe,