Kínai császárság újratöltve? – véget ért a kommunisták pártkongresszusa

Szombaton ért véget a Kínai Kommunista Párt (KKP) ötévente megtartott kongresszusa, melynek keretében

megválasztják a KKP Központi Bizottságának 200 állandó és 170 póttagját. A Központi Bizottság aztán a 25 fős Politikai Bizottság összetételéről szavaz, ők pedig a hétfős Állandó Bizottságról, Kína legszűkebb vezetéséről döntene.

E vezetés a következő öt évben szűkebb lesz, mint valaha: a régi platformlogikának vége, kis túlzással csak Hszi Csin-pingből és meghosszabbított végtagjaiból fog állni az új Állandó Bizottság 2027-ig.

A legfontosabb személyi kérdés, az elnökválasztás kimenetele senkinek nem okozott meglepetést, Hszi Csin-ping – egyébként a Kínai Népköztársaság történetében egyedülálló – harmadik elnöki ciklusa azóta papírforma, amióta négy éve kivették az alkotmányból az elnököt két ciklusra korlátozó rendelkezést.

(egyébként feleannyit beszélt, mint a múltkori kongresszuson), és hitet tett benne három fontos elv mellett.

Az egyik és legfontosabb, hogy a „zéró Covid-politika”, azaz kínai nagyvárosok totális lezárása akár kis esetszámok esetén is, valamint a határforgalom jelentős korlátozása megmarad – akármibe is kerül ez a kínai gazdaságnak.

Pedig az ár nem csekély: a pandémia előtt 6 százalékos növekedést felmutató Kína gazdasága 2022 második negyedévében annak ellenére is csak 0,4 százalékkal bővült, hogy Kínát sem nyugati szankciók nem érintik, sem az Európát gúzsba kötő energiaválság nem hat rá olyan intenzíven. A Világbank prognózisa szerint az ország idei éves GDP-növekedése 2,8 százalék lesz, erről a kínai léptékkel megalázóan lassú növekedésről pedig egyértelműen a zéró Covid tehet. 1990 óta most fordul elő először, hogy

– a helyzet tehát súlyos, de a politika nem változik.

Emellett a tüntetések kísérte hongkongi rendszerváltást is sikerként értékelte Hszi elnök, indirekt módon jelezve, hogy semmiféle tüntetői igényre semmiféle változtatás nem várható, hiszen Hongkongban „jelentős átmenet indult el a káosztól a kormányzás felé”.

Szinte már kötelező elemnek mondható az is, hogy az elnök kiállt a Tajvannal való „békés újraegyesülés” mellett, de szokás szerint nem zárta ki az erőszak alkalmazását sem, ha a békés eszközök nem segítenének. Korábban úgy nyilatkozott, a szárazföldi Kína és Tajvan egyesülésének 2049-ig meg kell történnie.

Az elnök személyénél kevésbé fontos, ugyanakkor jóval izgalmasabb személyügyi kérdés az, hogy kik kerültek be a huszonöt fős Politikai Bizottságba és annak hétfős Állandó Bizottságába. A Politikai Bizottság íratlan szabálya, hogy a legfeljebb 67 éves tagoknak még kinéz egy ciklus, 68 évtől felfelé ugyanakkor illik nyugdíjba vonulni.

így nem meglepő, ha Politikai Bizottságban is rugalmasabban kezeli a kérdést, ugyanakkor az íratlan nyugdíjkorhatár kiváló eszköz a pártbéli riválisok eltávolítására is, így meglepetést okozott volna, ha Hszi nem élt volna vele.

A Kína-elemzők többsége a pártkongresszus előtt azt tette meg Hszi hatalma legfőbb fokmérőjéül, hogy mennyire sikerül majd feltöltenie az Állandó Bizottságot személyesen hozzá lojális káderekkel – ebben a tekintetben pedig totális, elsöprő sikert ért el a főtitkár. Az Állandó Bizottságban saját magán kívül csak két embert hagyott a helyén, őket is csak második ciklusukra: Csao Le-csit, Csinghaj és Senhszi provinciák volt párttitkárát, aki a KKP szervezeti főosztályának vezetőjeként Hszi elméletileg korrupcióellenes – gyakorlatilag inkább párton belüli ellenfeleinek levadászására irányuló – kampányát vezényelte le, s az Állandó Bizottság hierarchiájának harmadik helyére került. Illetve a negyedik helyen megmaradt még Vang Hu-ning, a KKP Központi Bizottság Titkárságának volt első titkára.

aki – mivel a miniszterelnök jellemzően az Állandó Bizottság második vagy harmadik tagja szokott lenni, s közülük is jellemzően az, akinek több tartományi kormányzati tapasztalata van – minden bizonnyal Li Ko-csiangot váltja majd miniszterelnökként.

