Mit gondolt régen és mit gondol ma magáról a Középső Birodalom – és hogyan érdemes nekünk, nyugatiaknak gondolkodnunk Kínáról? Horváth Levente könyve erre keresi a válaszokat.
Hiába tény az, hogy a lokális orosz-ukrán háborút Vlagyimir Putyin indította, ettől függetlenül tény az is, hogy a háború egy jóval nagyobb stratégiai mintázatba illeszkedik: az Egyesült Államok az Oroszország teremtette lehetőséggel élve igyekszik kivéreztetni az oroszokat, hogy aztán szembeszállhasson valódi, rendszerszintű riválisával, Kínával. Így – ha akarjuk, ha nem – az elkövetkezendő években bizony egy amerikai-kínai hidegháború szabja majd életünk kereteit, melynek sikeres túléléséhez érdemes lesz megértenünk Kínát.
Ebben segít Horváth Levente volt sanghaji főkonzul, a Fudan Egyetem Budapestre hozásának kulcsembere, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának igazgatója, aki A kínai geopolitikai gondolkodás című friss könyvében magyar ésszel felfogható formában adja közre mindazt, amit a kínai észjárásról tudni érdemes.
Horváth rögtön a gyökerénél ragadja meg a Kína megértését akadályozó felfogásbeli problémát, és világosan elmagyarázza olvasójának, hogy
„A 19. századi európai terjeszkedést megelőzően Kínának a saját elképzelése szerint központi szerepe volt a világrendben, amelynek keretében Kína magát az egész világ egyetlen szuverén kormányzatának tekintette, a császár az emberi és isteni szférát összekötő kapocsként irányította a Mennyei Birodalmat, azaz az Ég alattit – az egész világot. Mindez egyfajta univerzális hierarchia leképeződése volt a Nyugaton megszokott egymással vetélkedő szuverén államok egyensúlyrendszerével szemben” – írja a szerző.
Ennek értelmében a célfüggvény is egészen más, mint a többszereplős világrendben vezető szerepre, versenyre, mások gyengítésére, stratégiai előnyökre törekvő nyugati hatalmaknál.
Horváth Levente leír egy olyan szcenáriót, ami nyugati országokban egészen biztosan nem fordulhatott volna elő, hiszen a nyugati észjárással tökéletesen összeegyeztethetetlen: „1435-ben, a tengeri selyemút kibővítését kezdeményező és támogató Yongle császár unokájának halálát követően a császári udvarban az elszigeteltséget pártolók kerültek túlsúlyba, ezzel véget is ért Kína tengeri hatalma. A hajókat és azok terveit megsemmisítették. Az expedíciókat értelmetlen pénzkidobásnak titulálták, a külföldről jött árukat haszontalannak minősítették, és betiltották a külkereskedelmet.”
Számos alkalommal utal Horváth Levente arra, hogy a kínai gondolkodók munkáiból egyértelműen kiolvasható: Kína mindennél jobban lenézi és utálja a katonai eszközökkel vívott háborút,
„Aki száz csatában száz győzelmet arat, még nem a jók legjobbika. A jók legjobbika küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget. Ezért a legjobb hadsereg (az ellenség) terveire mér csapást; ezt követi, amelyik a(z ellenség) szövetségeit szakítja szét; ezt követi az, amely magát a(z ellenséges) sereget támadja meg; s a legkevésbé jó, amelyik a(z ellenség) városfalainak ostromába kezd” – idézi Szun-cét a szerző egy helyen.
Vagy éppen Szema-fát: „Ezért aztán bár lehet hatalmas az ország, de ha kedvét leli a háborúkban, akkor bizonyos, hogy el fog pusztulni. (Másrészt viszont) hiába van béke az ég alattiban, aki a háborúról megfeledkezik, az egészen biztos, hogy veszélybe kerül.” Mindebből világosan látszik, hogy kínai ésszel a biztonságpolitikához való orosz hozzáállás épp annyira felfoghatatlanul ostoba, mint például az európai.
Mindez persze távolról sem jelenti azt, hogy Kína ne értené, mi hogyan gondolkodunk.
„Míg a hagyományos kínai bölcseletek tanulását szorgalmazzák a kínai vezetők, addig a nyugati világrend szabályainak elsajátítása is fontos számukra, nehogy megszegjék azokat, ezzel is erősítve azt a kommunikációjukat, hogy a nyugati államokkal harmóniában és békében akarnak élni és együttműködni” – írja a szerző.
Azt is tudni véli, miért ilyen nagy az elutasítás Kína külpolitikai mozgásaival szemben a nyugati világban: „Kína mint Középső Birodalom a nyugati gondolkodásban úgy értelmezhető, hogy Kína hegemón uralkodó akar lenni a világban. Továbbá a nyugati észjárás szerit
a kínai külgazdasági és külpolitikai tettek a korábbi nyugati gyarmatosítás eszközeihez nagyon hasonlóak.”
A könyvben ugyanakkor számos praktikus tanáccsal is szolgál Horváth Levente azok számára, akiknek a mai Kínával tárgyalnivalójuk, együttműködnivalójuk van. Kiderül belőle például az, hogy mennyire építenek a ma grandiózus kínai projektjei az eredetileg az ázsiai hunok asszimilációjához kitalált öt csalétek-stratégiára (a szem, száj, fül, has és szív egymás utáni „megvesztegetésére”), hogy miről szól az Egy övezet, egy út projekt – és hogy végtére is ki az a Kína, aki az elkövetkezendő években az Egyesült Államok mellett a leginkább alakítani fogja a világ, s benne a mi dolgainknak alakulását.
Horváth Levente: A kínai geopolitikai gondolkodás. Pallas Athéné Kiadó, 2022.
Nyitókép: Shutterstock
Kína mérnöki állam, az USA jogászi társadalom, előbbi tudatosan, hosszú távra tervezi képességeit és kapacitásait, utóbbi egyre inkább elveszik a szabályozások körüli viták, jogi csatározások útvesztőiben – állítja Dan Wang gazdaságitechnológiai elemző.
Van mire büszkének lenni a magyaroknak, a székelyek megérdemelnék az autonómiát, Ukrajna felvétele az EU-ba pedig igazi arculcsapás lenne. Dunai Jánossal a Brain Bar fesztiválon beszélgettünk.
Milyen utóhatásai lehetnek a gázai békemegállapodásnak? A Trump-békehadjárat győzhet Ukrajnában is? Ezt járja körül Kohán Mátyás a Tempó legújabb epizódjában.
Tömeges elvándorlás, összeomló államok, kínai aszfalt és nyugati bűntudat. Afrika egy magyar származású amerikai diplomata nézőpontjából.
A Fidesz a garancia, és mi garantáljuk azt, hogy Magyarország biztonságos ország marad.
És nem mellesleg önmagunkért. Másodszor: mert ezzel kiegészítjük és megerősítjük a családot összetartó szálakat.
Már az se számít, honnan, csak minél több fegyver legyen minél gyorsabban.
A publicista arról is beszélt, miért ért egyet Szijjártó Péterrel a tervezett békecsúcs kapcsán.