Ci-ang megválasztása kétféleképpen is értelmezhető: a Hszi elnök egyik legfontosabb politikai prioritásának számító zéró Covid-stratégiát Ci-ang Sanghajban erőből, ugyanakkor nem túl sikeresen, kifejezetten sok élelmezési, logisztikai probléma kíséretében vitte végig. Így az egyik lehetséges értelmezés az, hogy Hszi új Kínájában a lojalitás fontosabb a kompetenciánál. A másik értelmezés az, hogy a Covid előtt Ci-ang kitűnő gazdasági eredményeket tudott Sanghajban felmutatni, s ezzel érdemelte ki a miniszterelnöki helyet.

Új arc még Caj Ci, a KKP KB Titkárságának jelenlegi elsőtitkára; Ding Hszue-hsziang, a kínai Államtanács párttitkár-helyettese, egyszersmind az ország első miniszterelnök-helyettese. Szintén új tag Li Hszi, a Központi Fegyelmi Bizottság titkára, aki azzal is kitűnik a sorból, hogy ő az egyetlen az Állandó Bizottság tagjai közül, aki még soha nem volt Hszi elnök közvetlen beosztottja.

Jelentős személyi változások zajlottak le a Politikai Bizottságban is, az Állandó Bizottság tagjain kívüli tagok közül 13 került leváltásra. Maga az új Politikai Bizottság – mint azt a South China Morning Post elemzője megjegyzi – tudományos tekintetben eddig a legképzettebb a kínai történelemben, hat PB-tag bír természettudományos vagy technológiai végzettséggel,

Ez arra utal, hogy Kína – az Egyesült Államok csúcstechnológia-exportot érintő szankcióiból ítélve egyáltalán nem alaptalanul – a Nyugatról való teljes technológiai leválásra készül.

Nagy vihart kavart a pártkongresszus egy kis közjátéka is, melyben a kamerák kereszttüzében váratlanul kivezették az ülésteremből a Hszi mellett helyet foglaló volt elnököt, Hu Csin-taót. A hivatalos pártmagyarázat szerint az exelnök kikísérésére egészségügyi okokból került sor. Ez a magyarázat nem valószerűtlen, hiszen az exelnök 2013-as visszavonulása óta ritkán mutatkozik nyilvánosan és köztudottan rossz egészségügyi állapotban van, ugyanakkor Danson Cheng, a szingapúri The Straits Times pekingi tudósítója szerint az ilyesmi „rendkívül szokatlan, Hu pedig nem úgy tűnt, mintha távozni akart volna”. Henry Gao, a Singapore Management University oktatója úgy fogalmazott, „nem számít, hogy valóban beteg-e Hu. Az epizód kapcsán a legfontosabb tény az, hogy ezt az összes pártküldött és a nemzetközi média szeme láttára hagyták megtörténni.”

Ebben az értelmezésben Hszi elnök megrendezett a kamerák és a küldöttek számára egy látványos, plasztikus szakítást a Hu elnök alatt virágzó platformlogikával, a párt különböző szárnyai közötti erőegyensúllyal, amelyet többször nyilvánosan „a pénz kultuszának” és „a gyönyör keresésének” nyilvánított, és korrupcióellenes kampánya során írmagját is kiirtotta. Az új Kína ezen értelmezés szerint már nem Hu platformszerű, hanem Hszi egyszemélyi irányítással működő Kínája – ugyanakkor megjegyzendő, hogy

aki a Kínai Kommunista Párt főtitkáraként egy személyben vezeti 2013 óta a Politikai Bizottságot, a Központi Katonai Bizottság elnökeként a hadsereget vezényli, államelnökként pedig a világban képviseli Kínát, s ezáltal egyértelműen a kínai rendszer legfontosabb szereplője, „a hatalom magja”.

A kongresszus formai eredményei közé tartozik az is, hogy – mint azt a RIA Novosztyi kiszúrta – a párt Alapszabálya kiegészült egy egyértelműen Tajvanra vonatkozó passzussal, mely szerint innentől kezdve „minden irányban, határozottan és megingathatatlanul átvezetni az életbe az »egy ország, két rendszer« kurzusát, és határozottan fellépni a szeparatista erők ellen, melyek Tajvan úgynevezett függetlenségéért szállnak síkra”.

Az Alapszabályba emellett bekerült egy kiegészítés

Hogy az milyen, azt Hszi elnöknek minden lehetősége adott lesz megmutatni a világnak – ezen a kongresszuson ugyanis az utolsó akadály is elhárult hatalma kiteljesedése elől, s az új Állandó Bizottságtól még a korábbinál is jóval kevésbé várhatók irányába javaslatok vagy kritikák. Jelen állás szerint a 21. századi marxizmus igencsak hasonlít egy Kínai Királysághoz, lojális udvartartással és magas ideákkal.

Nyitóképen: Hszi Csin-ping az új kínai Központi Bizottsággal (LI GANG / XINHUA / Xinhua via AFP)